2010. július. 06. 05:55 Tóth Sándor Utolsó frissítés: 2010. július. 06. 12:00 Gasztro

A vajákos citromfű - recept

Hatalmas bokorrá képes nőni a kertben a smaragdzöld ruhás melissza. A gyógyászatban és a gasztronómiában egyaránt sokoldalú növényt citrom-, méz- vagy méhfűnek is tiszteljük.

Tojásdad, csipkézett levelei már koratavasszal kihajtanak, s növekedésükben még az olyan cudar időjárás sem tartja vissza őket, mint amilyen az idén májusi volt. Ilyenkor július elején már megjelennek rajta az első apró fehér virágok is. Ő is,mint annyi más, hasznos növényünk, már az ókori görögök által fel lett fedezve, főként gyógyhatása miatt termesztették. Azóta is számon tartják fontos gyógyászati alapanyagként. Hatóanyagai (illóolajok – citronellál, citrál –, cseranyagok, flavonoidok, kávésav, mézga, szaponin) alkalmassá teszik ideg- és szívnyugtatásra, görcsoldásra, az emésztés serkentésére; gyomorrontás, a depresszió, a fejfájás és még számos panasz kiváló ellenszere.

Európai elterjesztésében nagy szerepet játszottak a Benedek-rendi szerzetesek és az apácák, akik kolostorok kertjeiben termesztették, s jól ismerték hatóanyagait. A svájci Paracelsus életelixírnek nevezte, s egyik alkotóeleme volt az általa készített csodaszernek, a karmelitavíznek. Gasztronómiai felfedezői  a rómaiak voltak, akik fűszerként használták az ételeikhez, s bort is ízesítették citromfű mézzel. (Mellesleg pedig a szentélyek díszítésére, illatosítására használták). Nálunk sem volt ismeretlen a falusi portálok környékén, manapság pedig egyre népszerűbb  évelő a citromfű a házi kertekben. Könnyen termeszthető, ételekhez-italokhoz sokféleképpen használható. Friss levelével a nyári melegben ízesíthetünk gyümölcsleveseket, gyümölcssalátákat.

Készíthetünk vele fűszer ecetet, a főzetéből frissítő, nyugtató teát, vagy behűtött limonádéként is ihatjuk. Kellemes ízhatást érhetünk el vele, ha koktélba dobjuk egy-két levelét. A konyhában jó társa a citromfű mártás (hagyományos majonéz alapú, tejszínes fehérmártásokhoz főzés nélkül, egészen apróra vágva keverjük) a hal-, szárnyas- és némely vadételeknek. De ízesíthetünk vele főzelékeket,   töltelékeket, salátákat is. Sőt, a vaníliapuding egyik rafínirózója is lehet. Jó tudni róla, hogy egy a kertben, teraszon eltöltött vacsorát már azért is kellemesebbé tehet a szúnyoginváziós nyári napokban, mert illata (pláne, a levendulával egy csokorban) távol tartja tőlünk a kellemetlen vérszívókat.  

Recept
Citromfüves tea, limonádé és bor

Kánikula idején naponta többször is készíthetünk kellemesen hűsítő citromfüves italokat. A teához vágjuk le a növény néhány 3-4 leveles hajtását, öblítsük le friss vízzel. Ezután rakjuk egy  bögre forró vízbe, majd hagyjuk benne 5-10 percig állni. Leszűrés után fogyaszthatjuk melegen vagy hidegen, tetszés szerint ízesíthetjük nádcukorral vagy mézzel. A levelekkel ízesíthetjük a hagyományos, citromos limonádét is. Tucatnyi lemosott citromfű levelet  hagyjunk állni egy kancsó limonádéban 10-15 percig. Jól behűtve fogyasszuk. A citromfűvel megbolondított borhoz némi türelem szükségeltetik. No, és egy liternyi jó minőségű, félédes fehérbor, amelyben két, bő maréknyi frissen szedett, leöblített, megszárogatott citromfű levelet két napig áztatunk. Utána leszűrjük, behűtjük az italt. Egy-egy pohárkával kiváló stresszoldó, enyhe altatószer nemcsak fülledt, nyári estéken. 

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.