Élet+Stílus Medvegy Gábor 2024. október. 25. 11:42

Botrányt kavart, hogy egy dinnyemintás pólót vett fel a Big Brother játékosa

A brit zsidók felháborodtak a jelképen.

Kitakarta a Big Brother valóságshow brit változatát sugárzó ITV csatorna az egyik szereplő pólóját, amelyen egy dinnye volt látható – tudósít a BBC.

Az Izrael térképére emlékeztető formájú dinnye a palesztinok melletti kiállás szimbóluma az Izrael és Gáza közti háborúban, de a csatorna közlése szerint a pólót viselő szereplő, Ali Bromley azt mondta, nem tudta, mit jelent a minta, és senkit nem akart megbántani vele.

A dinnye azért válhatott palesztinpárti jelképpé, mert a színei a palesztin zászlóra emlékeztetnek. A műsor miatt a Kampány az Antiszemitizmus Ellen nevű szervezet bejelentést tett a brit médiahatóságnál: szerintük a médiatartalmak szabályozását súlyosan sértő incidensről van szó, a póló mintája antiszemita, és „komoly riadalmat okozott a brit zsidó közösségben, akik ezt népirtásra való felhívásnak tekintik, hasonlóan A folyótól a tengerig jelmondathoz, ami a világ egyetlen zsidó államának eltüntetésére szólít fel”.

Palesztinpárti szervezetek és aktivisták szerint ugyanakkor az idézett szlogen arra utal, hogy minden palesztinnak joga van a szabadsághoz, az egyenlőséghez és az igazsághoz.

Betiltott tüntetések, antiszemita graffitik – Európa nagyvárosaiban is feszültséget okoz a zsidó-palesztin ellentét

London, Párizs, Berlin és Bécs utcáin a Hamász terrorakciója után több száz fős tömegek vonultak utcára Palesztina mellett, a hatósági tiltás ellenére. A nagyvárosok zsidó közösségei félnek, az önvédelmi kurzusra való jelentkezések ugrásszerűen megnőttek. Bezárnak a kóser boltok és a zsidó iskolák, Berlinben néhányan leragasztották a neveiket a kaputelefonokon, titkos helyszínre szervezik az istentiszteleteket.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.