Élet+Stílus hvg.hu 2022. augusztus. 29. 16:50

Itt vannak Hosszú Katinka esküvői fotói

Három képet osztott meg az olimpiai bajnok. A viharfelhők árnyékában mondták ki a boldogító igent.

Egy héttel ezelőtt másodszor is megházasodott Hosszú Katinka; a háromszoros olimpiai bajnok úszó Gelencsér Máté felesége lett. Egy héttel később pedig közzétette az esküvői fotókat is. Legalábbis hármat, amelyeken jól látszik, hogy viharfelhők alatt mondták ki a boldogító igent.

Gelencsér szintén úszóként kezdte, aztán modellkedett, az utóbbi időben pedig hivatalosan Hosszú edzőjeként dolgozik. 2019 óta alkotnak egy párt, azután találtak egymásra, hogy az úszó elvált előző férjétől, Shane Tusuptól. Mindkettejüknek ez a második házassága.

A Blikk korábban azt írta, hogy a meghívottak között több úszó, sportvezető és híresség is ott volt, köztük Gyurta Dániel és felesége, Iszak Eszter, Verrasztó Dávid és Verrasztó Evelyn, Szabó Szebasztián, Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke, Tóth Gabi énekes, valamint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.