Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Negyvenhat évesen egy budapesti pár elhatározta, hogy ezentúl kizárólag az utazásnak fog élni. Eladták a zuglói lakásukat és minden ingóságukat, felmondtak a munkahelyükön, és idén március óta már Ázsiát járják. Július elején épp Üzbegisztánban voltak, egy taskenti szállodában sikerült utolérnünk őket.
Kata és Szilárd (azt kérték, hogy csak a keresztnevüket írjam le) egészen pontosan március 24-én tudatta a világgal a TikTok– és YouTube-csatornáikon a címben idézett mondatot.
„Túl tágas, izgalmas hely a világ ahhoz, hogy egyetlen helyen legyünk otthon benne.”
Mottójukat pedig Parti Nagy Lajostól vették. Minden oldalukon, például az Instagramon és a Facebookon is kiemelt helyen szerepel ez a mondat.
Sok hete próbálok kapcsolatba lépni velük, de vagy az időpontegyeztetést az internet hiánya (korábban Pakisztán és Afganisztán sokszor nem túl frekventált területeit járták) eddig meghiúsította. A képeik és elmondásaik alapján is szinte high-tech város képét mutató Taskentben ez már nem volt probléma.
„Egy szálloda vagyonőre voltam, Kata pedig a fővárosi önkormányzat egyik idősgondozó intézményében dolgozott márciusig. Ha csak tehettük, már korábban is sokat utaztunk, de komolyabban öt-hat éve kezdtük el azt, hogy három-négy hónapot dolgoztunk, majd két hétre elutaztunk. Voltunk így többek között az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Hongkongban, Tájföldön, Kambodzsában, Irakban, Kurdisztánban, Iránban, Marokkóban, Kenyában, és Európában is nagyon sok helyen, Egyiptomban négyszer, Törökországban ötször.
De mindig hazatértünk zuglói otthonunkba és a megszokott életünkbe. Ez változott most meg három hónappal ezelőtt
– kezdi Szilárd.
Eladták ugyanis a lakásukat és a legtöbb ingóságukat, a befolyt összeget, továbbá az addigi megtakarításaikat pedig állampapírba fektették. És onnantól, gyakorlatilag egy-egy hátizsákkal, életmódszerűen kezdtek el utazni.
Nem volt könnyű 46 évesen mindent feladni
Kezdjük a végén, gondoltam, és megkérdeztem tőlük, hogy ha ennek a kalandnak vége lesz, akkor valóban egyáltalán nincs-e hova hazamenniük.
„Lakásunk nincs. Amit nem tudtunk eladni, egy bérelt raktárba zsúfoltuk be. Az a tervünk, hogy kizárólag az állampapírok kamataiból utazgatunk. Van olyan kötvény, ami három havonta, van, ami évente fizet kamatot. A tőke így – bár az infláció nyilván sújtja – de nagyjából megmarad. Ameddig jól érezzük magunkat és élvezzük az utazást, addig utazni fogunk. Két évet tervezünk minimum. Utána pedig meglátjuk, mi lesz” – mondják. Miután felmondtak a munkahelyükön, három hónapig még munkanélküli segélyt is kaptak, ez épp a napokban jár le.
Azt is gyorsan kiderül, hogy nincsenek nagy igényeik, nem költenek sokat. „Ázsia elég olcsó, itt a legtöbb országban nagyon kevés pénzből is el lehet lenni. Ha pedig nagy gáz lenne, bármikor és bárhol, ahol van net, el tudok adni állampapírt” – magyarázza a projekt üzleti tervét Szilárd.
Kata azért hozzáteszi azt is, hogy nem volt könnyű 46 évesen mindent feladniuk, pláne, hogy – mint mondja – nagyon kényelmesen éltek addig. „De azt gondoltuk, hogy meg kell még próbálni azt csinálni, amit igazán szeretünk. Gondolom, hogy ha nem is mindenkinek az utazás az, de sokaknak vannak ilyen álmai, csak nem mernek belevágni” – teszi hozzá Kata.
Fordult a ritmus
Hogy mégis mennyi pénzből járják be most éppen Pakisztán, Afganisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Tadzsikisztán számukra fontosabb helyeit, Szilárd annyit mond, hogy olyan 600-700 ezer forintból a jövő évig ki akarják húzni.
De a nagy utazást megszakítják azért időnként. Egyelőre három hónapra tervezeték az útjukat, utána egy nagyon olcsó jeggyel repülnek Bukarestbe. „Erdélyi származásúak vagyunk, pár napot ott leszünk a családdal, aztán hazamegyünk édesanyámat meglátogatni Budapestre. Ez azért is praktikus, mert olyan utasbiztosításunk van, ami csak három hónapra szól, azt meg kell újítani a következő utunk előtt.” Akkor is Ázsiát célozzák meg: konkrétan Szingapúrt és Malajziát.
Úgy látják, hogy az eddigi ritmus (munka megszakítva utazással) ezúttal megfordul, és az utazásaikat fogják megszakítani (főleg, ha találnak olcsó repülőjegyet) 3-4 havonta pár napos hazalátogatásokkal.
