Élet+Stílus hvg.hu 2023. január. 06. 13:16

Egy órán át senki sem segített az utcán elesett 85 éves néninek Budapesten

A néni súlyos sérülést szenvedett, kórházba került, miután végül egy utcaseprő értesítette a mentőket.

„Hé, Budapest!” – felkiáltással tett közzé bejegyzést az Országos Mentőszolgálat, amelyben egy nyolcvanas évei közepén járó nő esetére hívta fel a figyelmet.

Mint írták, a bottal járó idős nő megbotlott és elesett a belvárosban. Megsérült, de sikerült elmásznia egy padig, ahová leült. Az elmondása szerint több járókelőt is próbált megszólítani, hogy hívjon neki mentőt, de senki sem állt meg segíteni neki.

Közel egy órát üldögélt így a hidegben, mire végre egy jólelkű köztisztasági alkalmazott felfigyelt rá, és értesítette a mentőket, akik percek alatt a helyszínre értek, csillapították a fájdalmait, majd súlyos sérüléssel kórházba vitték.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?