Alec John Such 70 éves volt, halálhírét a zenekar jelentette be.
Alec John Such 1983 és 1994 között töltötte be a Bon Jovi nevű rockzenekar basszusgitárosi pozícióját. A zenekar nekrológjában úgy tekintenek rá vissza, mint aki összekovácsolta a csapatot, mindenkinek kedves barátja volt, és mint aki „vad volt és teli élettel“ – írja a BBC.
Such Tico Torres dobos gyerekkori barátja volt, ő vitte le Ritchie Sambora gitáros-zeneszerzőt a zenekar egyik próbájára. Jon Bon Jovi, a csapat frontembere Twitter-bejegyzésében ezt írta: „ezek a különleges emlékek mosolyt csalnak az arcomra és könnyeket a szemembe“.
A New Jersey-i zenei élet szerves részeként Such volt a Hunka Bunka Ballroom menedzsere, és ő szervezte a Bon Jovi fellépéseit is, mielőtt csatlakozott volna a zenekarhoz. Jó 10 évvel volt idősebb a zenekar többi tagjánál.
Egy interjúban azt mondta: „A lemezkiadó hazudott az életkoromról. 31 éves voltam, amikor csatlakoztam, 10 évvel idősebb mindenki másnál. A húgom egyszer nagyon ideges lett, amikor meglátta, hogy a sajtóban a nővéremként hivatkoznak rá.“ Végül a korkülönbség miatt távozott: 43 évesen kiégett, munkának érezte a zenélést, viszont ő nem akart dolgozni.
2018-ban a zenekar meghívta a Rock&Roll Hall of Fame-be történő beiktatásakor.
Halálának oka egyelőre ismeretlen.