Élet+Stílus hvg.hu 2023. április. 23. 10:48

Novák Katalin: a pedagóguspályát minél inkább vonzóvá és megbecsültté kell tenni

A köztársasági elnök szerint az oktatás a "szíve-lelke" a pedagógus.

Az oktatásnak és a köznevelésnek a "szíve-lelke" a pedagógus, hogy milyen felnőtté válnak gyermekeink, az a pedagógusoktól is függ - jelentette ki Novák Katalin szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván, ahol Kovács Béla, Tolcsva díszpolgára és az államfő korábbi gimnáziumi tanára emléktáblaavatóján tartott beszédet.

Mint - az Eduline tudósítása szerint - mondta, a gyermekek nevelése a családban kezdődik és zajlik, a családon kívüli idő legnagyobb részét azonban az iskolában töltik el, ahol a pedagógusok segítik őket a tapasztalatok és tudás megszerzésében.

"Ezért fontos, hogyan tudjuk ezt a hivatást minél inkább vonzóvá és megbecsültté tenni, hiszen azt szeretnénk, ha a legjobbak választanák a pedagógushivatást, azt szeretnénk, ha a legelhivatottabbak lennének azok, akik gyermekeink nevelését mellettünk, szülők mellett a hétköznapokban teljesítik."

Szerinte "mindent meg kell tenni" annak érdekében, hogy a fiatalokat megszólítsa a pedagógusszakma, valamint vissza lehessen hívni a pályára azokat, akik valami miatt elhagyták ezt a hivatást.

Arról nem beszélt, hogy ehhez mennyiben járulnak  hozzá a Belügyminisztérium intézkedései, például státusztörvény és az értékelési rendszer tervezett bevezetése, amelyek miatt több ezer pedagógus hagyhatja el a pályát.

Törley Katalin a Fülkében: „A kormánynak 12 éve volt az oktatás reformjára. Akkor mégis, kit kritizáljak?"

Le lehet-e váltani a Fideszt választásokon, és ha igen, miért áll egy helyben az ellenzéki politika egy teljes éve? Hogyan foghatnak össze a pártok egymással, ha közben egymás kárára is építkeznek? Gyurcsány Ferenc és az árnyékkormány fontos építőkocka, vagy útakadály az együttműködésben? Közéleti podcastunk legfrissebb adásába Orosz Annát, Ungár Pétert és Kocsis-Cake Oliviót hívtuk vitázni.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.