EUrologus #mifolyikbrusszelben

EUrologus EUrologus 2024. február. 13. 16:15

Mesterséges intelligencia: egyre több minden derül ki arról, milyen lesz az uniós szabályozás

Újabb lépéssel kerültünk közelebb ahhoz, hogy az Európai Uniónak elfogadott jogszabálya legyen a mesterséges intelligenciáról (MI). Ez lesz a világon az első ilyen jellegű jogszabály, amelynek részleteit évek alatt sikerült letárgyalni.

Az Európai Parlament két illetékes szakbizottsága megerősítette a Parlament és a tagállamok által már letárgyalt szöveget, két formai döntés van még hátra: az EP plenáris ülésének és a tagállamok képviselőinek a jóváhagyása. Ez minden bizonnyal még ebben a jogalkotási ciklusban, valószínűleg pár héten belül megtörténik.

A törvény rendelkezéseinek nagy része két év múlva lép hatályba, de vannak olyan intézkedések, amelyek már fél év múlva, néhány passzus pedig csak három év múlva lesz alkalmazható.

Az Európai Parlament közleménye szerint a jogszabály lényeges eleme, hogy a biometrikus azonosítási rendszerek használatát korlátozták a bűnüldöző szervek számára és tilossá teszik a biometrikus kategorizálást, amennyiben az a felhasználói sebezhetőségek manipulálására vagy kihasználására szolgálnak, a fogyasztónak pedig joga van panaszt tenni és értelmes magyarázatot kérni.

Az MI-rendszereket négy csoportra tagolja a törvény, amely azok veszélyességi fokozatát is tükrözi. A videojátékok vagy a spamszűrök minimális kockázatot hordoznak magukban, a csevegőrobotok pedig csekély kockázatúak. A kritikus infrastruktúra, az oktatás és a szakképzés, a foglalkoztatás, az alapvető szolgáltatások (pl. egészségügy, bankszektor), a bűnüldözés egyes rendszerei, a migráció és a határigazgatás, az igazságszolgáltatás és a demokratikus folyamatok (pl. választások befolyásolása) terén alkalmazott eljárások már magas kockázatúak és vannak elfogadhatatlan szintű veszélyek is. Ez utóbbit be is fogják tiltani. Ide tartozik a kognitív magatartási manipuláció, az arcképek nem célzott lekérdezése az internetről vagy CCTV-felvételekről, az érzelemfelismerés munkahelyi környezetben és oktatási intézményekben.

Nem tolerálja a jogszabály a társadalmi pontozást, az érzékeny adatok – például a szexuális irányultság vagy a vallási meggyőződés – levezetését szolgáló biometrikus kategorizálást sem.

Az elfogadhatatlan kockázat azonban szűk körben mégis megengedett. A valós idejű biometrikus azonosítást időben és térben korlátozottan, előzetes engedély esetén lehetséges, ha egy eltűnt személyt kell felkutatni, vagy pedig például terrorcselekményt kell megakadályozni.

A törvény szerint a polgároknak jogukban áll panaszt tenni az MI-rendszerekkel kapcsolatban, és magyarázatot kapni a jogaikat érintő döntésekről.

A jogszabály végrehajtását segítendő az Európai Bizottságon belül létrejön egy MI-hivatal, amelynek feladata a legfejlettebb MI-modellek felügyelete, a szabványok és tesztelési gyakorlatok előmozdításához való hozzájárulás, valamint a közös szabályok betartatása valamennyi tagállamban. Az MI-hivatalt független szakértőkből álló tudományos testület segíti majd az általános célú MI-modellekkel kapcsolatos tanácsadással azáltal, hogy “hozzájárul az alapmodellek képességeinek értékelésére szolgáló módszertanok kidolgozásához, tanácsot ad a nagy hatású alapmodellek azonosításával és megjelenésével kapcsolatban, valamint nyomon követi az alapmodellekkel kapcsolatos lehetséges anyagi biztonsági kockázatokat”.

zöldhasú
hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.