Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Két őrségi házaspár a Covid-járvány alatti unalmában egy garázsban kipróbálta, tudnának-e iható sört főzni. Hát tudtak: olyannyira, hogy három évvel később az Őrség egyik legjobb pontján megnyílt a saját sörmárkájuk saját kocsmája. Az ötlet működik – de állami támogatást azért hiába is várnának.
Azért az nem volt rossz visszajelzés, hogy egyik nap meglepetésszerűen beállítottak a NAV ellenőrei, és az ellenőrzés után ők is kértek egy-egy korsó sört
– nevet Bódai Péter, „az őrség söre”, az Őribird sörfőző mestere és egyik alapítója. A garázsban létrejött, apró családi projektből pillanatok alatt sikertörténetté váló vállalkozás következő lépése egész kevéssel a csak a maguk szórakoztatására lefőzött pár üveg sör után az volt, hogy májusban megnyitották saját kocsmájukat Nagyrákoson, festői környezetben. Nagy álom is volt ez, de válasz is a kritikákra arról, hogy ha nem is helyben főzik, miért nevezik őrséginek a sörüket: most már nemcsak a készítők származása és lakhelye, de az Őribird Sörbár is egyértelművé teszi a helyzetet.
„Egyikünk sem sétált még be a bevételek révén az autószalonba, de mindarra, amit itt látsz, a saját megtakarításunkból nem lett volna pénzünk. Mivel egy fillér állami támogatást sem kaptunk, látható, hogy a dolog működik” – mondja Bódai. Mert bár a kormány elvileg, szóban nagy figyelmet fordít a magyar falvakra, valójában még azt a pályázatot sem írták ki január óta, amire lehetett számítani, de egy ilyen, minden jel szerint jól működő, abszolút lokális, a helyi értékekre építő kisvállalkozás számára semmilyen más pályázati lehetőséget sem biztosítanak. „Pedig hogy a koncepció láthatóan működik, azt jelenti, hogy megérné pénzt fektetni bele, de ehelyett csak a terheket kapjuk: turisztikai hozzájárulás, jövedéki adó, járulékok, Nébih-felügyelet… De amikor összeszámoljuk, mindezek mellett mennyi marad a kocsmában, és kicsit elmegy a kedvünk, ránézünk az online értékelésekre, hogy érezzük, igenis van létjogosultsága a helynek” – mondja Bódai, hozzátéve, beszélgetésünk idején épp 99 értékelésük volt a Google-ön, és ebből egyetlen egy volt, amelyik nem öt, hanem négy csillagot adott az Őribird Sörbárnak.
Falu szélén
„Szomjasnak tűnsz” – hirdeti az Őrség főútja melletti megállítótábla, a másik már komolyabban, hogy „Frissen csapolt őrségi sörök”: lényegében biztos, hogy aki az Őrségben nyaral, egyszer elmegy a kocsma mellett. Autóval úgy három perc innen a tájegység „fővárosa”, Őriszentpéter, de mindenhová errefelé vezet az út.
Nagy kert, szép téglaépület, fahasábokra épült terasz, belül pedig a sörcsapok a hat madaras logóval: a két házaspár koronavírus-karantén közben megfogalmazott ötletéből született főzde öt-hat alapsöre mindig csapon van – a többi meg üvegben, hűtőben. A sörök mellett néhány minőségibb rövidital: „Van olyan helyi, aki átszokott ide a régi, szomszéd kiskocsmából, mindig zónamenü áron számoljuk fel neki a szokásos adagját. Legalább már nem a minőségtelen lőrét issza délelőttönként” – mondja Mácsek Attila alapító, a kocsma lelke, aki mindig itt van, csapol, és szóval tartja a vendégeket, míg a felesége, Zsóka a paraszttálakat készíti. „A sajtokat innen, háromszáz méterről hozzuk, Eszti néni tehenészetéből” – utal Bódai a nagyrákosi polgármesterre –, „a sonkákat a szalafői Pityerszerről, a zöldségeket szezonban Atti anyukája termeli a hátsó kertben, a krémeket, kencéket meg mi készítjük.”
Az Őribirdben továbbra is csak a könyvelést bízzák külsős szakemberre, mindenki más, aki a sörfőzéstől a csapolásig részt vesz a munkában, családtag. „Attila tesója, Zsolt volt az első, aki azt mondta:
Itt ugyan nem fogtok tudni eladni egy sört ezerháromszáz forintért.
