Ő is ott lesz a Kossuth téren.
Zalatnay Sarolta után egy másik Fidesz-közeli zenészceleb is nagy nyilvánosság előtt vallotta meg a hitét. Nagy Ferót is a Bors vette rá arra, hogy a vallásosságát lobogtassa a pénteken kezdődő pápalátogatás alkalmából. Nagy Feró be is avatta az olvasókat az Istennel való kapcsolatába: „Folyamatosan kommunikálok Istennel, vitatkozunk is néha, de ebben ez a szép. Református létemre hithű katolikus vagyok” – mosta el a felekezetek közötti határokat. Érdekesség, hogy Zalatnay meg evangélikusként várja a pápát.
Zalatnay Sarolta szívesen elénekelné a pápának az Ave Mariát
Az énekesnő a pápalátogatás apropóján beszélt a vallásosságáról.
„Aki hisz Istenben, az hisz saját magában is, ez pedig jó útra vezet. Főleg a mai világban különösen fontos a hit, mikor annyi szörnyűség történik körülöttünk” – tette hozzá a közéleti kiegészítést a rocker.
Nagy Feró azt is elmondta, nagyon várja, hogy Ferenc pápa Budapestre érkezzen: „Óriási dolog ez Magyarországnak, ráadásul két éven belül másodjára jön! Ott leszek a Kossuth téren, és várom az áldását” – mondta a Borsnak.
A katolikus egyházfő április 28-a és 30-a között látogat Magyarországra, hivatalos programja szerint találkozik majd Novák Katalinnal és Orbán Viktorral is, április 30-án pedig szentmisét tart a Hősök terén.
Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: