Élet+Stílus hvg.hu 2022. április. 17. 11:30

Károly herceg megemlékezett a menekültekről húsvéti beszédében

A brit trónörökös vasárnap reggeli, húsvéti beszédében elmondta, megszakad a szíve azok szenvedése láttán, akiknek üldöztetés vagy „konfliktusok” miatt el kell menekülnie otthonából.

A megemlékezés során ugyan konkrét országokat nem említett, nehéz nem az ukrajnai orosz invázió miatt országát elhagyni kényszerülő 4 millió ukrán menekültre gondolni. Különösen annak fényében, hogy Károly herceg „mély megindulást érzett” azok láttán, akik befogadták otthonukba a „szükségben szenvedőket”. A walesi herceg elmondta: a húsvét arra emlékeztet minden embert, hogy cselekedjen jót, és legyen bátor a félelem árnyékában – írja a BBC.

Nagy-Britanniában eddig több mint 200 ezren jelezték a kormánynak, hogy hajlandóak lennének elszállásolni ukrán menekülteket. A kormány által meghirdetett vízumprogramot annak nehézkessége miatt sokan bírálták, eddig mindössze 12 ezer ukrajnai menekült talált átmeneti otthonra. Ukrajnát eddig a becslések szerint 5 millió ember, 90 százalékban nő és gyermek hagyta el a háború miatt. Az ENSZ figyelmeztetett arra, hogy sokuknak nem lesz hova hazatérni, ha egyszer véget ér a háború.

Károly herceg korábban is többször felszólalt az üldözött keresztények védelmében, néhány héttel ezelőtt pedig nyíltan kimutatta Ukrajna iránti szolidaritását, amikor ellátogatott a londoni Ukrainian Catholic Cathedralba, ahol gyertyát gyújtott, és szimpátiájáról biztosította az ukrán közösséget.

A háború hírei percről percre:

Érkeznek az amerikai fegyverek Ukrajnába, lejárt a mariupoli védőknek adott ultimátum - a háború hírei percről percre

Az Ukrajna ellen indított orosz háború 53. napjának eseményei.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.