A miniszterelnök állításával sok probléma van. A legelső talán az, hogy semmi köze a valósághoz

– írja Ungváry Krisztián történész a 444-en publikált cikkében, amellyel Orbán Viktor miniszterelnök Kossuth Rádióban elhangzott szavaira reagál. Az október 14-i, szokásos pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök a többi között azt mondta, hogy 1956-ban nem a Szovjetunió legyőzése érdekében harcoltak a magyarok, hanem azért, hogy kikényszerítsenek egy béketárgyalást.

„Azért vállaltunk egy forradalmat és szabadságharcot, hogy kikényszerítsük a tűzszünetet meg a béketárgyalást. Azt gondoltuk, hogy el lehet érni egy béketárgyalást, ami a fegyveres csata végső célja, amely béketárgyaláson majd az oroszok a nyugatiakkal megegyezhetnek arról, hogy úgy, mint Ausztria, mi is semlegesek legyünk” – fogalmazott, és hozzátette, hogy most, az oroszok ukrajnai háborúja esetén is az eredményes béketárgyalás jelentene megoldást, az hozná el a gazdasági megkönnyebbedést is, mert, mint mondta, amíg a háború tart, sem az infláció, sem az energiaárak nem fognak csökkenni.

Ungváry Krisztián szerint ugyanakkor Orbán erőteljesen csúsztat az állításával, mert valójában

az 1956-os szabadságharcosok fejében november 4. után fel sem merült a béketárgyalás vagy a fegyverszünet.

„Ez már csak azért sem merülhetett fel, mert az agresszió módja (ami csakugyan szinte teljesen azonos, mint a mostani orosz agresszió Ukrajna ellen) szemernyi kétséget sem hagyott arról, hogy az agresszornak esze ágában sincsen sem fegyverszünetről, sem békéről tárgyalni.”

A kutató úgy véli, hogy Putyin nem fog tudni a mostani háborúban úgy tárgyalni, hogy az ne jelentse egyúttal a politikai megsemmisülését, és Moszkva már 1956-ban sem engedhette meg magának, hogy az utcai harcosokat tárgyalópartnernek tekintse. „Ilyen a kommunizmus történetében sosem fordult elő” – szögezi le.

Kiemeli, hogy a béketárgyalásnak előfeltétele, hogy legyen miről tárgyalni, vagyis kölcsönös kompromisszumkészség szükséges hozzá mindkét fél részéről. Emlékeztet, hogy 1956-ban ilyen kompromisszum nem volt lehetséges, „hiszen a Szovjetunió annak dacára támadta meg Magyarországot, hogy Nagy Imre magyar miniszterelnöknek, egy volt sztálinista politikusnak esze ágában sem volt csatlakozni a NATO-hoz”, és amit Nagy Imre vagy a forradalmárok nyilvános nyilatkozataikban közzétettek, „azok mind olyan minimális követelések voltak, amelyek nélkül nem létezhetett volna magyar függetlenség. Itt egyszerűen nem volt miről beszélni”.

Ugyan 1956. november 4. előtt Nagy Imre és a forradalmárok sok tárgyalást folytattak, de egymással, és a szabadságharcosok korántsem a szovjet féllel törekedtek megegyezésre. Ráadásul a kormánnyal sem a békéről tárgyaltak, hanem arról, hogy nem hajlandóak letenni a fegyvert, amíg politikai követeléseiknek nem tesznek eleget.

Ungváry Krisztián szerint „Putyin orosz élettérelmélete és mindaz, amit eddig Ukrajnában elkövetett, semmilyen alapot nem teremt tárgyalásokra. Ahogyan a finn miniszterelnök találóan megjegyezte, egyetlen egy tárgyalási alap van: az, hogy az orosz hadsereg azonnal vonuljon ki Ukrajnából”.

Azt is erős túlzásnak véli, hogy Orbán Viktor Nagy Imrére úgy hivatkozott, mint a „mi Zelenszkijünkre”, miközben az ukrán elnök egy demokratikus módon megválasztott, parlamenti játékszabályokat betartó párt élén álló államférfi, ami Nagy Imréről 1956-ig ez egyáltalán nem mondható el.

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: