Egy ápolónő, majd a mentők is ellátták az egy hónapos babát, akinek szerencsére nem lett komolyabb baja.
Levélben fejezte ki háláját az Országos Mentőszolgálat munkatársainak egy édesapa, amelyben megosztotta kislánya megmenekülésének történetét.
A szövegből, amelyet hétfőn osztott meg az OMSZ, kiderül, hogy a férfi, M. Tibor a fiával december 25-én a rokonaikhoz ment, a felesége pedig otthon maradt az egy hónapos kislányukkal, mert náthás tüneteik voltak. A kislány kora délután fulladozni kezdett. „Feleségem pánikrohamot kapott és elkezdett kiabálni, hogy valaki segítsen, aminek hatására az utcán lévő emberek és szomszédok rohantak át (...). Volt köztük egy idegen hölgy, ápolónő, aki szakszerűen segített, hogy lányom újra levegőt kapjon, eközben értesítették a mentőket, akik perceken belül helyszínre érkeztek és szakszerűen megvizsgálták kislányomat” – írta.
A gyereknek nem lett nagyobb baja, kórházba sem kellett vinni. „Megnyugtatták feleségemet, hogy minden rendben van, és ha a továbbiakban gond lenne, akkor jönnek segíteni” – írta az apa.
„Szeretném, ha a levelem eljutna a mentősökhöz, akik azonnal mentek segíteni, még ha karácsony is volt. Tudom, hogy csak a munkájukat végzik, de annyira jó volt hallani a feleségemet, hogy milyen jó munkát végeztek, ezt nem tudom másképp megköszönni” – tette hozzá.