Már most érdemes megvenni az ünnepi pontyot
Gondokat okoz az elmúlt hétvége hideg időjárása a belföldi élőponty-ellátásban a termelőknél és a szállítóknál a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa (Haltermosz) információi szerint.
Orosz Sándor, szervezet ügyvezető elnöke hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy az elmúlt napokban tapasztalt hideg, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) által beharangozott ónos eső is várhatóan nehézségeket okoz az ütemes halszállításban. Ezért a szakmai szervezet javasolja, hogy a vásárlók ne hagyják az utolsó pillanatra a termék beszerzését.
A magyar haltermés 22-24 ezer tonna körül lesz az idén, némileg meghaladva a tavalyit, ez a többéves átlag körüli mennyiség - tájékoztatta Orosz Sándor korábban az MTI-nek. Hozzátette: tíz év alatt jelentős mértékben, 1,2-1,3 kilogrammal emelkedett a magyar halfogyasztás. Így most halból Magyarországon évente az egy főre eső fogyasztás 4,2 kilogramm, amit 2013-ig 6 kilogrammra akarnak növelni. Az összes halfogyasztás mintegy 30 százaléka az év utolsó hónapjára esik Magyarországon.
Magyarországon az emberek főként pontyot fogyasztanak, ám népszerű lett az afrikai harcsa, a busa, a süllő is. A magyarországi halfogyasztáson belül a magyar termékek aránya 60 százalékot ér el. Az árak a tavalyihoz hasonlóak a szakember szerint. Az élő ponty kilója most 930-1050 forint körül mozog, a pontyszelet pedig 1300-1700 forint kilónként. A bőrös afrikai harcsa filét például a különböző elárusító helyeken 1800-2200 forintért kínálják kilogrammonként. A busa kilója 700-900 forint a 47. heti adatok szerint.