„Ismeretlenbe vágtunk. Van, aki már évek óta csinálja ezt, és azt látom, mindenkinek szüksége van egy-két hetes szünetekre. De az a célunk, hogy eljussunk Ázsia minden országába (vagy legalábbis azokba, amelyekbe be lehet utazni). Szeretjük is Ázsiát, és sokkal olcsóbb, mint a többi kontinens.”
Egészségügyi életmódváltás is
Ha ez megvan, és még megmarad a lelkesedés, továbbá pénzügyileg is úgy állnak („mert azért szeretnénk, hogy idősebb korunkban azért legyen még fedél a fejünk fölött”), vannak még álom-célpontjaik, ezek között is főleg Dél-Amerika.
Szilárd hozzáteszi, még az is lehet, hogy letelepednek valahol Ázsiában, mondjuk csinálnak valahol egy vendégházat, de ez a kérdés még abszolút nyitott.
Mint mondják, az utazásaik során nem annyira a turisták által látogatott helyeket keresik, szeretik inkább felfedezni a kevéssé ismert településeket, templomokat, épületeket, és főképp nagyon szeretnek találkozni az emberekkel.
„Nem vagyunk kis darabok, a túrázás nem megy annyira nekünk. Bár azért Pakisztánban megmásztunk egy 1600 lépcsőfokos kilátót, és volt olyan nap, hogy 40 kilométert lesétáltunk városon belül is. Ez egyfajta egészségügyi életmódváltás is volt számunkra, nem szeretnénk 50 évesen meghalni, úgyhogy kicsit fogynunk kell” – szól egy újabb érv az utazási életmód mellett.
Meglepő kedvenc ország
Kata és Szilárd is az általuk bejárt mintegy 40 ország közül egyértelműen Pakisztánt kedveli legjobban.
„A vendégszeretet. Ez az egy szó a válasz a miértre” – mondja Szilárd, aki szerint
sehol máshol nem tapasztaltak olyan mértékű vendégszeretet, mint ott.
Egy sor sztorit mesélnek, többek között csak a kedvükért kinyittatott pesavari múzeumról és egyetemi épületről, ingyen biztosított 2-3 napos szállásokról, állandó meghívásokról teázásra, süteményezésre, vacsorára. Még egy esküvőre is meginvitálták őket.
„Az biztos, hogy kell egy hét, amíg belerázódik az ember a pakisztáni életbe, szokásokba, utazásba, de utána már egyszerű minden. Nagyon olcsó ország. Le kell lassulni egy kicsit. El kell felejteni, hogy Európából jöttél. Nem kell az idővel törődni. Az egyik városból eljutni, a másikba például úgy lehet, hogy ki kell menni ilyen terminálokra, ahonnan az adott irányba mennek az iránytaxik, kisbuszok, nagybuszok. Ezek viszont csak akkor indulnak el, ha megtelnek. Lehet, hogy két óra alatt, lehet, hogy tíz perc alatt telnek meg, de olyan is volt, hogy nyolc órát vártunk egy buszra, mert nem jött semmi” – mesélik.
Insallah – hangzik el ilyenkor, ami nagyjából annyit tesz, hogy „ha Allah is úgy akarja”.
Ma már a nyelvi akadályok is könnyen legyőzhetők. Sok helyen beszélnek angolul (Pakisztánban – legalábbis az iskolába járó – 6-7 évesek is), ahol nem, ott fordítóprogramokkal és a mutogatással értetik meg magukat.
Mennyire veszélyes?
Európában sokszor a Közel-Keletet, többek közt Afganisztánt, Pakisztánt sem tartják éppen biztonságos országnak. De Szilárdéknak nem volt semmilyen rossz tapasztalatuk ezzel kapcsolatban
„Csak az mondja, hogy a közel-keleti országok veszélyes helyek, aki még soha nem utazott oda” – mondja Kata, aki azt is hozzáteszi, hogy ezt nőként is mondja. „Azzal együtt is, hogy nagyon meg szoktak bámulni, ami azért egy idő után zavaró tud lenni. De a tincseim kilógnak a kendő alól, és ilyen szőke tincseket arrafelé nem nagyon látnak.”
Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy ők minden országból jól felkészülnek, és próbálják betartani – és nem elítélni – az ottani szabályokat. Szilárd hosszú nadrágot, Kata kendőt visel például a muszlim országokban.
„Mi sem szeretjük, hogyha valaki Európába jön, és nem tartja be a helyi szokásokat. Ugyanez van ott is. Mi mindig betartjuk, még szerintem túlzottan is ezeket.”
Nem tagadják, vannak helyek – főleg az ország déli részén – Pakisztánban, ahol csak rendőri kísérettel lehet kimenni a hotelből a turistáknak. „Ha el akarsz menni a városba, akkor szólni kell a recepción, kijönnek a rendőrök és ők kísérnek, amíg sétálsz. Vigyáznak rád.”
„Embereket ismerünk meg, számunkra idegen kultúrába, vallásba pillanthatunk bele. Ettől megváltozhat a gondolkodásmódunk is. A helyi emberek ugyanis sokszor egyáltalán nem olyanok, mint amit arról az országról az újságokban olvasunk” – mondja Szilárd.
