Azt írtuk, “emléket állít”, ami talán gasztronómiai szempontból kissé túlzás, hiszen a krimisorozatban a nyomozások során Maigret felügyelő által fogyasztott ételek és italok a legkevésbé sem tűntek el a francia mindennapokból. A kor azonban ettől függetlenül fontos, a nyomozások során a rendőrök, a gyilkosok és az áldozatok által fogyasztott ételek egyfajta áttekintést is adnak az akkori viszonyokról, hiszen vagyoni és társadalmi helyzettől függően egészen mást ettek, ittak.

George Simenon jó franciához méltón, tudta, hogyan kell jót enni. A két legfontosabb tényező közül az egyik az év  aktuális időszaka, amely meghatározza, hogy mi terem éppen. A másik pedig a földrajzi terület, ami szintén lényeges, hiszen a legjobb osztrigát például nyilván a tenger mellett találjuk. Maigret és az ő édes házitündére, Madame Maigret természetesen mindig tökéletesen tudják, mikor és hol, mit kell enni vagy inni. Napi szinten meg is vitatják lehetőségeiket. Az évszakok nem csak időjárási változásokat jelentenek, hanem új alapanyagokat is, amelyek ismeretét mintha csak az anyatejjel szívnák magukba a franciák. Elvileg egyszerű, a fejlett országok egy részében mégsem sikerül betartani - télen kacsát eszünk, káposztát, disznótorost és sütőtököt, nem pedig üvegházas epret vagy spárgát…

Emléket állít

Maigret ízlése nem mondható különösebben haladónak, valószínűleg tiltakozna is, ha bárki modernnek merészelné nevezni. A jófajta hazait és a kis vendéglők házias kosztját szereti, luxus körülmények között mindig kényelmetlenül érzi magát. A nép igazi gyermekeként, ha ivásra kerül a sor, márpedig elég gyakran kerül, sokszor még délelőtt is, óh borzadály, a sör, bor, calvados a meghatározó. Ha vidéken kell nyomozni a gyilkos után, akkor lehetőleg valami helyi változat a helyi ivóban. Amikor véletlenül Párizstól messze, mondjuk Dél-Franciaországba szólítja a kötelesség, akkor jöhet a pastis is.

A hagyomány a Park kiadó minden szempontból gyönyörűséges Maigret sorozatában megjelent két legfrissebb kötetben is folytatódik. Bár mondhatnánk, hogy az egyik a kivétel, ami erősíti a szabályt. A sokak által irodalmi szempontból az egyik legjobbnak tartott Maigret és a félarcú ember című történetben ugyanis, alaposan átvizsgáltuk, ételnek szinte még az említése sem jelenik meg. Egyáltalán nem véletlenül, pontosan ez adja a furcsa hangulat alapját. Az áldozat májbetegsége miatti, sokszor emlegetett diéta mintha ráülne az egész könyvre, a megoldásig és az utolsó oldalakig várni kell, hogy végre egy croissant tiszteletét tegye a cselekményben. Azért egy kis (vagy sok) habzóbor, amelynek érlelése champagne-i módszerrel történik, ahogy megtudhatjuk, becsúszik persze, hiszen ismét Párizson kívül, szőlőtermő területen járunk.

A Maigret és a hajnali vendég címmel megjelent novella válogatás azonban már a szokásos formát hozza. Az első történet máris képviselőfánkok körül forog, amelyek jóval népszerűbbek és sokkal jobb minőségűek Franciaországban, mint nálunk. A második novella egyenesen egy kisvendéglőben játszódik, ahol a felügyelő kora reggel egy kávé és calvados segítségével kezdi meg az ügy felgyöngyölítését. Majd némi kolbásszal folytatja, abból a fajtából, amit a tulaj magának tölt, mert persze Maigret erről is tud. A harmadik gyilkosság Caenban történik, nem meglepő tehát, hogy nyomozás közben kedvenc felügyelőnk egy olyan étteremben vacsorázik, “amely híres volt a normandiai nyelvhaláról és a caeni pacaljáról”. A következő sztoriban egy útszéli étteremben “a tűzdelt borjú remek volt, és a kávé is sokkal feketébb, mint amit a kocsmákban szoktak adni”. Míg az utolsó novellában a szokásos kihallgatás közbeni szendvicsek jelennek meg, amelyeket némi sörrel együtt mindig a bűnügyi rendőrség épülete mögötti étteremből hozatnak.

Persze az olvasó most azt gondolhatja, hogy csak túlzásba vitt rajongásunk láttatja velünk gasztronómiai szempontból is jelentősnek a Maigret sorozatot, de nem vagyunk egyedül. Létezik olyan weboldal, amely oldalról-oldalra kilistázza, melyik könyvben, mikor mit fogyasztott a felügyelő. Lehet vásárolni szakácskönyvet, amely Madame Maigret receptjeit tartalmazza és nyilvántartják a Maigret stílusú, autentikus párizsi éttermeket is. Szóval valami mégis csak lehet benne.