Megégett a tábortűzben, és meghalt az Ozorán egy fesztiválozó
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Vasárnap kiderült az is, hogy ki lesz a nyírpilisi uzsorás polgármester utódja.
Ezen kívül még három további településen is időközi önkormányzati választás lesz; a Fidesz mellett független jelöltek esélyesek.
Kedden kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, szerdán főbe lőtte magát Gárer János ozorai polgárőr. A 35 éves férfi, akit zsarolási kísérletért és csalásért ítéltek el, búcsúvideót készített az öngyilkosság előtt, amelyben deklarálja: nem követett el bűncselekményt, és mindenki gondolkodjon el, jogállamban élünk-e.
Az ozorai hídról a Sióba vetette magát egy férfi tegnap nem sokkal dél után. Egy rendőr kihúzta a mély vízből a már eszméletlen férfit. Sikeresen újraélesztették, majd elvitte a mentőhelikopter.
A hatnapos bercel-csobánkapusztai SUN fesztivál ötvenhat résztvevője ellen indított eljárást a rendőrség, öt embert őrizetbe is vettek. Mintegy 2800 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
Kábítószer-terjesztőket és birtoklókat fogtak el Sárbogárd környékén, ahol kedden kezdődött az O.Z.O.R.A Fesztivál.
Idén is megteltek a ferihegyi terminálok a magyarországi nyári zenei fesztiválokról hazainduló fiatalokkal – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
Újabb 33 embert állítottak elő a sárbogárdi rendőrök a dádpusztai O.Z.O.R.A. Fesztiválról. A rendezvény alatt előállított emberek száma ezzel 173-ra emelkedett.
Újabb 30 drogost állítottak elő a sárbogárdi rendőrök az illetékességi területükön, melybe beletartozik a dádpusztai O.Z.O.R.A. fesztivál. A fesztivál miatt elrendelt fokozott ellenőrzés kezdete óta már 140 esetben indítottak kábítószer miatt eljárást - értesült a HavariaPress.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a három fiatalt, akiknél egy lopott övtáskát és kábítószert is találtak az O.Z.O.R.A Fesztiválon.