hvg.hu: A koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború közelebb hozta hozzánk a veszteségeket és a halál gondolatát. Az elmúlt bő 2,5 éves időszakban miként változott a veszteségről való gondolkodásunk?

Nagy Zsolt: Általánosságban elmondható, hogy ha meghalljuk a veszteség szót, rögtön a haláleseti veszteségekre gondolunk, azonban nagyon fontos azt is megemlíteni, hogy gyászfolyamatot közel 40 egyéb, más jellegű veszteség is elindíthat az emberben. Ilyen veszteség lehet például egy betegség, munkahely elvesztése, vagy éppen a költözés. Az olyan magánéleti veszteségek is elindíthatnak egy gyászfolyamatot, mint a szakítás, a válás, de a magzatvesztés is. A koronavírus-járvány esetében megtapasztaltuk a tervezhetőség vagy éppen a biztonságunk, a már jól megszokott rítusaink, szokásaink elvesztését.

hvg.hu: Régen a mainál sokkal nagyobb hagyománya volt a gyász megélésének, ami segített a feldolgozásban is. A 20. században jelentősen átalakultak a halállal kapcsolatos társadalmi attitűdök, egyre inkább intézményesült a haldoklók gondozása és így a családok egyre inkább elkezdtek kiszorulni abból, hogy jelen tudjanak lenni a szeretett személy halálakor. Hogyan változott a gyászhoz való viszonyunk az évek során?

N.Zs.: Nem mindig volt ennyire tabu téma a családokban a halálról való elmélkedés. Régebben a gyásznak megvolt a családi kultúrája és rituáléja is, így volt egyfajta eszköztár és minta arra, hogy mit és hogyan lehet tenni és mondani gyász idején. Nagyon fontos különbség a mai világhoz képest az, hogy régen a születés és a halál a család berkein belül, mondhatni „mindenki előtt” történt: a gyerekek abba nőttek bele, hogy szemük előtt született otthon az új élet, és látták azt is, ahogy a dédpapa vagy a dédmama haldoklik és meghal. Ekkor még sirató asszonyok is jártak a gyászoló házakhoz, akik lehetővé tették a fájdalom és a bánat elsiratását. Emellett az otthoni felravatalozás is a gyász rítusának fontos része volt. Ahogy a medikalizáció egyre inkább intézményi kereteket öltött, a halál és ezzel együtt az erről való elmélkedés és szembesülés egyre inkább kikerült a családi otthon falai közül.

Nagy Zsolt mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető

Szabó Ágnes

hvg.hu: A halállal a társadalom gyakran nem tud mit kezdeni, ezért tabusítja azt. Ez miként befolyásolhatja a gyász feldolgozását?

N.Zs.: A gyásszal és halállal kapcsolatos tabusítás akarva, akaratlanul egyfajta távolságot szül bennünk azzal kapcsolatban, hogy az érzéseinkkel is találkozzunk és merjünk szembenézni a veszteséggel. Mindemellett egy szerettünk elvesztése akaratlanul is, de a saját magunk halálával is szembesít minket, ami nagyon ijesztő. Amikor gyászolunk, vagy más gyászolóval találkozunk, legtöbbször a lehető leggyorsabban túl akarunk lenni az egész folyamaton. Sokszor talán szeretnénk úgy tenni, mintha mi sem történt volna és sokszor azt gondoljuk, ha így teszünk, vagy a szőnyeg alá söpörjük a gyászunkat, akkor azzal siettetni tudjuk a folyamatot, vagy éppen megúszhatjuk. De a gyász megélését nem tudjuk kikerülni: mindenképpen megéljük a folyamat hullámzó mivoltát és nem tudjuk elkerülni, hogy teret adjunk mindazon érzéseinknek, amik ilyenkor feltörnek belőlünk. Azért is fontos időt és teret adni annak, hogy megéljük a gyászt, mert egy fel nem dolgozott veszteség testi-lelki betegségekben is kifejeződhet, továbbá egy későbbi esetleges veszteség esetén még nagyobb teherként szakadhat a nyakunkba.

hvg.hu: Bár minden egyász egyedi, és hullámzó folyamat, mégis fázisokat különböztetünk meg. Milyen szakaszokon megy át a gyászoló, és mi akaszthatja meg ezt a természetes folyamatot?

N.Zs.: Dr. Pilling János gondolatai mentén a gyász feldolgozásának 5 különböző szakaszát különböztetjük meg egymástól: anticipációs gyász, sokk, kontrollált szakasz, tudatosulás és átdolgozás, adaptáció. Amikor a szakaszokról beszélünk, nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy ezek sokszor átfedik egymást, és a sorrendiségük a folyamat során változhat is, nem mindig egymás utániságot követ. Előfordulhat, hogy egyszer azt tapasztaljuk, hogy már egy következő szakaszban járunk, majd rövid időn belül visszább lépünk egy másik szakaszba. De ez mondhatni természetes, a gyász mindenkinél egyedi, hullámzó, ezért nincs olyan, hogy valaki jól vagy rosszul gyászol. Viszont intenzitásban, és abban, hogy kinek mennyi időbe telik a gyászfolyamat, lehetnek eltérések még családon belül is. Azonban fontos megjegyezni, hogy ha valaki könnyebben fel tudja dolgozni a veszteségét, az még korántsem jelenti azt, hogy az ő fájdalma kisebb lenne.

hvg.hu: A gyász már gyakran a veszteség megtörténte előtt megjelenhet, amikor szinte elérhető közelségbe kerül a szerettünk elvesztése egy súlyosabb betegség miatt, vagy az életkor végett. Mit tehet meg még a hozzátartozó a szerette életében?

N.Zs.: Amikor számítani lehet a halál bekövetkezésére egy hosszabb, súlyosabb betegség miatt, vagy az életkor előrehaladta végett, akkor már elkezdődhet a hozzátartozókban egyfajta gyászfolyamat, amit tudományos nyelven anticipációs gyásznak, előgyásznak nevezünk. Ez az időszak nagyon sok olyan helyzetet hordoz magában, ami segítheti a későbbi lezárást és elválást: lehetőség nyílik az addig még tisztázatlan helyzetek, kérdések átbeszélésére, az élet összegzésére és az addig esetleg ki nem mondott érzések megosztására, kimondására. Lehetőség nyílhat a haldoklóval az őszinte nyílt kommunikációra a betegségről is, és az addig rendezetlen konfliktusok megbeszélésére, a még befejezetlen tennivalók elvégzésére.

hvg.hu: Ahogy említette, a családon belül a hozzátartozók gyásza teljesen egyedi. Mégis hogyan segíthetik egymást a családtagok?

N.Zs.: A legtöbbet az segíthet, ha a másik családtag mellett állunk. Ez megnyilvánulhat egy-egy ölelésben, vagy csendben mellé állásban - ez sokszor többet tud adni minden jól megfogalmazott mondatnál. Fontos, hogy a családtagok érezzék egymás támogatását, közelségét és talán ami még fontosabb, hogy elérhetőek legyen egymásnak.

Shutterstock

A halottak napja is lehet egy tér arra, hogy megpróbáljunk együtt emlékezni. Emlékezés lehet egy közös séta a családdal, vagy a szívünk számára kedves történetek felidézése arról, aki már nem lehet velünk. Legyen egy olyan tér, ahol a család úgy tudja megélni a gyászát, ahogy az az adott egyén számára a legjobb, legbiztonságosabb és mindezt megfelelés nélkül.

hvg.hu: A gyászolók gyakran egyedül maradnak a fájdalmukkal, a veszteséggel és a meg nem értettség érzésével. Hogyan tudunk jól segíteni egy gyászolónak, hogyan forduljunk hozzá és mit mondjunk neki?

N.Zs.: Amennyiben nem tud létrejönni egy olyan tér, ahol a gyászoló biztonságban úgy tudja megélni a gyásszal kapcsolatos érzéseit, gondolatait, hogy közben megtapasztalja a megértést, elfogadást, akkor az elakadásokat is okozhat a gyászban. Sok esetben arról számolnak be a gyászolók, hogy még a közvetlen környezetük sem érti meg őket igazán a gyászukban. Sokszor azt mondják, hogy olyan klisés mondatokat kapnak otthon, vagy ismerősöktől, barátoktól, amik nem segítenek.

Ha gyászolóval beszélgetünk, ne mondjuk neki azt, például ha egy beteg vagy idős hozzátartozót vesztett el, hogy "legalább már nem szenved", vagy "legalább szép kort élt meg". Ha magzatot, vagy gyermeket veszített, el ne azzal próbáljunk vigasztalni, hogy "ne bánkódj, lesz még neked sok gyereked, hisz fiatal vagy". Ha társat veszít el valaki, ne azzal próbáljuk a mellé állásunkat kifejezni, hogy azt mondjuk neki, hogy "fiatal vagy még, úgyis találsz majd másik társat és túl leszel ezen is".

Ezek helyett inkább mondjuk azt, hogy "csak elképzelni tudom, min mehetsz most keresztül", vagy "nagyon nehéz lehet most neked, de én itt vagyok bármikor, számíthatsz rám". Az is sokszor segítség lehet a gyászban, ha egyszerűen megkérdezzük a másikat, hogy mire lenne éppen szüksége, vagy főzünk neki. Ilyenkor sok, apró pici olyan praktikus dologgal is sokat tudunk segíteni, amire talán nem is gondolnánk.

hvg.hu: Kiknek ajánlott az egyéni és kiknek a csoportos segítség?

