Európai uniós csatlakozásával minden tagállam kormánya önként elfogadja és kijelenti, hogy betartja az úgynevezett közösségi vívmányokat, az uniós jogszabályok és rendeletek teljes egészét, amellett, hogy aláírja az Európai Alapjogi Chartát és más kulcsfontosságú uniós jegyzőkönyveket. Ez idáig diktátumnak tűnik, a populista érvekkel szemben azonban nem erről van szó.

Egyenlő hozzáférés, eltérő politikai befolyás

A totalitárius szocialista rendszerekkel ellentétben – ahol a Szovjetunió diktált az országoknak –, az uniós kormányoknak intézményesen garantált beleszólásuk van a tárgyalóasztalnál az összes tagállam között helyet foglalva, minden miniszteri tanácsi formátumban. Természetesen Málta politikai és gazdasági befolyásban nem versenyezhet Németországgal – hogy kézenfekvő példát hozzunk, ez azonban nem abban nyilvánul meg, hogy Máltát nem engedik a döntéshozatalhoz, csupán abban, hogy a szavazati aránya kisebb. Az EU döntéshozatali folyamata globálisan az egyik legdemokratikusabb, és lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy robusztus igazságszolgáltatási eljárásokon keresztül felelősségre vonják az EU-t és a kormányokat szükség esetén.

Alapvetően minden uniós jogszabályt az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamok kormányzati képviselőinek háromoldalú tárgyalásain és együttműködésén keresztül fogadnak el. Az Európai Bizottság – mint az Unió végrehajtó testülete – rendelkezik a három intézmény közül előterjesztési joggal jogalkotási kezdeményezésre – ebből a szempontból megáll az a hasonlat, hogy a testület az EU kormánya.

A Bizottság javaslatai először az Európai Parlament illetékes szakbizottságaihoz kerülnek, amelyek tagjai elemzik azokat, és módosításokat javasolnak az eredeti javaslathoz képest. Ezeket aztán az EP bizottságai elfogadják (vagy elvetik), majd a végső álláspontról az Európai Parlament plenáris ülésén szavaz a 705 (a következő ciklusban 720), az európai választásokon mandátumot szerzett képviselő. Eközben a tagállamok illetékes szakminisztereiből álló testületben, a Tanácsban a kormányok képviselői megvitatják a Bizottság javaslatát, ugyanakkor párbeszédet folytatnak az EP álláspontját megjelenítő EP-képviselők tárgyalódelegációjával. Amikor az EP és a Tanács álláspontja végül a tárgyalások során találkozik, az egyeztetések a Tanács megállapodásaival zárulnak, majd az EP plenáris ülésén kerül sor a végső szavazásra. A kulcsfontosságú uniós jogszabályokat az uniós csúcstalálkozó szintjén, a 27 tagállam állam- és kormányfőinek rendszeres brüsszeli találkozóján (az Európai Tanácsban) is gyakran megvitatják, és politikai jóváhagyásukat adják a jogalkotási munkára.

Senki sem diktál

Miután a tagállamok EU-csatlakozásukkal az uniós törvényeket és jogrendszert magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik, továbbá a kormányuknak beleszólása van e törvények kialakításába, a gyakran ismételt „brüsszeli diktátum” kifejezés hamis állítás, politikai hangulatkeltés. Brüsszel minden, csak nem olyan, mint Moszkva a Szovjetunió idejében, ellentétben azzal, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök állít.

A Szovjetunió uralta időkben a keleti blokk országaira megfelelő jogi képviselet nélkül (miközben a demokrácia látszatát igyekezve kelteni választásokat is tartottak) totalitárius szabályokat kényszerített Moszkva. Ehhez képest a „brüsszeli bürokraták” az adott országok kormányzati és egyéb választott képviselői. Hasonlóképpen, az EU bürokratáinak nagy része az összes tagállam állampolgáraiból toborozódik, akik az intézményekben mindenki közös európai érdekeiért dolgoznak.

