Senki sem tudja teljesen felfogni a szenvedés mértékét, a három kisgyerekemnek nem tudok válaszokat adni arra, hogy mi fog következni – erről ír a Save the Children nemzetközi segélyszervezet egyik munkatársa, aki jelenleg Gázában van családjával együtt.
„A múltban gyakran éreztem magam túlterheltnek, és megkérdőjeleztem, hogy nem úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt az ostromlott sávot, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy szembe kell mennem a saját meggyőződésemmel. Megkérdőjeleztem, hogy nem a családom jövőjét helyeztem előtérbe, és miért nem volt bátorságom meghozni ezt a nehéz döntést”,
– írja a szervezet alkalmazottja, hozzátéve, hogy tízéves lánya már három nagyobb horderejű konfliktus szemtanúja volt.
A fesztiválra indult, elrabolhatta a Hamász - Celine-t férje és féléves lánya várja haza, de nem tudnak róla semmit
A nő múlt szombaton, hajnalban tűnt el, egy szemtanú szerint a barátait megölték a terroristák.
„De mindig azt válaszoltam magamnak, hogy mély kapcsolatom a szülőföldemmel, ahol felnőttem, és ahol számtalan emlékem van – a gyökereim, az identitástudatom mint büszke palesztin, itt tartott engem.
Ma már nem kísértenek ezek a kérdések. Nincs kiút Gázából. Gázában nincs biztonságos hely.
Egyszerű álmom van: hogy reggel a gyermekeimmel a karjaimban, élve és jól ébredjek, és hogy ez az erőszak véget érjen. Imádkozzunk, hogy jobb napok jöjjenek", zárul a megrázó levél.
Az izraeli-palesztin háborúról szóló híreinket itt tudja követni:
Délutánig biztosan várnak a szárazföldi akcióval, újabb amerikai hadihajó érkezett, több mint 2300 palesztin meghalt - élő közvetítés az izraeli-palesztin háborúról
Joe Biden telefonon egyeztetett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, de beszélt a Palesztin Hatóság vezetőjével is. Az izraeli sereg még mindig nem indított offenzívát a Gázai övezet ellen, mivel a Hamász blokkolja a délre tartó civilek útját.