2007. március. 19. 15:02 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 21. 19:35 Gasztro

Fapadosok a vendéglátásban

Megjelent a fapados foglalási rendszer az éttermeknél is. Az új kezdeményezés lényege, hogy minél előbb rendelünk ételeket a portálon lévő partner-vendéglátóhelyek étlapjáról, annál kisebb lesz számlánk végösszege.

A gasztró-utazónak elegendő az italokat  kiválasztania a helyszínen, a kedvezmény mértéke   ugyanakkora,mint az ételeknél.  Foglalásunk menete:  az éttermet, az időpontot, a létszámot kell megadnunk, és attól függően, hogy mennyivel előbb jelentkeztünk, és hányan foglaltak előttünk, a program kiszámolja a kedvezmény mértékét. A következő lépésekben az ételek kiválasztása után élesíthetjük a rendelésünket, amelyet 24 órán belül az e-mail címünkről meg kell erősítenünk, és indulhat a nagy ízutazás.  A kezdeményezést az éttermek „vendégcsalogatónak” tekintik, és sokan  csatlakoznak a programhoz. További információk: www.fapadosetterem.hu
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.