Élet+Stílus hvg.hu 2024. február. 02. 17:23

„Amikor meglát, mindig mosolyog” – Bruce Springsteen megható videóval emlékezett elhunyt édesanyjára

A jó ideje Alzheimer-kórral küzdő Adele Springsteen 98 évesen halt meg.

Bruce Springsteen megható posztban tudatta, hogy szerdán, 98 évesen elhunyt az édesanyja, Adele. Az asszony sok rajongónak lehetett ismerős, hiszen több koncerten is csatlakozott a fiához a színpadon, és táncolt. Így nem is olyan meglepő, hogy a zenész egy táncos videóval búcsúzott tőle, idézve a The Wish című dala szövegét, amelyet róla írt.

 

Adele több mint egy évtizede Alzheimer-kórral élt, de fia 2021-ben azt mondta, hogy még mindig úgy tűnik, felismeri őt. A betegség megviselte: már nem igazán tudott beszélni, állni, és a táplálkozásban is segítségre szorult, de amikor Springsteent meglátta, mindig mosolygott. „És van egy hang, amit akkor ad ki, amikor meglát engem. Ez csak egy hang, de tudom, hogy azt jelenti, hogy szeretlek” – idézte a zenész korábbi interjúját a Sky News.

Springsteenről a 70. születésnapja apropóján írtunk cikket, amelyben összefoglaltuk a pályáját:

 

Bruce Springsteen 70 éves

Az Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes, gitáros, zeneszerző szeptember 23-án ünnepli a születésnapját.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.