Nemcsak beszéltek, kóstoltak is

A konferencia nyitó előadását James J. Molnár, a Trust Hungary Zrt. elnöke tartotta, aki 2006 júliusában lett az édesapja – Molnár László – által alapított cég elnök-vezérigazgatója. Jelenleg Új-Zélandon, Ausztráliában, Dél- Afrikában, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában látja el a társaság képviseletét.

J.J. Molnár az amerikai borfogyasztók típusairól, szokásairól, ízléséről beszélt. Megdöbbentő adatot ismertetett: az USA-ban évi 30 milliárd dollár értékben 2,8 milliárd liter bort vásárolnak az emberek. A vevők 57 százaléka nő, akik a legtöbb esetben a külső megjelenés – palack, címke – alapján választanak a kínálatból. Az összvásárlók között ma már szép számmal akadnak szakértő borivók, akik évi 40-50 palack bort vesznek, és olyanok is, akik ragaszkodnak a már megismert s megkedvelt márkájukhoz. A borfogyasztási szokások jelentős változását mutatja, hogy míg 15 évvel ezelőtt a rosé borok vezették a toplistát, 2007-ben az eladott borok 43 százaléka vörös, 42 százaléka fehér volt és csak 15 százaléka rosé.

Molnár szerint igazán egy „Magyarország márka” felépítésével, az amerikai nagyvárosokat megcélozva lenne esélyünk arra, hogy palackonként legalább 15-20 dollár közötti értékesítéssel bekerülhessünk az amerikai borpiacra. Ehhez azonban szakmai összefogásra és állami támogatásra is szükség lenne.

Nos, vélhetően erre még egy ideig várni kell. Legalább is annak alapján, amit Bödőcs Róbert, az ITDH Hungary ágazatvezetője felvázolt. Eszerint az ITDH kapcsolatrendszerével, kereskedelem-fejlesztési koncepciójával a környező országokon túlmenően a svéd, a holland és a brit piacon kívánja megerősíteni a magyar borok jelenlétét, amelyekhez jelentős európai uniós források is rendelkezésre állnak.

Bruce Walker, az MMI (Monarchia Matt International) kaliforniai borászata, a Starry Night alapítója, az Egyesült Államok ismert borászati szaktekintélye csak megerősíteni tudta azt a véleményt, hogy a magyar borok amerikai értékesítése missziós feladat. Olyan, amiről nem szabad lemondani, hiszen egy 30 milliárd dolláros piacról van szó, ahol a magyar boroknak igenis ott kell lenniük. Különös tekintettel arra, hogy egyre nagyobb mértékben nő az import borok mennyisége. Az MMI mint a magyar borok legnagyobb amerikai importőre évi 150-200 ezer palack bort értékesít az USA-ban a nagykereskedelmi, a kiskereskedelmi és az internetes hálózaton.

Mexikóiak az Eged-hegyen

De ahhoz, hogy a magyar borok valóban ismertté és kedveltté váljanak a szélesebb fogyasztói körben, itt Magyarországon lenne szükség összehangolt erőfeszítésre. Az országot, a magyar bor- és gasztronómiai kultúrát, a turisztikai vonzerőt kellene célzottan és komplexen erősíteni, népszerűsíteni. A magyar borászoknak, pincészeteknek lenne ebben kezdeményező szerepük úgy, hogy ne csupán az állami kezdeményezésre várjanak.

Bruce Walker hangsúlyozta, hogy a minőségen túl nagyon fontos a csomagolás, a könnyen megjegyezhető márkanév, a figyelemfelhívó címke – ellentétben a tradicionális magyar címkékkel – és az is, hogy az exportra szánt boroknak jó ár-érték arányuk legyen.

Kent Barthman kaliforniai borász, az egri Monarchia Winery szaktanácsadója, akit igazi Pinot Noir specialistaként jegyeznek az USA-ban, azokról a különbözőségekről beszélt, amelyek a kaliforniai és a magyar, szűkebben az egri Pinot Noir szőlőfajták feldolgozására és a borokra jellemzőek. Szorosan kapcsolódott ehhez a témához Pók Tamás, a Monarchia Winery főborásza, aki a fajtaváltás szükségességére, lehetőségeire, a változó piaci igények követelményeire hívta fel a figyelmet.

A téma időszerűségét az is alátámasztotta, hogy május elején hat fős mexikói szakembergárda érkezett Kaliforniából Egerbe, a város „szent hegyének” nevezett Eged-hegyre, és Noszvajra, hogy ott a Monarchia Winery szőlőültetvényeiből 7 hektárt alapvetően két szőlőfajtára, a Chardonnay-ra és a Pinot Noir-ra oltson át.
Hogy miért éppen ők és miért ilyen messziről, arra az a magyarázat, hogy a szőlő helyben való átoltatásának gyakorlata kihalófélben van egész Európában. Ellentétben Kaliforniával, ahol a szőlőültetvényeken él és virágzik a helyben oltás művészete, és a szőlészek újabb és újabb fajtákkal kísérleteznek.

