Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A medence, A Rocco és fivérei, valamint A párduc című legendás filmek sztárja 88 éves korában halt meg. Elképesztően gazdag filmes örökséget hagyott maga után – és viharos magánéleti epizódokat. A személyisége a rajongástól a kiábrándultságig terjedő skálán váltott ki reakciókat az emberekből.
Alain Delon fénykorában a legszebb férfi volt a filmtörténelemben. Annyira, hogy a The New Yorker egyik szerzőjét nemrég arra inspirálta, hogy feltegye a kérdést:
Lehet-e egy filmsztár túlságosan jóképű?
A francia filmes legenda, akinek halálhírét vasárnap reggel jelentették be gyerekei, hosszú pályafutása során rajongóik tömegeit győzte meg arról, hogy ez nem kérdés. Közben gazdag filmes örökséget, a világ filmművészetének néhány nagy klasszikusát vitte vászonra. Sötét és sejtelmes volt, átütő tekintettel és angyalarccal – ezek az ellentétek teremtették meg a jelenlétének a feszültségét.
Az életét botrányokkal és traumákkal terhelt családi háttér alapozta meg. Az 1935-ben Párizs külvárosában született Alain Delon négyéves volt, mikor az apja elhagyta a családot, az anyja hozzáment egy henteshez, ő pedig nevelőszülőkhöz került. Gyerek- és kamaszkora zűrös volt, elszökött otthonról. Csatlakozott a haditengerészethez, ahol azonban hadbíróság elé kellett állnia lopás miatt. Az ötvenes években prostituáltakkal és közönséges bűnözőkkel élt együtt, mielőtt a filmipar felfedezte volna őt, és a hatvanas évek legnagyobb filmcsillagává vált volna. Nehéz fiatalkora további életét is meghatározta: képtelen volt normális, egészséges kapcsolatot kialakítani a fiaival.
A francia mozi fénykorában bontakozott ki a művészete, és a karrierje során több mint kilencven filmben szerepelt. Már a korai filmszerepei meghozták neki a hírnevet, és egyúttal az európai filmművészet legnagyobb alkotói kezdték el keresni a kegyeit.
Luchino Visconti olasz rendező 1960-ban adott szerepet neki a Rocco és fivérei című filmben, amelyet a Velencei Filmfesztiválon a zsűri nagydíjával jutalmaztak. Két évvel később Michelangelo Antonioni A napfogyatkozás című filmjével nyerte el a zsűri újabb nagydíját, ezúttal a cannes-i filmfesztiválon.
A nemzetközi sztárság elkerülhetetlennek tűnt, és a Ragyogó napfény című krimivel el is érte ezt a státuszt. A csábító gyilkos, az angyali külső mögött lakozó ördögi lélek megformálásával bizonyította, hogy nem csak sármos és szívdöglesztő, de valóban tehetséges színész is.
1963-ban Salina hercegének szeretett, karizmatikus unokaöccsét, Tancredit alakította Giuseppe Tomasi di Lampedusa A leopárd című remekművének pazar adaptációjában, szintén Visconti rendezésében. Ez a film már az Arany Pálmát is elhozta.
A francia filmművészet két nagy alakja, Delon és Jean Gabin 1963-ban dolgozott előszőr együtt az Alvilági melódia cím filmben, amelyben a feltörekvő sztár és a már befutott filmes ikon egy bűnözőpárost alakított, akik egy cannes-i kaszinó kirablását tervezték. A film nemcsak a kritikusok elismerését nyerte el, hanem kereskedelmi sikert is aratott: 3,5 millió jegyet adtak el rá.
Alain Delon pályafutásának legmarkánsabb filmjét a francia újhullám óriásával, Jean-Pierre Melville-lel való együttműködésének köszönhetjük. A szamuráj című remekműben működött igazán a kontraszt az angyali arc és a magányos bérgyilkos szerepe között, itt teremtette meg a komor, hideg, hátborzongatóan nyugodt gyilkos figuráját. Delon igazi műfaja a bűnügyi- és a kalandfilm lett.
Ebben a műfajban készült egyik legendás filmje, az 1970-es Borsalino Jean-Paul Belmondóval, akivel – bár ezt követően csak egy filmet, a Borsalino 18 évvel későbbi folytatását forgatták, legendás barátok voltak már karrierjük kezdete óta. Közösen szerepeltek 1997-ben a Friderikusz-show-ban is:
1981-ben rendezőként is bemutatkozott az Egy zsaru bőréért, majd két évvel később A kíméletlen című filmekkel. 1984-ben César-díjjal (az Oscar-díj francia megfelelőjével) jutalmazták A mi történetünk című filmben nyújtott alakításáért, ugyanabban az évben Jeremy Irons és Ornella Muti partnere volt a Swann szerelme című filmben. 1989-ben szerepelt Jean-Luc Godard Új hullám című alkotásában, a kilencvenes évek elején pedig sajátos öniróniával játszotta el az öregedő nőcsábászt a Casanova visszatér című filmben.
