Megegyezett az Európai Unió és az Egyesült Államok: már ettől az évtől lényegesen több cseppfolyósított földgázt szállítanak majd Európába, s ez a mennyiség a következő években több mint háromszorosára nő.
A hírt Joe Biden, az USA és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be Brüsszelben az uniós csúcstalálkozó második napján, közvetlenül azt megelőzően, hogy ezt a témát az uniós állam- és kormányfők tárgyalni kezdenék.
Az Egyesült Államok arra fog törekedni, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) hazai termelői az idén 15 milliárd köbmétert exportáljanak az EU-ba
– közölte Joe Biden, aki ezt azzal indokolta, hogy az USA és az EU összefogott, hogy csökkentsék Európa függőségét az orosz gáztól.
Ez a mennyiség az EU teljes tavalyi orosz gázimportjának 10 százaléka, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy amennyiben az orosz gáztól függetlenné akar válni az EU, akkor a jelenlegi adatok alapján még 155 milliárd köbméternyi nyersanyagot kell beszerezni évente. Ennek egy jelentős részét szintén az USA vállalja, az egyezség értelmében a következő évtől 2030-ig évente 50 milliárd köbméter LNG érkezik a tengerentúlról.
Az már az európai országok feladata lesz, hogy kiépítsék a szükséges és még részben hiányzó fogadó- és tárolókapacitásokat. Az orosz energiától való függetlenség érdekében az EU további forrásokat kutat fel, csökkenti a fosszilis energia iránti igényét, és növeli a megújuló technológiák alkalmazását és ezeknek az energiaforrásoknak a kihasználását. Az EU és az USA közösen elfogadott egy nyilatkozatot is, amely így kezdődik:
Az Egyesült Államok és az Európai Bizottság elkötelezett Európa orosz energiától való függőségének csökkentése mellett.
A felek megerősítik stratégiai energetikai együttműködésüket “az energiaellátás biztonsága és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függés csökkentése érdekében”. Közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy stabil, megfizethető, megbízható és tiszta energiaellátást biztosítsanak az EU és a szomszédos partnerországok polgárai és vállalkozásai számára.
Abban is megegyeztek, hogy haladéktalanul létrehoznak egy közös energiabiztonsági munkacsoportot “az együttműködés paramétereinek meghatározására és végrehajtásának végrehajtására”. A munkacsoportot a Fehér Ház képviselője és az Európai Bizottság elnökének képviselője fogja vezetni.
A terv továbbra is az, hogy az EU legkésőbb 2027-ig függetlenné válik az orosz energiától. Mivel az Európai Bizottság elnöke az egész közösség nevében beszélt, ez azt jelenti, hogy Magyarország is támogatja ezt a törekvést.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.