Ő igazi helyi erő, születése óta itt él az épület mellett, húsz évig étteremben dolgozott. Aztán megtérítettük, mégis átigazolt hozzánk, és most már ő a leglelkesebb, a legtöbb ötlet az övé a bárban” – meséli Bódai, és felsorolja a többi rokont, nyáron besegítő egyetemistát, feleséget. Hiszen ahogy azt „az Őrség sörének” születéséről szóló cikkünkben írtuk, az egész vállalkozás úgy indult, hogy a Bódai és a Mácsek házaspár a Covid miatti unalmukban a saját garázsukban kipróbálták, sikerül-e saját sört főzniük, és bár a főzés végére már nem is emlékeznek (mivel valahogy muszáj volt kiüríteni negyvennyolc kis sörösüveget, hogy legyen mibe tölteni a végeredményt), innen rohamléptekkel jutottak el odáig, hogy évi több mint tízezer litert értékesítsenek az Őrségben őshonos madarakról elnevezett, észbontóan gyönyörű címkéjű söreikből. Továbbá hogy anyagilag is annyira beinduljon a vállalkozás, hogy Mácsek Attila még a középvezetői állását is ott tudja hagyni az Őribird menedzseléséért.
Lassan az álomlejtőn
Ironikus módon az Őribird jelenlegi legnagyobb problémája, hogy
túl sokan szeretnének a söreikből inni, és nem bírják kielégíteni az igényeket,
pláne, mert pályázati lehetőség nélkül a saját főzde több tízmilliós megnyitása csak távoli álom lehet, így egyelőre bérfőzéssel működnek. „Bár a fenntarthatóság miatt kérdés, be kell-e állni nekünk is a sorba egy újabb, rengeteg energiát felemésztő üzemmel, hogy aztán esetleg csak hetven százalékos legyen a kihasználtsága. Persze üres zsebbel könnyű nagy szájjal a fenntarthatóságról beszélni” – nevet Bódai. Mindenesetre egyelőre szándékosan nem tesznek a népszerűségért: kaptak már együttműködési megkeresést influenszerektől, de nem akarnak túlnyújtózni a takarójukon. „Talán jobb is, ha nem százhússzal robogunk az álomlejtőn, és kapunk bele egyszerre mindenbe a sikertől megrészegülve.”
Így egyelőre még mindent megfontolnak, mibe vághatnak bele; viszonteladóknak – helyi éttermeknek, boltoknak – is többnyire nemet mondanak, mert ha nem nullára akarnak kijönni, túl drágán kellene adni a söreiket, amelyeket így viszont leginkább csak a webshopjukban, az őrségi kézműves piacokon és a bárban lehet megvásárolni, pedig turistaként tény: jól mutatna a helyi vendéglátóipari egységek, akár strandok pultjaiban, ha a helyi, tökmagos vagy kistermelői ételek mellett helyi sört is lehetne kapni.
Konkurenciától ugyanakkor nemigen kell tartaniuk, a környéken egyedül vannak azzal, amit csinálnak, sőt konkurenciaharc helyett az Őribird inkább saját sörfesztivált szervezett, amikor a – tágan értett – környékbeli főzdék söreit is csapra verték. A kertben amúgy is gyakoriak a kulturális programok, de Bódaiéknak még az is eszébe jutott, hogy a nekik (és az irodalmi életnek is) nagy kiesést okozó, idén forráshiány miatt elmaradt zalai Margó fesztivált is pótolnák valamiképp jövőre; ilyen eseményeken akár 250 vendég is megfordul a sörbárban egy nap a szokásos 70-80 helyett. „Nem élősködőkként, marketingcélra használjuk a szeretett régiónkat, és nem is csak a saját céljaink elérésére: komolyan gondoljuk, hogy plusz attrakciót akarunk adni az Őrségnek, olyat, amit Sopronnál, Zalaegerszegnél, Szombathelynél közelebb eddig nem kaphattak meg.”
Persze szó sincs arról, hogy a károgók lennének többségben, sőt: a tulajdonosok meg is vannak döbbenve, mennyire örömmel és lelkesen fogadta lényegében mindenki őket, a nyolcvan százaléknyi turista mellett nagyon örülnek minden helyinek, de még a hatóságok is együttműködők: „Amikor nincs kiírva a zöldséghűtőre a szabvány szerint, hogy az a zöldséghűtő, nem a bírsággal jönnek, hanem szólnak, hogy legyünk szívesek kiírni. Azért az nagyon jó érzés, hogy
ha felhív Attila, hogy itt a NAV, mit csináljak, nem szorul ökölbe a gyomrom, csak annyit mondok neki, hogy hát kínáld meg őket kávéval
– mondja Bódai Péter.
Hozzáteszi: „Szinte minden értékelés azt emeli ki, hogy mennyire családias a hangulat, és ez érthető is: mi is örülünk, hogy nem lelketlen, köze sincs alkalmazotti gárdával kell evickélnünk, hanem meg tudtunk maradni családi vállalkozásnak. Két éve még 4 és fél ezer litert értékesítettünk, idén 12-14 ezer liter körül leszünk; ha tudjuk tartani ezt az ütemet, az több mint jó. És nem is biztos, hogy kell ennél több fejlődés. A legfontosabb nekünk az, hogy ne érhesse szó a ház elejét, és mindenki mindig ugyanazt a minőséget kaphassa tőlünk.”
Korábbi cikkünk az Őribird sörfőzdéről itt olvasható:
