Az idősellátásban segítő kormányzati programot népszerűsíti a Neoton Família énekese.
Az uniós finanszírozású Gondosóra program 100 milliárdos nagyságrendű tétel a költségvetésben, a célja pedig az idősek otthoni és önálló életvitelének támogatása, továbbá a készenléti szervek (rendőrség, mentők, tűzoltók) elérését szolgáló 112 segélyhívó tehermentesítése.
A program központjában speciális képesítéssel rendelkező, egészségügyi, szociális végzettségű szakemberek, pszichológusok dolgoznak, így szakavatott diszpécserek segítenek a rászoruló idős embereknek.
A Mokka pénteki adásában Csepregi Éva is erről beszélt, sőt, maga is csuklóján viselte az eszközt – vette észre a 24.hu. Mint mondta, ez nagyon nagy segítség lehet az idős embereknek.
„Főleg azoknak, akik egyedül vannak otthon. Hát… velem is előfordult már, hogy az ember akár a bevásárlás közben elesik, mert már volt ilyen. Óriási dolog, hogy a diszpécserszolgálatban megvan azoknak a telefonszáma, akiknek tudni kell, ha valami történt. Tehát a családtagokat is tudják értesíteni. És én azt hiszem, ennél nagyobb segítséget nem tudunk elképzelni” – mondta Csepregi, majd be is mutatta, hol kell megnyomni a gombot.
Csepregi Éva korábban hosszabban is mesélt a HVG-nek a pályájáról:
Csepregi Éva: „Mindig felmerül, hogy könnyű volt nekünk az Erdős miatt"
Bár a Távol-Keleten és Európában is nagy sikere volt a 80-as években, világsztár nem lett a Neoton Família, pedig Erdős Péter belengette ezt a lehetőséget és mindent meg is tett érte. A zenekar a „popcézár" vezetésével tudatosan vált a Varsói Szerződés ABBA-jává, és az őszinte kemény rock alternatívájává.