ADDICIONALITÁS

Az az alapelv, amely szerint az unió költségvetéséből (jellemzően a strukturális alapokból) az egyes projektek támogatására fordított összegeket a nemzeti forrásból származó összegek kiegészítéseként kell nyújtani. A tagállamok részéről ugyanis nagy a kísértés arra, hogy a nemzeti támogatásokat a Brüsszelből jövő pénzekkel helyettesítsék.

ADENAUER, KONRAD (1876–1967)

A Német Szövetségi Köztársaság 1949 és 1963 közötti kancellárja kulcsszerepet töltött be Németország nyugati felének háború utáni újjáépítésében, valamint az ország Európába való visszatagozódásában. Kancellársága idején az NSZK felvételt nyert az Európa Tanácsba (1950) és a NATO-ba (1955). Külügyminisztersége ideje alatt az NSZK alapító tagja lett a Európai Közösségeknek és rendezte a Saar-vidékkel kapcsolatos vitás kérdéseket Franciaországgal.

AGENDA 2000

Több mint ezer oldalas tanulmány, amelyet Jacques Santer, az Európai Bizottság akkori elnöke nyújtott be az Európai Parlamentnek 1997. július 16-án. Az Agenda 2000-et „az Unió 21. század első éveiben történő erősítésének és kiszélesítésének részletes stratégiája”-ként jellemezték. A benne foglalt javaslatokról az Európai Tanács 1999. március 24–25-ei berlini ülésén született megegyezés, jóllehet a minősített többségi szavazás kérdése csak a 2000 decemberi Nizzai Szerződés elfogadásával rendeződött.

AKCS-ÁLLAMOK

Az AKCS-államok (afrikai, karibi és csendes-óceáni államok) közé az eredetileg az 1975-ös Loméi Egyezmény, illetve a 2000-től a Cotonou-i Megállapodás keretében az Európai Unió tagállamaival társult viszonyt létesítő államok tartoznak. Az Egyezményt először 46 AKCS-állam írta alá, számuk azóta 78-ra nőtt. A jelenlegi tagok körülbelül fele a Brit Nemzetközösség tagja, 39 pedig az Egyesült Nemzetek által hivatalosan elismert 48 legkevésbé fejlett ország közé tartozik. Az AKCS-államok lakossága körülbelül 650 millió főt tesz ki.

ALAPJOGI CHARTA

Az Európai Tanács 1999 júniusi, kölni ülésén döntés született arról, hogy „az Európai Unió jelenlegi fejlődési szakaszában szükségessé vált, hogy az unió szintjén alkalmazandó alapvető jogok egy chartában, egységes szerkezetben kerüljenek összefoglalásra”. A „chartának tartalmaznia kell mindazokat az alapvető jogokat és szabadságokat, az alapvető eljárási jogokkal együtt, amelyeket az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény garantál, és amelyek a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak részeként a közösségi jog általános elveit képezik. A chartának szintén tartalmaznia kell azokat az alapvető jogokat, melyek csak az unió polgárainak sajátjai.

AMSZTERDAMI SZERZŐDÉS

Az Amszterdami Szerződésről – mely az Európai Unió alapját képező Szerződések harmadik átfogó felülvizsgálatának eredménye – az Európai Tanács 1997. június 16–17-ei amszterdami ülésén született megállapodás, és 1997. október 2-án formálisan alá is írták. A tagállamok általi megerősítés után 1999. május 1-jén lépett hatályba. Az Amszterdami Szerződéshez vezető tárgyalások a Maastrichti Szerződés ben foglalt kötelezettségvállalás alapján indultak meg.

Az Amszterdami Szerződést csupán részlegesen ítélhetjük sikeresnek. Egyszerűsítette az együttdöntési eljárást, mely a jogalkotás általános módszerévé vált. Elmulasztotta azonban a minősített többségi szavazási rendszer tárgyalását (mely a biztosok számának kérdésével függött össze). Nem sikerült előrelépnie a jogi aktusok hierarchiájának kérdésében. A közös kül- és biztonságpolitikát beemelte az Európai Unióról szóló szerződés rendelkező részébe anélkül, hogy jelentős változtatást hajtott volna végre az eljárások tekintetében. Csupán egy igen jelentéktelen változtatást hajtott végre a költségvetésről szóló szerződéses rendelkezésekben, és nem érintette a kötelező kiadások kérdését.