Demokratikus alapjai mellett a brüsszeli jogalkotási gépezet a világ egyik legátláthatóbb szabályalkotó és törvényhozó gyára. Ahol a jogalkotás és a szakértői hozzájárulás megfelelő egyvelegét igyekszik elősegíteni, az EU civileket, médiát, helyi és makroszintek vezetőit és a tudományos világot is igyekszik megkérdezni a különböző jogalkotási folyamatok során. Ezek alkotják aztán a gerincét az Európai Bizottság nyilvános konzultációit és jogszabály-előterjesztési javaslatait tömörítő zöld és fehér könyveknek.

Természetesen nincs garancia arra, hogy bármely jogalkotás ne lenne kudarcos. Viszont Európában, amikor egy szabályozás nem működik, és az uniós vagy kormányzati működés kudarcot vall, a hibák a független média és a kritikus civil társadalom által gyakran nagy nyilvánosságot kapnak.

Nagy, bonyolult és nehézkes – mégis működik, és sokak igényeit szolgálja

Tekintettel az uniós apparátus bonyolult működésére, valamint arra a törekvésre, hogy az összes érdekelt fél érdekeit figyelembe vegyék minden egyes szakpolitikai döntéshozatali ágban, az uniós jogszabályok és szakpolitikák integrálása az uniós tagállamok nemzeti jogszabályaiba összetett és gyakran lassú folyamat.

A téma összetettsége ellenére a következőkben elmagyarázzuk, hogy az uniós tagállamok nemzeti jogalkotása mennyiben kapcsolódik az uniós jogszabályokhoz, betekintést nyújtva a törvények nemzeti jogba történő átültetésének folyamatába és az ágazatspecifikus hatásaiba.

Az EU-s és nemzeti jogi rétegek egymásra épülése

A közösségi jog kötelezi az uniós kormányokat, hogy az egyes jogalkotási elemeket meghatározott határidőn belül átültessék a nemzeti jogba. Ez a legnagyobb munka az úgynevezett irányelvek (direktívák) esetében, ahol tényleges törvényhozási lépéseket kell tenniük a tagországoknak – alapvetően ez törvények, törvénymódosítások elfogadását jelenti a tagállami parlamentekben.

Minden egyes irányelv olyan célokat határoz meg, amelyeket a nemzeti jogszabályoknak el kell érniük, de a tagállamok mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a végrehajtás módját illetően (nagyon leegyszerűsítve: szigorúbb lehet, ha a tagország azt szeretné). Ezt a folyamatot az Európai Bizottság felügyeli, hogy biztosítsa az uniós jogszabályok betartását és megfelelő alkalmazását, valamint végrehajtásának nyomon követését, szükség szerint szankcionálását, ha a jogszabály átültetése elmarad vagy nem megfelelő módon történik.

Egy másik jogszabálytípus a rendelet. Ezeknél nincs mérlegelési lehetőség: a hatályba lépésük pillanatától közvetlenül jogszabályi erőre emelkednek minden tagállamban, anélkül, hogy nemzeti átültetésre lenne szükség. Az EU-s rendeletek sokasága mára jelentős hatással van a polgárok, a fogyasztók, a betegek, a kiskorúak és egyéb társadalmi csoportok életére. Együttélésünk és mindennapi életünk számos aspektusát alapvetően határozzák meg.

A tanulmányok azt mutatják, hogy az uniós tagállamok nemzeti jogalkotásának jelentős részét az uniós irányelvek és rendeletek határozzák meg. Megállapították például, hogy egyes tagállamokban a nemzeti jogszabályok összességében mintegy 50-60 százalékát az európai uniós jogszabályok befolyásolják, illetve írják elő.