Bár Amerikában többször is próbálkozott, Hollywoodot nem sikerült meghódítania.
A kilencvenes években több filmes kudarc is fűződött a nevéhez, de érdekes módon épp ebben az időszakban kapta meg a politikai és kulturális intézmények legnagyobb elismeréseit. François Mitterrand akkori francia elnöktől 1991-ben megkapta a Becsületrendet. Tizennégy évvel később Mitterrand utódja, Jacques Chirac „a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért” parancsnoki rangra emelte.
1995-ben életművéért a Berlinale Arany Medve díját, és több nemzetközi filmfesztivál életműdíjával tüntették ki. 2019-ben Cannes-ban tiszteletbeli Arany Pálmával ismerték el hat évtizedes filmes munkásságát. A társadalmi erkölcsök azonban sokat változtak a két díj odaítélése között eltelt időszakban. A cannes-i döntés a kitüntetéséről felháborodást váltott ki, különösen a feminista szervezetek részéről, amelyek bírálták őt, amiért nyilvánosan „rasszista, nőgyűlölő és homofób” megjegyzéseket tett.
1999-ben bejelentette, hogy nem forgat többé, fogadalmát azonban nem tartotta be. Az őszülő hajú szívtipró a tévéfilmek mellett krimikben és 2008-ban az Asterix az olimpián című alkotásban szerepelt, utóbbiban Julius Caesart formálta meg. 2018-ban bár tervbe vették, végül nem valósult meg a La maison vide című filmje, amelyben Juliette Binoche lett volna partnere, Delon akkor úgy nyilatkozott, hogy egy utolsó filmre még szívesen vállalkozna. A színpadtól sem távolodott el, Anouchka lányával az Egy közönséges nap című színdarabbal bejárta Franciaországot.
Nem csak színészként ért el sikereket: a hatvanas években Dalidával közösen előadott Paroles című számuk világsláger lett, később Shirley Bassey-vel is együtt dolgozott (Thought I’d Ring You).
Pályafutását botrányok szegélyezték: ült engedély nélküli fegyvertartásért, vádolták maffiakapcsolatokkal, a hatvanas évek végén testőre titokzatos halála sötét hátterű politikai bűnügy középpontjába állította. Magánélete miatt is sokszor került a lapok címoldalára. Romy Schneiderrel folytatott románca közben született fia a modell-énekesnő Nicótól, majd 1964-ben elvette Anthony nevű fiának anyját, Nathalie Delont, akitől aztán Mireille Darc kedvéért vált el. 1987-ben Svájcban telepedett le holland manöken feleségével (1999-ben svájci állampolgárságot is kapott), akitől két gyermeke született, de ez a kapcsolata 2001-ben ért véget.
A közvélemény nagy része már elidegenedett Delontól, akinek a hírnevét jelentősen rontották állítólagos kapcsolatai a bűnözői alvilággal, barátsága a Nemzeti Front korábbi vezetőjével, Jean-Marie Le Pennel, valamint a nőkről és a melegekről tett botrányos kijelentései.
Annak ellenére, hogy ellentmondásos személyiség volt, Delon művészeti körökben továbbra is ikon marad, aki előtt Sofia Coppolától kezdve Quentin Tarantinón át Madonnáig sokat tisztelegtek. A francia filmművészet megkerülhetetlen óriása, akinek a hipnotikus, sejtelmes kisugárzására olyan divatcégek is lecsaptak, mint a Dior.
Az egykor szebb napokat látott, vidéki rezidenciáján, egy Douchyban található kúriában élt visszavonultan, de életének utolsó időszakát családi acsarkodások árnyékolták be. Gyermekei hónapok óta heves vitában álltak apjuk kezelését illetően, akinek egészsége több sztrókot követően rohamos romlásnak indult. 2024-ben egy francia bíróság gondnokság alá helyezte a színészlegenda megfelelő orvosi ellátása érdekében, amit később kiterjesztettek a pénzügyeire is.
Alain Delon mindig is egy színészekből álló, büszke dinasztiát akart létrehozni, ám ehelyett egy évtizedeken át a nyilvánosság előtt vitázó, szakító, kibékülő és gyűlölködő család lett a Delon klánból, egy olyan, amely a sok sérelem miatt a családfő utolsó éveiben sem tud sem az apával, sem egymással megbékélni.