A kaliforniai szaktanácsadókra hallgatva döntötték el Egerben, hogy a fajtaösszetétel változtatásához a tőkekivágás és újratelepítés helyett az átoltást választják, és ennek kivitelezésére a legjobb szakembereket hozatják ide. Így kevesebb tőkebefektetéssel, gyorsabban és nagyobb hasznot érhetnek el, megkímélve a tulajdonosokat a tőkék kivágásának, az új szőlőtőkék vásárlásának és telepítésének költségeitől is. Ráadásul megóvják az eredeti szőlő gyökérzetét, s ezáltal nem veszítik el a szőlő fejlődésének első három-négy esztendejét.

Átoltás Egerben. Tíz napig tartott

Az átoltás célja az itteni szőlők fajtaösszetételének megóvása úgy, hogy jobban igazodjon a területi sajátosságokhoz és a piaci igényekhez. Ezért az Eged-hegyen Furmintra és Pinot Noirra, Noszvajon Cabernet Franc-ra, Chardonnay-ra és a Pinot Noirra oltották át az ültetvények egy részét. Vagyis olyan fajtákra, amelyekből világszínvonalú bort lehet készíteni, vonzóak tudnak lenni a hazai és a tengerentúli piacon is.
A komoly szakmai tudást igénylő feladatot a Kaliforniából ideutaztatott mexikói szakemberek Markus Bokisch kaliforniai szőlész, a Monarchia Winery szaktanácsadója és dr. Pók Tamás főborász vezetésével tíz nap alatt végezték el, és közel 32 ezer tőkét oltottak át.

A főborász kitért arra a húsz éve aktuális kérdésre is, hogy a magyar borászatok a szőlők telepítésekor, átoltásakor a hazai vagy a világfajtákra koncentráljanak-e. Szerinte mindkettőnek van létjogosultsága, mert a termőhely adottságainak, a kézművességnek ugyanolyan fontos a szerepe, mint a divathullámok diktálta ízvilágnak. A különböző fajták házasításából pedig kiváló cuvée-k készíthetők. Szólt az újra telepítés és az átoltás előnyeiről, hátrányairól. Az Eged-hegyen készített fotókon mutatta be a szőlő helyben történő átoltásának eszközeit, munkafázisait, amelyek nagy érdeklődést váltottak ki a konferencia részvevői körében.

A magyar bor ne csak Magyarországon legyen világhírű! Ezzel a mondattal indította megszólalását Kovács Nimród, a Monarchia Winery többségi tulajdonosa, akiről köztudott, hogy hosszú ideig az Amerikai Egyesült Államokban élt, ma is „ingázik” Magyarország és az USA között, és egyike azoknak, akik szívügyüknek tekintik, hogy a magyar borok valóban világhírűek legyenek.

Volt idő, amikor ezért nem kellett harcolni, mert a magyar borok Tokajnak köszönhetően világhírűek voltak. De ehhez sajnos az Osztrák-Magyar Monarchia idejére kell visszamenni… A későbbiek ismertek. Különösen a rendszerváltást megelőző röpke ötven év, amikor a tömegtermelésnek köszönhetően döntően gagyi, azaz minőségileg nagyon gyenge borok készültek Magyarországon. A változás a 90-es évek elején kezdődött és a fejlődés ma már kézzelfogható. Ugyanakkor a bor világrendje is sokat változott időközben, miközben mi a Csipkerózsika-álmunkat aludtuk. A francia hegemónia mellett megerősödött az olasz, spanyol jelenlét és az újvilági borok is komoly piacokat tudtak maguknak kivívni. A többiek – közöttük Magyarország – még keresik a helyüket.

Kovács Nimród hangsúlyozta: a siker alapja a minőség, a globális megméretés és bizonyos piacok megcélzása. A baj az, hogy az általános megítélés szerint a magyar borok esetében az olcsó nem elég olcsó, a drága meg nem elég jó. Imázs még nincs, vagy ha van, az negatív. Kiútként, megoldásként egyetlen lehetőség kínálkozik: különleges, kézműves borokkal megcélozni a minőségorientált nagy borpiacokat, és ezeket a borokat a hasonló fajtákhoz, márkákhoz arányítva prezentálni. „Gasztronómia hátszéllel”, sok kóstoltatással, borvacsorákkal, partikkal bekerülni a nagy amerikai városok, New York, Boston, Dallas, Miami csúcsminőségű éttermeibe. Ehhez persze az is kell, hogy a boroknak legyen egyéniségük, sztorijuk és korrekt ár-érték arányt képviseljenek.