A Szent Péter téri meghallgatást több mint egy percre félbeszakították a hívás miatt. Nem tudni, ki lehetett a hívó fél.
Ferenc pápa többször kritizálta már a mobiltelefonokat, és óva intette a katolikusokat attól, hogy eszközfüggővé váljanak. Egy dokumentumfilmben fiataloknak is elmondja, hogy nem szereti a mobilt, nincs is neki, és a szociális médiafelületeit sem ő kezeli.
Ennek ellenére úgy tűnik, előfordul, hogy maga a pápa is kap fontos telefont, akár még a hivatalos programja közben is.
Kedden például a vatikáni Szent Péter téren tartotta a heti soros általános audienciáját, amikor egy ponton egy segítője a kezébe nyomott egy mobiltelefont. Ferenc több mint egy percig beszélt, erre az időre fel is kellett függeszteni az audenciát – írja a Reuters.
A fura kis szünet alatt a vatikáni közvetítésben nem is volt hang, csak sirályok repülését lehetett hallani, miközben a kamerák a pápáról a tömeg felé fordultak.
A vatikáni sajtóiroda, amely általában sem szokta kommentálni Ferenc magánbeszélgetéseit, most sem válaszolt a hívással kapcsolatos kérdésekre.
2021-ben is volt legalább két alkalom, amikor Ferenc kimentette magát egy-egy általános audiencia végén, telefonhívásra hivatkozva.
Mindenesetre van itt két kérdés. Ha nincs saját pápai mobilja Ferencnek, akkor kinek a telefonján beszélt? De főleg: vajon ki lehetett a vonal másik végén, aki olyan fontos, hogy a pápa nyilvános programját is megzavarhatta?
Összezárták Ferenc pápát tíz fiatallal, akik a pornótól a zaklatásokig bármit kérdezhettek tőle
Meglepő, elgondolkodtató, különleges dokumentumfilm, egyfajta katolikus kormányinfónak tekinthető alkotás került fel néhány hete a Disney+-ra, amiben a napokban Magyarországra érkező Ferenc pápa konkrétan tíz fiatallal beszélgetett el, ám millióknak üzent. Például a homofób, migránsellenes politikának. „Nem vagyunk hívők, ezt a pápa is tudta. De szerintem minden vezetőnek, politikusnak előnyére válik, ha az ellenkező térfélen állókkal találkozik.