A volt lengyel kormánypárt, a PiS egyik képviselőjét választották meg a Giorgia Meloni-féle konzervatív frakció alelnökének.
Szerdán tartotta alakuló ülését az Európai Konzervatívok és Reformerek Szövetsége (ECR) az Európai Parlamentben. Ez az a frakció, amely 83 képviselővel jelenleg a harmadik legnagyobb erő az EP-ben, messze lemaradva a második Szociáldemokratáktól, és több mint százzal kevesebb képviselővel rendelkeznek, mint az Európai Néppárt.
A csoport növelte képviselőinek számát az előző parlamenti ciklushoz képest. A pártcsalád vezető ereje a volt olasz kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), illetve a Giorgia Meloni-féle Olasz Testvérek. Mióta vasárnap Bécsben Orbán Viktor – a cseh ANO párt és az osztrák Szabadságpárt részvételével – bejelentette, hogy önálló politikai csoportosulást hoznak létre Patrióták néven, egymást érik a találgatások, hogy kik csatlakozhatnak még hozzájuk. Számos kisebb párt mellett komolyan felvetődött, hogy a Jog és Igazságosság is átlép. Miután a szélsőjobboldalról érkeztek már jelentkezők, és várható Marine Le Pen pártjának a csatlakozása is, az Identitás és Demokrácia (ID) frakció – ahol eddig Le Pen Nemzeti Tömörülése volt a vezető erő – szép csendben megszűnik vagy minimálisra olvad (egy csoporthoz 23 képviselő kell, legalább 7 különböző országból). A PiS kilépésével a konzervatív frakció is rendkívül meggyengült volna.
Az ECR alakuló és tisztújító ülésén azonban elmaradt a fordulat. Késő délután a magyar kormánypárttal egyébként kifejezetten jó kapcsolatokat ápoló Ryszard Czarneczki az X-en közölte, hogy képviselőtársa, Joachim Stanisław Brudziński lesz az ECR egyik társelnöke, vagyis a lengyelek maradnak ebben a csoportban. A másik társelnök a várakozásoknak megfelelő Nicola Procaccini, a Meloni-párt politikusa lesz, aki eddig is betöltötte ezt a posztot.
Az ECR az ülésen üdvözölte Jaak Madison, az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) képviselőjét, aki eddig az Identitás-frakció tagja volt. Vele most 84-re nőtt az ECR-képviselőcsoport létszáma.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.