Másrészt azonban az Amszterdami Szerződés olyan reformokat vezetett be, melyek bizonyos mértékben felkészítették az uniós intézményeket az elkövetkező bővítésekhez való alkalmazkodásra. Az Európai Parlament képviselőinek számát legfeljebb 700 főben állapította meg (ezt a létszámot a Nizzai Szerződés 732-re emelte). A Bizottság elnökének több beleszólást adott a többi biztos kinevezésébe és a portfóliók elosztásába. A nemzeti parlamenteket arra bátorította, hogy mutassanak nagyobb érdeklődést az uniós ügyek iránt. Rendelkezett arról, hogy öt évvel hatálybalépését követően a személyek szabad mozgásá t szabályozó intézkedések a bel- és igazságügy együttműködés i „pillérből” a rendes európai közösségi hatáskörbe kerüljenek. Ezen kívül a Szerződések egyszerűsítése és egységes szerkezetbe foglalása terén tett lépés fontos állomás volt az uniós alkotmány felé vezető úton.

ARÁNYOSSÁG

A szubszidiaritáshoz hasonlóan az arányosság az Európai Bizottság részletes szabályozás iránti túlzott lelkesedésének korlátozására szánt elv. Az arányosság a jogalkotási eszközöket szigorúan a meghatározott cél eléréséhez szükséges minimumra korlátozza.


ÁLLÁSFOGLALÁS

A Miniszterek Tanácsa vagy az Európai Tanács által elfogadott állásfoglalás az eredeti Szerződések ben nem szereplő határozati forma. Szilárd politikai konszenzus megtestesítője, de szűkebb értelemben nem rendelkezik jogilag kötelező erővel. Például az Európai Tanácsnak az Európai Monetáris Rendszert (EMR) létrehozó, eredeti 1978-as megállapodását állásfoglalás formájában kötötték, ahogyan a tagállamok képviselőinek az európai útlevél re vonatkozó 1981-es döntését is. Állásfoglalásokat az Európai Parlament is használ nézeteinek kifejtésére, és azok a Parlament véleményeinek részét képezik.

ÁLTALÁNOS PREFERENCIARENDSZER (GSP)

A GSP vámkedvezmények olyan rendszere, amelynek célja, hogy támogassa a készáruk és feldolgozott mezőgazdasági termékek fejlődő országokból az Unióba történő exportját. A GSP-t 1971-ben vezették be, összhangban az 1968-ban, Delhiben megrendezett Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlődési Konferenciája (UNCTAD) ajánlásaival, és azóta többször felülvizsgálták vagy megújították. A GSP körülbelül 150 országra terjed ki, és különleges kedvezményeket nyújt a legkevésbé fejlett országoknak. Ugyanakkor, mivel az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény tárgyalásainak eredményeképpen a vámok egyébként is fokozatosan csökkennek, a GSP által kínált előnyök egyre kevésbé vonzóak.

ÁLTALÁNOS ÜGYEK TANÁCSA (ÁÜT)

Az ÁÜT a Miniszterek Tanácsának egy formációja, amely a tagállamok külügyminisztereiből áll (ezért néha Külügyi Tanácsnak is nevezik). Nemcsak elsősorban a külügyi, hanem általános politikai kérdésekért is felelős. Jóllehet elvileg valamennyi Tanács egyenlő, általában az ÁÜT-t tekintik a „legfőbb” Tanácsnak, a valamennyi tanácsi tevékenységre kiterjedő, általános koordináló szerepe miatt. Az ÁÜT készíti elő az Európai Tanács üléseit is.

ÁRFOLYAM-MECHANIZMUS

Az árfolyam-mechanizmust (Exchange Rate Mechanism, ERM) 1979-ben, az Európai Monetáris Rendszer (EMR) részeként vezették be, a valutaingadozások minimalizálásának eszközeként. Minden részt vevő valutának volt az ECU -vel szemben meghatározott középárfolyama, ami lehetővé tette a középárfolyamok kétoldalú rendszerben történő kiszámítását, lefedve valamennyi részt vevő valutát. A valuták egy megengedett sávon belül mozoghattak a másikkal szemben, a kétoldalú középárfolyamokon belül: amennyiben egy adott valuta megközelítette a megengedett felső vagy alsó határt, a nemzeti központi bankok beavatkozhattak a valutapiaci folyamatokba.

ÁRUK SZABAD MOZGÁSA

A Római Szerződés középpontjában „ négy szabadság ” talán legalapvetőbbike, az áruk vámunión belül történő szabad mozgása áll. Ennek segítségével törekedtek a Hatok, a Szerződés preambulumának szavaival, „az Európa népei közötti, mind szorosabb egység alapjainak” megteremtésére.

ÁTMENETI IDŐSZAK

Az „átmeneti időszak” kifejezés általában arra a türelmi időszakra vonatkozik, amely folyamán az új tagállamok fokozatosan vezethetik be az olyan uniós szabályokat, amelyek azonnali elfogadása számukra nehézséget okozna. Az átmeneti időszak tartamáról és alkalmazási köréről a bővítési tárgyalások folyamán állapodnak meg, és azt a csatlakozási okmányban rögzítik.