Élet+Stílus hvg.hu 2024. augusztus. 05. 14:44

Megégett a tábortűzben, és meghalt az Ozorán egy fesztiválozó

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Égési sérüléseket szenvedett egy résztvevő az Ozora Fesztiválon, és meghalt a kórházban – értesült a hvg.hu. A Telexnek ugyanerre a balesetre vonatkozó információit a Budapesti Rendőr-főkapitányság is megerősítette.

Az áldozat egy külföldi fesztiválozó, aki a tábortűzben égett meg annak ellenére, hogy egy korábbi hasonló baleset után komoly védőfalat, egy kétméteres vaskerítést építettek ki ennek megakadályozására. A baleset körülményeire vonatkozó információt a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette a portálnak, de hozzátették, még vizsgálják a történteket. A BRFK szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Mint kiderült, az áldozat egy Szingapúrból érkezett vendég volt, a mentésére perceken belül megérkeztek a biztonsági és mentős kollégák. A szervezők azt is hozzátették, hogy napokig küzdöttek az életéért az orvosok, de sajnos nem tudták megmenteni.

Tavaly is történt haláleset a fesztiválon, akkor egy 34 éves belga nőt találtak holtan, aki felakasztotta magát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.