Ami az ágazatspecifikus befolyást illeti, egyes területeken a jogalkotás sokkal magasabb arányban támaszkodik az uniós szabályokra. Mindenekelőtt az uniós éghajlatvédelmi és környezetvédelmi irányelveket ültetik át leginkább betűről betűre a nemzeti jogokba. Az olyan országok, mint Németország, Dánia és Franciaország részletes eljárásokkal rendelkeznek ezen irányelvek átültetésére, amelyek a hulladékgazdálkodástól a levegőminőségi előírásokig számtalan témakört lefednek.

A második terület, ahol az uniós jognak való megfelelés igen magas, az a piaci szabályozásoké, mivel ezen irányelvek nagy része a belső piac szabványainak harmonizálását célozza. Ezek a termékbiztonsági előírásoktól kezdve az online ügyletek kapcsán a fogyasztót megillető jogokig számos kérdést érintenek a vásárlók visszaküldési, garanciális és termékminőség-ellenőrzési jogaival bezárólag.

Büntetőjog és igazságügyi együttműködés

Annak ellenére, hogy a büntetőjog hagyományosan nemzeti hatáskörbe tartozik, bizonyos területek – például a terrorizmus és az emberkereskedelem elleni küzdelem – uniós irányelvek által szabályozottak. Mivel elég konkrétak, a tagállamoknak ezeket is igen nagy összhangban a közösségi joganyaggal kell átültetniük a nemzeti jogrendszerükbe.

További kulcsfontosságú szakpolitikai területek jelentős uniós befolyással az EB adatai alapján:

1. Környezetvédelmi politika

A környezetvédelmi politika területén az uniós irányelvek kiterjedtek, és olyan területeket érintenek, mint a hulladékgazdálkodás, a levegőminőség és a vízvédelem. Az uniós tagállamok környezetvédelmi jogszabályainak mintegy 80 százaléka uniós irányelvekből és rendeletekből származik.

2. Fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelmi jogszabályokat nagymértékben befolyásolják az uniós jogszabályok, különösen a termékbiztonságról, az online ügyletekhez kapcsolódó fogyasztói jogokról és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvek révén. Becslések szerint a tagállamok fogyasztóvédelmi jogszabályainak mintegy 60-70 százaléka uniós rendeletekből származik.

3. Belső piac

A belső piaci politikákat, beleértve a kereskedelmet, a versenyt, valamint az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad mozgását, túlnyomórészt uniós jogszabályok szabályozzák. Ezen a területen az egyik legnagyobb az EU befolyása, a vonatkozó nemzeti jogszabályok mintegy 70-80 százaléka uniós irányelveken és rendeleteken alapul.

4. Mezőgazdaság és halászat

A közös agrárpolitika (KAP) és a közös halászati politika (KHP) központi uniós szakpolitikák, az ezekre az ágazatokra vonatkozó nemzeti szabályozások mintegy 70 százaléka uniós jogszabályokból származik.

5. Bel- és igazságügy

Az EU jelentős befolyással bír az igazságügyi és belügyi területen, ideértve a büntetőjogot, a menekültügyi politikát és a határellenőrzést. Például az európai elfogatóparancs és más igazságügyi együttműködési mechanizmusok az e területre vonatkozó nemzeti jogszabályok mintegy 60 százalékát teszik ki.

6. Egészségügy

A közegészségügyi politikák – beleértve a gyógyszerekre, az orvostechnikai eszközökre és a határokon átnyúló egészségügyi veszélyekre vonatkozó szabályozásokat –, a nemzeti jogszabályok mintegy 50-60 százaléka uniós jogszabályokból származik.

7. Közlekedés

A közlekedéspolitikákra, beleértve a közúti, vasúti és légi közlekedésre vonatkozó szabályozásokat, jelentős hatást gyakorolnak az uniós irányelvek és rendeletek. A tagállamok közlekedési jogszabályainak mintegy 60-70 százaléka uniós jogszabályokon alapul.

Ez a cikk az Európai Adatelemző Újságírói Hálózat (EDJNet) együttműködésében készült.