Knédlivel felszolgált medvegulyást és medvetepertős kenőt is rendelhettek az étterembe betérők.
Feljelentést tett egy szlovák civil szervezet védett állat- és növényfajok ellen elkövetett tömeges bűncselekmény ügyében, miután egy tátracsorbai étteremben két medvehúsból készült étel is felkerült az étlapra – írta meg a Napunk.
A természetvédők rámutattak, hogy a Szlovákiában is érvényes állatvédelmi törvények értelmében tilos védett állatokkal, illetve az ilyen állatokból készült termékekkel kereskedni. Kivéve, ha erre a Környezetvédelmi Minisztérium külön engedélyt ad. Azt egyelőre nem tudni, hogy az érintett étteremnek volt-e ilyen engedélye.
Továbbá az is kérdéses, hogy honnan származik a gulyásként tálalt medvehús. Egy szlovák lapnak, akik elsőként értesültek az ügyről egy vendégtől, az étterem munkatársa azt nyilatkozta, hogy a felszolgált medvét a Tátra alatti régióban ejtették el. A civil aktivisták szerint az állat levadászásában az Állami Természetvédelmi Hatóság is közreműködött.
Megdöbbentő, hogy az étterem dolgozói azt állítják, hogy a medvehús megszerzéséhez elég, ha vannak megfelelő kapcsolataik a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóságával, amelyet egy jogerősen elítélt, farkasokat elejtő orvvadász vezet
– jelentette ki Michal Haring, a szlovák civil szervezet munkatársa.
A nemzeti park igazgatósága tagadta, hogy az étterem által felszolgált medvét a nemzeti parkhoz tartozó vadászterületeken ejtették el. Az ügyben már vizsgálódnak az illetékes hatóságok.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Monika Skolimowska / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP