Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A vacsorát és az áramot is megosztják egymással a szomszédok Európa egyik legfenntarthatóbb lakónegyedében, amely a vízen lebeg Észak-Amszterdam csatornáján. Az úszó faházak között „okosmóló” tekereg, parányi kertek ringatóznak a telkekhez kötve, autók helyett biciklik és SUP-deszkák parkolnak a házak oldalában. A hipermodern halászfalura emlékeztető Schoonschip világszenzáció lett, és leginkább a benne lakók tették azzá. Egyikőjük mesélt a hvg.hu-nak.
Ez itt a jövő? Vajon 10-20-30 év múlva hány embernek lesz lehetősége, vagy hánynak nem lesz majd más választása, mint a vízre költözni? Ezek a kérdések ötlenek az ember eszébe, amikor az amszterdami belvárostól negyven perc gyaloglásra található Schoonschip lakónegyed úszó házai közé téved, amelyeket pontosan azért építettek, hogy a globális felmelegedés kihívásaira jól reagáló életteret alakítsanak ki a lakók számára. Az észak-amszterdami csatornán a látogatásunk idején, az őszi esőben is békésen lebegő, teraszos, nagyablakos faházak tulajdonosai ugyanis már felkészültek arra, ami még csak most következik: a városokat és az életünket is jelentősen átalakító tengerszint-emelkedésre.
Becslések szerint 570 város, több mint 800 millió ember lehet veszélyben 2050-re a víztömeg benyomulása miatt, ha az előrejelzéseknek megfelelően a tengerszint a mostanihoz képest több mint fél méterrel magasabban lesz. Ehhez alkalmazkodhatunk, például úgy, hogy a lakosság egy része a vízre költözik. Nem véletlenül mondta azt Amina J. Mohammed ENSZ-főtitkárhelyettes is három éve, hogy a jövő a vízen lebegő és fenntartható településeké. „Városokat kell építenünk annak tudatában, hogy azok a klímaváltozás frontvonalában lesznek” – fogalmazott, és egyre sorolta azokat a metropoliszokat – Bangkoktól kezdve Lagoson át Szingapúrig –, amelyeknek vagy a vízszint-emelkedés vagy a beépíthető szárazföldi területek zsugorodása miatt már nincs más opciójuk, mint a vízen terjeszkedni tovább.
Hollandiának is hasonlóak a kilátásai. Nem olyan rég Rotterdamban építettek például a világon elsőként szarvasmarhafarmot a vízre, 2021-re pedig bő tíz év fejlesztés után befejeződött a Schoonschip lakónegyed felhúzása is. A Schoonschip a maga 46, vízen lebegő platformra applikált házával már első ránézésre is nagyon hívogató, barátságos látványt nyújt: minden faház különböző, közöttük mólók alkotják az utcákat, a mólokon pedig padok, cserepekbe ültetett fák és cserjék, szabadon hagyott, lelakatolatlan kerékpárok, kajakok és SUP-deszkák sorakoznak. Ám ami valójában érdekes és izgalmas az egész létesítményben, az bőven túlmutat a puszta látványon.
A Schoonschip egy holland szólásra utal, szó szerint a hajó tisztítását jelenti, és a „tiszta lappal indulni” holland megfelelője. A „tiszta lap” volt a célja annak a közösségnek, amely 2008-ban elhatározta, hogy közös erővel megalkot magának egy fenntartható, közel zéró-kibocsátású, vízi lakóparkot. Az ötlet egy amszterdami televíziós producertől, Marjan De Bloktól származik, aki elkezdte összegyűjteni maga köré a hasonlóan gondolkodó, és hasonló életkörülményekre vágyó embereket. Barátok, kollégák, barátok barátai, végül összesen 136 ember csatlakozott hozzá és fogott össze, és így lett 2013-ban a formálódó közösség tagja a hvg.hu-nak nyilatkozó, ugyancsak televíziós műsorgyártással foglalkozó Maarten Remmers is.
A férfi elmondása alapján az Amszterdam indusztriális városrészében felhúzott negyed teljes mértékben egy alulról jövő kezdeményezés megvalósulása – ez nem állami, nem önkormányzati beruházás, nincsenek benne külső befektetők, a legtöbb lakó a saját jelzáloghitelével felel a házakért, hangsúlyozza. A Schoonschip jelenleg igazi szenzációnak számít Amszterdamban, az újságírók rendszeresen keresik fel az itt lakókat, a turisták pedig kellemes időben szívesen elbarangolnak a vízen lebegő házak felé. A nagy nyilvánosság Remmerst cseppet sem zavarja, mert mint mondja, korábban a vörös lámpás negyedben lakva már hozzászokott a turistákhoz. „Ez a környék ahhoz képest rettentően nyugis”.
„Hogy mennyire változott itt meg az életem? Nos, az biztos, hogy sokkal társaságibb lett, mert nagyon sokáig tartott a projekt megvalósítása, és ez idő alatt a leendő szomszédainkkal jobban megismertük egymást. Most tényleg olyan érzésünk van, mintha egy faluban élnénk, ami eléggé egyedülálló élmény egy ekkora nagyvárosban. Persze, az is új, hogy sokkal vízközelibb életet élünk, többet úszunk például a csatornában. Nyáron kifejezetten kellemes a vize, de még ilyenkor télen is akad, aki úszik benne” – meséli Remmers, aki végül 2020 márciusában, a koronavírus-járvány elején költözhetett be családjával a 100 négyzetméteres házukba, amely egy másik lakással osztozkodik egy platformon, vagyis hajón, ahogy Remmers fogalmaz.
Azt mondja, néhány embernek időbe telt hozzászokni a viharokhoz a vízen. „Itt a szél nagyon erős tud lenni, és a hullámzás miatt az elején volt, aki kicsit tengeri beteg lett ettől, de nekem például nem akadt ilyen problémám. A mi házunk meglehetősen stabil, de van néhány, amely kicsit többet mozog”.
A projekt indulásakor a leendő lakók a Space&Matters holland építészirodával kezdtek el együttműködni, amely végül elkészítette a lakónegyed mestertervét. Ezt követően a közösség folyamatos ülésekkel és a szakemberekkel folytatott állandó konzultációkkal haladt a megvalósítás felé. Csakhogy még az elképesztő építészeti és építőmérnöki innovációiról és a hippi lakóhajókról ismert Amszterdamban sem láttak még olyat, hogy egy merészet álmodó közösség komplett lakóparkot akar felhúzni a vízre. „Nagyon sokáig nem volt biztos, hogy a Schoonschip meg tud épülni ebben a formájában, mert az önkormányzattal, a bankokkal annyi jogi, finanszírozási akadály mertült fel közben” – mondja Maarten Remmers. „Ilyen üggyel még nem találkozott korábban a városvezetés. A legfőbb probléma az volt, hogy Hollandiában a hatályos jogszabályban nem létezik olyan fogalom, hogy lakás vagy ház egy vízen lebegő objektumon”. Ehhez képest a társaság nem csak pont, hogy ezt szerette volna megvalósítani, hanem azt is, hogy egyenesen két lakást lehessen egyetlen hajóra építeni. A lakónegyedben a 46 háztartás ugyanis 30 lebegő platformon osztozkodik összesen.
Addig kellett jogilag csűrni-csavarni a dolgot, amíg végül egy jól bevált kelet-amszterdami hagyományhoz nyúltak vissza: a régi házfoglaló mozgalmakból merítettek ihletet. „A squatterek már korábban kitalálták, hogyan tudnak csoportként épületet tulajdonolni. Mi gazdasági társaságot csináltunk, amely egy hajó-két háztartás esetén a tulajdonosa az ingatlannak, és lakóként neked a társaságban van részesedésed. Ha elköltözöl, akkor ezt a részesedést adod el” – fogalmaz a férfi.
Nyolc év tervezés és a bürokrácia labirintusában való kalandozás után aztán végre megépült az első ház a kibérelt csatornaszakaszon. Körforgásos közösségi modell – mondják büszkén a Schoonschip lakói, amikor nevet adnak annak az életformának, amit választottak.
A falakat, a szigetelést, amit csak lehetett, természetes anyagokból készíttették, a vécék öblítéséhez pedig összegyűjtött esővizet használnak, és abból is csak keveset. A vákuumos öblítési technológiának köszönhetően (ilyesmi van a repülőkön is), egy húzásra 8-10 liter helyett csak maximum másfél liter vizet pazarolnak el. Várhatóan nemsokára arra is lehetőségük nyílik, hogy a szennyvizet a város közbenjárásnak köszönhetően újrahasznosítsák. Az önkormányzat egy olyan, ugyancsak a vízen létesített szennyvízfeldolgozó üzemet szeretne ugyanis a közelben létesíteni, ahol a biomasszából hőenergiát és fontos ásványokat, például foszfátot tudnának kinyerni.
A fosszilis energiahordozók is messziről elkerülik a Schoonschip lakóit, így valóban minimális a károsanyag-kibocsátása a negyednek. Nincs bevezetve egyik háztartásba sem a gáz, a napkollektorokat és a csatorna vizéből hőszivattyúkkal nyert hőenergiát használják fel vízmelegítéshez, a tetőkön napelemek és zöld felületek kaptak helyet, de mind közül a legnagyobb innovációnak az „okosmóló” tűnik. A házak között haladó móló alján kábelek és csövek futnak, ez a szerkezet az egész létesítmény gerince. Innen lépnek ki, és ide lépnek be a közösség házait működtető, azaz árammal ellátó hálózatának az „idegei”, így mindenki osztozkodik az egyes otthonokban megtermelt áramon.
„Azt hiszem, egész Európában elég egyedülálló ez a megoldás” – kommentálja Maarten Remmers. „A rendszer automatikusan regisztrálja, hogy a napelemekkel mennyi villamosenergiát termelnek és használnak el az egyes háztartások, és hogy például tudok-e áramot venni a szomszédomtól. Minden ház össze van kapcsolva, így a rendszer tudja, hol halmozódott fel energiatöbblet és hol van esetleg energiahiány.” Hozzáteszi, hogy nyáron annyi villamosenergiát képes a közösség megtermelni, hogy már kereskedni is próbálnak a saját maguk által előállított árammal. Ha pedig a piacon akkora túltermelés van, hogy éppen negatív az áram ára, akkor felvásárolnak maguknak belőle és elraktározzák azt szűkösebb, kevésbé napos időkre. Így az energiaköltség havonta körülbelül 25 euróra esik vissza.
Mindegyik ingatlanhoz tartozik egy „útlevél” (plot passport) is, mondja Remmers. „Ebben a dokumentumban benne van, hogy mekkora lehet a ház, hogy milyen megújuló energiaforrásokat és milyen anyagokat lehet az épületben használni. Szabályok vannak lefektetve az útlevélben, ezeket részben Amszterdam önkormányzata, részben a mi csoportunk alkotott meg azért, hogy biztosan fenntartható módon legyenek a házak megépítve.”
Megosztani ahelyett, hogy birtokolnánk
– ez a másik mottója a Schoonschipnek, és a hangzatos szlogen egy, a villamosenergia puszta megosztásánál jóval szélesebb gyakorlatot takar. A lakók többsége például eladta a saját autóját, hogy a Schoonschiphez tartozó, a parton parkoló közösségi elektromos autókon, e-kerékpárakon és e-robogókon osztozzanak. „Valójában egyáltalán nem volt nehéz lemondanom a saját autómról. Igazából még örültem is ennek. Persze, hozzá kellett szoknom az új helyzethez, de jobb érzés most már, mert a megosztott autók használatával nem égetek több fosszilis üzemanyagot, nem kell többé aggódnom a fenntartás költségei miatt és idegeskednem a parkoláson” – mondja Remmers.
A szomszédokkal vannak közös csetszobáik, itt szokták jelezni egymásnak, ha esetleg megosztanának a többiekkel valamit. „Csoportként annyi mindent birtoklunk egyszerre, nincs szükség arra, hogy mindenkinek mindenből legyen egy sajátja. Magától értetődően alakult úgy, hogy ha valakinek szüksége van egy barkácseszközre, vagy hirtelen valamilyen élelmiszerre, akkor beírunk a csoportba. Adunk egymásnak, nem kell mindig mindenért elrohanni bevásárolni. Ha valaki főz valamit, és véletlenül túl sokat főzött, csak körbeír, hogy »akar valaki egy kis lasagnét? Gyertek át, és vigyétek el a maradékot!« Ugyanígy megosztjuk egymással a gyerekek játékait, ruhákat cserélünk, könyveket és így tovább.”
Szűk két évvel ezelőtt a hvg.hu-nak Tosics Iván városkutató és szociológus arról beszélt, hogy a jövőben milyen fontos lenne felerősíteni a szomszédsági kapcsolatokat. A kutató azt állította, hogy a mindenféle „sokkszerű fenyegetéssel”, természeti katasztrófával, járvánnyal szemben ellenálló településnek, városnegyednek alapvető feltétele, hogy a szomszédok összetartsanak. „Sokkal ellenállóbbak azok a városok, ahol kialakultak a kis mikroközösségek, erős a társadalmi szolidaritás” – fogalmazott a világjárvány elején Tosics, és ez alapján úgy látszik, hogy az észak-amszterdami lakóparknak nemcsak a házai készültek fel az elkövetkező, kihívásokkal teli évtizedekre, de a lakóközösség is éppen a saját immunrendszerének az erősítésén dolgozik.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
