Élet+Stílus MTI 2024. november. 28. 09:39

Kis kézi távcsővel is látható lesz egy különleges bolygóegyüttállás december első éjszakáján

Ha tiszta lesz az égbolt, más napokon is meg lehet majd pillantani.

Az első decemberi éjszakán kelet felé tekintve egymás mellett lesz megfigyelhető a vöröses fényben tündöklő Mars bolygó és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó kékes csillagai.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló szerint az együttállás különlegessége, hogy „a Mars égi mozgása épp a csillaghalmaz fölött fordul vissza retrográd irányba, ami azzal jár, hogy a bolygó egy héten keresztül a csillaghalmaz mellett szinte egy helyben rostokol”.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az együttállás már egy kis kézi távcsővel is látható.

A jelenség november 28. és december 10. között bármelyik tiszta éjszakán megfigyelhető lesz.

A bolygó és a csillaghalmaz december 4-én hajnali fél 4-kor látszik majd legközelebb egymáshoz. Ekkor a Mars a csillaghalmaz szélétől mindössze 1,7 fokra lesz, és a déli horizont felett jó magasan, kb. 63 fokkal lesz megfigyelhető az égi páros.

A Mars bő kétéves keringési ciklusa során 2025. január 12-én, vasárnap érkezik a legközelebb a Földhöz, amikor csak 96 millió kilométer lesz a két bolygó közti távolság. Ekkorra egészen fényes, látványos égitest lesz, kövér északi pólussapkája és szürkéskék tengerei is megcsodálhatók távcsővel – írta tájékoztatójában az intézmény.

A Méhkas csillaghalmaz – vagy más néven Praesepe – a Földhöz egyik legközelebbi nyílthalmaz. Több mint 1000 csillag alkotja, különlegessége pedig, hogy közelsége és nagy mérete miatt tiszta, derült és sötét égbolton szabad szemmel is megpillantható, halvány derengő foltként a Rák csillagkép közepében.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó vasárnap esti tetőteraszos észleléssel készül az együttállásra. Decembertől pedig a Mars megfigyelése lesz főszerepben, amelyre legközelebb csak 2 év múlva adódik lehetőség.