N.Zs.: Vannak olyan gyászolók, akik szeretnének egy sorstársközösséghez tartozni és mindenképpen csoportos gyászfeldolgozást szeretnének. Számukra általában nem jelent nehézséget mások előtt beszélni a gyászukról, vagy hallani mások veszteségét. Viszont vannak olyanok is, akik inkább egyéni gyászfeldolgozást szeretnének, mert valami miatt ők biztonságosabbnak élik meg azt, ha csak négyszemközt kerülnek kimondásra a gondolatok.

Shutterstock

hvg.hu: Mikor ajánlott a gyászfeldolgozást segítő önsegítő csoportokhoz csatlakozni? A sorstársközösség mellett hogyan segíthet?

N.Zs.: Ahogy korábban is beszéltük, nagyon fontos, hogy a gyászolónak legyen egy olyan tere, ahol a gyászáról őszintén, nyíltan, másoknak való megfelelési kényszer nélkül tud beszélni. Ha ez nem tud megvalósulni a közvetlen családi vagy baráti térben, akkor erre egy ilyen tér lehet egy önsegítő gyászfeldolgozó csoport. Ezek a csoportok a sorstársközösség megteremtése mentén megtapasztalhatóvá teszik a gyászolóknak, hogy nincsenek egyedül a fájdalmukkal, veszteségükkel. A csoportban haláleseti veszteséggel érkeznek a résztvevők. 10 alkalom mentén, 2 hetente találkozunk a csoportfolyamaton, ahol a résztvevők megtapasztalják, milyen érzés másokat is megérteni és megértetté válni.

A kialakult sorstársközösség összeköti a csoport résztvevőit, emellett a megértettség érzését élhetik meg, ami egy nagyon erős, bizalmi környezetet is teremt, ami tovább tudja segíteni a megosztások létrejöttét. Annak köszönhetően, hogy többféle szemléletmód, életmód, életkor és veszteséghelyzet találkozik egymással a csoportalkalmakon, a résztvevők saját megoldási eszköztárukat bővíthetik, mellette tapasztalataikat, fájdalmas és néha kevésbé fájdalmas gondolataikat is megosztják egymással.

A folyamat során a távolabbi képtől, a korábbi veszteségektől és az azokra alkalmazott eszköztártól indulunk ki. Foglalkozunk azzal is, hogy ki mit gondol a halálról, gyászról és megnézzük, hogy a gyász milyen értéktisztázást hajt végre. Átkeretezést tud adni az is, ha ránézünk arra, hogy mi az, amire ez a veszteség tanítani akar minket. A folyamat során megnézzük, hogy a haláleset hogyan hat a családi kapcsolatok alakulására és van olyan alkalom is, amikor fényképek mentén emlékezünk. A csoport folyamatnak a levélírás is része, ami teret ad a már esetlegesen kimondott és még ki nem mondott érzések megfogalmazására.

hvg.hu: A koronavírus-járvány alatt online indultak a csoportok, ezek vannak-e olyan hatékonyak, mint az offline csoportok?

N.Zs.: A pandémia előtt személyesen is vezettem önsegítő gyászfeldolgozó csoportokat, de a vírushelyzet alatt online csoportjaim indultak. Csak megerősíteni tudom, hogy online közegben is nagyon jól működnek az önsegítő gyászfeldolgozó csoportok. Az online tér ugyanúgy meg tudja teremteni azt a biztonságos közeget, amiben létre tud jönni az őszinteség, mélység, bizalom és lehetővé tud válni a gyászfolyamatban való előrelépés.

Shutterstock

hvg.hu: Hogy lehet egy gyászt jól feldolgozni, mikor mondhatjuk azt, hogy jól megküzdöttünk vele?

N.Zs.: A szakirodalom úgy tartja, hogy akkor válik feldolgozottá a gyász, ha már az ember életének középpontját nem a veszteség szövi át, hanem az élet, és amikor már lelkiismeret-furdalás nélkül tud jól lenni, tervezni. Tapasztalataim szerint az élet folyamatosan próbálja körbenőni a gyászunkat, és sokszor talán a gyászfeldolgozásnak mi magunk szabunk gátat, mert attól félünk, ha elfogadjuk a veszteséget és megpróbálunk vele együtt élni, akkor az egyet jelent azzal, hogy el fogjuk felejteni a szerettünket. Azonban ez nem igaz, nem feledjük el őket: lehet, hogy fizikailag már nem lesznek velünk, de kapaszkodót adhat az a gondolat, hogy lelkileg velünk maradnak. Ott lesznek velünk a gondolatainkban, gesztusainkban, történeteinken, abban a sok erőforrásban, amit tőlük kapunk és abban, ahogyan a világot szemléljük mi is.