Élet+Stílus hvg.hu 2023. október. 24. 10:28

Felfüggesztették a metróvezetőt, aki Palesztinát éltette a hangosbemondón Londonban

A metró tele volt palesztinpárti tüntetőkkel, akik London központjában készültek demonstrációra.

Izrael háborúban
Friss cikkek a témában

Szombaton palesztinpárti tüntetés volt Londonban, az eseményre sokan tömegközlekedéssel mentek. Így fordult elő, hogy az egyik metrószerelvény megtelt a tüntetőkkel, a metró vezetője pedig erős késztetést érzett arra, hogy valamilyen módon kapcsolódjon hozzájuk.

A metróvezető elmondta, hogy ő maga is részt akart venni a felvonuláson, de dolgoznia kellett. A metrón viszont megteremtette a tüntetés hangulatát, miután skandálni kezdte, hogy „szabad Palesztinát!”, majd közölte, hogy „imádkozzatok azokért az emberekért”.

A londoni metró vezetőjét felfüggesztették, az incidenst pedig kivizsgálják, közölte a londoni közlekedési vállalat. A brit közlekedési miniszter hétfőn nyugtalanítónak nevezte az esetről készült felvételeket.

Szombaton becslések szerint 100 ezren vettek részt a Marble Archtól a Downing Streetig tartó palesztinbarát felvonuláson, a rendőrség közlése szerint tíz embert letartóztattak.

Az izraeli-palesztin háborúról a folyamatos közvetítésünket itt követheti.