EUrologus #mifolyikbrusszelben

EUrologus EUrologus 2021. január. 19. 12:15

Az Európai Parlamentben sincs egyetértés a Covid-oltással kapcsolatban

A közös vakcinabeszerzés hasznosságát nem kérdőjelezik meg az Európai Parlament politikusai, de számos kérdésre nem kapnak választ a megkötött szerződések titkossága miatt.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Nagyobb átláthatóságot szeretnének az EP-képviselők az uniós vakcinaszerződések kapcsán – erre utalt több politikus abban a vitában, amit az oltásokkal összefüggésben tartottak az Európai Parlament keddi plenáris ülésén. Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa kijelentette:

Sem a gazdaság fejlődése nem indul meg, sem a biztonságunk nem áll helyre, amíg világszerte vissza nem szorítjuk a vírust.

Ezért szerinte nagyon fontos, hogy az EU legyen szolidáris a világ többi részével és segítse vakcinához jutni a szegényebb államokat. “Az Európai Unió hajlandó ezt a szerepet betölteni” – mondta a biztos.

Sok képviselő azonban leginkább a saját országáért aggódik, mert lassan érkeznek az oltóanyagok. Többen szóvá tették, hogy nagyon keveset tudnak a megkötött szerződésekről. Eddig csak az egyik megállapodás esetében tették lehetővé, hogy betekintsenek az iratokba. Ezzel kapcsolatban fakadt ki egy német politikus:

Az átláthatóság hiánya és a hazugságok sora jellemzi ezt az ügyet. A 70 oldalas szerződésre 50 percem volt, nem lehetett jegyzetelni és titoktartás köt minket, de egyébként is minden lényeges információt feketével kitöröltek. Így nem lehet értelmes eszmecserét folytatni

– mondta Nicolaus Fest, az EU-szkeptikus AfD képviselője. Michele Rivase francia zöldpárti képviselő pedig így fogalmazott:

Nem lehet ennyi közpénzt adni úgy, hogy nem kapunk érte semmit, például hogy kit lehet felelőssé tenni, ha mellékhatásokat tapasztalunk.

Egy finn képviselő, Nils Torvalds azonban másképp látja a dolgokat és az átlagnál jobb finn eredményeket említette.

Mi bízunk az intézményekben és talán az is közrejátszik, hogy öt nő vezeti a kormányt

– mondta Torvalds képviselő, aki a finn hétköznapokat bemutatva azt is mondta, hogy náluk a másfél méteres távolságtartásnak kicsit más értelme van, mert az a kérdés, hogy mikor állnak vissza a normális három méterre...

A magyar képviselők közül Tóth Edina szólalt fel, a fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy mindenki azt várta, hogy az év elején hatalmas sebességgel elindul az oltás.

Mára bebizonyosodott, hogy az élen járó országokkal szemben Európa jelentős késéssel kezdte meg az oltást

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a választók naponta teszik fel a kérdést, mikor lesz megfelelő mennyiségű vakcina. Bírálta a magyarországi baloldali pártokat, amelyek szerinte a populizmus útjára léptek, amikor pénzt ígértek az oltásért cserébe. Holott szerinte azt kellene tudatosítani, hogy aki beoltatja magát, az csökkenti a fertőzés terjedésének esélyét.

Rasmus Andersen német zöldpárti képviselő ugyanakkor arról beszélt, hogy az oltóanyaggal kapcsolatos nacionalizmus nem hatékony a járvánnyal szemben, az egyik képviselő pedig a közös vakcinabeszerzést vette védelmébe és kijelentette:

Ha minden tagállam egyedül kellene küzdjön, az az Európai Unió felbomlásához vezetne.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
Minden hír a koronavírus-járványról
hvg360 Nagy Gábor 2021. február. 28. 16:00

Homályba burkolódzó újságírók csoportja dönt a Golden Globe-díjakról

A nevetségességből hosszú és nehéz út vezetett a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szervezetének ahhoz, hogy őket, és az általuk filmes és tévés produkcióknak kiosztott Golden Globe-díjat is komolyan vegyék. Ezért nem hiányzott nekik, hogy a mai online gálára időzítve a pénzügyeiket firtatta egy tényfeltáró riport. Arra is emlékeztettek, hogy még a 87 tag névsora sem ismert, azt viszont tudni, hogy egyedüli magyarként köztük van Návai Anikó.