2004. december. 22. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 22. 18:44 2004: az év krónikája

Merénylet Madridban

MÁRCIUS 11.

191 halottat és több mint ezer sebesültet hagyott maga után Nyugat-Európa legsúlyosabb merénylete, melynek során tíz bomba robbant négy, a reggeli csúcsforgalomban Madridba tartó vonaton. A néppárti kormány az ETA baszk szeparatista szervezetet nevezte meg felelősnek, és ehhez még akkor is ragaszkodott, amikor már nyilvánvaló volt, hogy az al-Káidához kötődő csoportok állnak az akció hátterében. A megdöbbent spanyolok a - hazugnak ítélt és az iraki katonai részvétel miatt amúgy is sokat támadott - kormányt "büntetendő" nagy többséggel az ellenzéki szocialistákat (PSOE) juttatták győzelemhez a három nappal későbbi parlamenti választáson. A kisebbségi kabinetet alakító PSOE - kampányígéretét betartva - néhány héten belül kivonta a spanyol katonákat Irakból. A José Luis Rodríguez Zapatero vezette kormány sorozatos letartóztatások révén lényegében felgöngyölítette a merénylettel vádolt - többségükben évek óta Spanyolországban élő marokkói emigránsokból álló - muszlim csoportokat. Októberben letartóztatták az ETA vezérkarát is, de a meggyengült szervezet decemberben két kisebb robbantássorozattal újból életjelt adott magáról. Kormányfőváltás volt a szomszédos Portugáliában is, ott az Európai Bizottság élére távozott José Manuel Durao Barroso helyére júliusban a jobboldali populista Pedro Santana Lopes került, aki az év végére elveszítette támogatottságát; Sampaio államfő decemberben feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.