A 34 éves Balázs kéthetes apasági szabadsága már több mint egy éve tart. Már amennyiben apasági szabadság alatt nem a munkamentes, hanem a gyerek mellett töltött hétköznapokat értjük. Balázs tavaly márciusban, a koronavírus-járvány magyarországi kitörését követően lett apa, ami épp egybeesett a máig is tartó távmunkája kezdetével. Először sokat stresszelt azon, hogy a töredezett munkavégzés miatt romlik a teljesítménye, de végül úgy érzi, jól alkalmazkodott a helyzethez. Ő úgy fogalmaz, a koronavírus kivételes lehetőséget adott neki, és már el sem tudja képzelni, milyen lenne, ha kevesebbet látná a kislányát:

Az a teljesen bizarr helyzet állt elő, hogy egy több millió embert elpusztító vírusnak lehetek hálás azért, hogy a lányom fejlődését óráról órára követni tudtam. Ha ez nincs, valószínűleg én is csak esti-hétvégi apuka lettem volna.

A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint az Egyesült Királyságban élő apák tavaly több időt töltöttek gyerekeikkel, mint korábban bármikor, ráadásul a régebbi mintázatoktól eltérően nem csupán a kellemesebb feladatokból (mint például a közös játék), hanem a kevésbé vonzó teendőkből (mint például a pelenkázás) is kivették a részüket. Azzal együtt, hogy a koronavírus a szokásosnál is több terhet rótt a családokra, az otthon maradó apákkal látszólag az egész család jobban járt: a University of Kent és a University of Birmingham közös kutatásában arra jutott, hogy az apák hozzáférése a rugalmas munkaidőhöz segíthet a családon belüli terhek egyenlőbb elosztásában.

Rugalmas munkavégzés

Juhász István András

Persze a helyzet nem ilyen egyszerű. A legtöbb friss kutatásból egyértelműen kirajzolódik, hogy a járvány időszaka elsősorban az eleve túlterhelt nőket sújtotta még több láthatatlan munkával. Az ENSZ tavalyi kutatásai szerint Franciaországban például 1,7-szer, Olaszországban 2,4-szer, Japánban pedig 5-ször több házimunkát voltak kénytelenek végezni a nők. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a járvány nagyon eltérő módon érintette a különböző szocioökonómiai státuszú családokat: a távmunka elsősorban az értelmiségi munkakörökben dolgozó férfiak számára volt adott, így főleg ők voltak azok, akik belekóstolhattak a teljes munkaidős szülőségbe.

Fodor Éva, Gregor Anikó, Koltai Júlia és Kováts Eszter hazai kutatásukban azt vizsgálták, hogyan változtatta meg a járvány a gondoskodási munkát a legalább érettségivel rendelkező, vagyis az átlag magyar lakosságnál jobb anyagi helyzetű családok körében. Ebben a magasabb státuszú mintában mind a nők, mind a férfiak úgy érezték, hogy a férfiak jobban kiveszik a részüket a háztartási teendőkből és a gyereknevelésből – bár érdemes hozzátenni, hogy a vizsgálatban szereplő nők még mindig azt vallották, hogy a férfiak többet is vállalhatnának ezekből a feladatokból.

Tény, hogy a járvány idején Magyarországon is több apa maradt otthon, mint valaha, így már csak az a kérdés, hogy ez a tapasztalat elegendő-e ahhoz, hogy pozitívan formálja az elmúlt években egyébként is sokat változó apaszerepet.

Léder László pszichológus, az Apa-füzetek és a Csendes Apaforradalom című könyv szerzője, az Apa Akadémia alapítója a klientúráján és az akadémia közösségén keresztül is azt tapasztalja, hogy a mai apák sokkal nagyobb mértékben és sokkal szívesebben veszik ki a részüket a gondoskodásból. „Ez a tendencia már a járvány előtt is jelen volt, de a home office-ba kerülő magyar apáknál érezhetően megerősödött” – magyarázza. Ő egyébként úgy látja, egyáltalán nem csak az értelmiségi, középosztálybeli férfiak körében érzékelhető a változás, legalábbis az Apa Akadémia közönsége meglehetősen vegyes: többször is előfordult például, hogy munkásosztálybeli apák még munkaruhában siettek az előadásokra, beszélgetésekre.

A pszichológus azt is hozzáteszi, a modern apaság komoly kihívások elé állítja a férfiakat, hiszen a munka-magánélet egyensúly megteremtése a családjuk iránt elkötelezett apák számára is nehéz feladat: „Én kisgyerekes apa szindrómának nevezem azt a szomorú jelenséget, amikor

a különböző elvárások között felőrlődő férfiak egyszer csak egészségügyileg összeomlanak.

A stressz és szorongás okozta tünetek – leggyakrabban magas vérnyomás vagy pánikbetegség – miatt nemritkán kórházi kezelésre is szorulnak. Nyomasztja őket, hogy el kell végezni a munkát, anyagi biztonságot kell teremteni, közben hiányzik nekik a gyerekük, sajnálják az otthon maradó feleségüket.”

Otthoni négykezes

Máté Péter

Kenyérkereső vagy gondozó

Ez a jelenség a kutatásokból is jól látszik: Spéder Zsolt 2011-ben a beszédes Ellentmondó elvárások között… címmel publikált tanulmányt a magyarországi apaszerepekről. A kutatásban elsősorban azt vizsgálta, hogy a magyar közvélemény a jövedelemszerzést vagy a családi életben való részvételt várja el inkább az apáktól, a válasz pedig röviden az, hogy mindkettőt. Ahogyan Spéder fogalmaz, a legtöbben „egy kettős, és egyben egymással szemben álló elvárást fogalmaznak meg a férfiakkal szemben: legyen a pénzkereset az életcéljuk, ugyanakkor fontosabb legyen számukra a családdal eltöltött idő, mint a többletjövedelem-szerzés.”

De hogyan változtathat a hagyományos férfiszerepek erős beágyazottságán a már több mint egy éve tartó koronavírus-járvány? Szalma Ivett szociológus szerint a társadalmi válságok inkább a tradicionális szerepek megszilárdulását eredményezik, és ő attól tart, a mostani járvánnyal sem lesz ez másképp. A szakértő szerint egyébként Magyarországon a társadalmi intézmények eleve nagyon megnehezítik az apák bevonódását: a hazai családpolitika még mindig hangsúlyosan a nőket jelöli ki elsődleges gondozóként, de a férfiak magasabb fizetése és a munkaerőpiac anyákkal szembeni diszkriminációja is a változás ellen hat.

Szalma Ivett arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon sok szempontból speciálisan alakultak ezek a szerepfelfogások. „A rendszerváltással egyfajta tradicionalizálódás ment végbe, hiszen sok nő kivonult a munkaerőpiacról, ami érezhető változásokat hozott a szerepfelfogásokat illetően a ’90-es évek elején. Azonban a ’93-as mélypont után a gazdasági kényszer újra a munkaerőpiacra terelte a nőket, vagyis ugyanúgy keresővé váltak, miközben a férfiak továbbra sem vállaltak nagyobb részt a háztartási munkákból.”

Később aztán ez változott, és a férfiak is nagyobb szeletet vállaltak a láthatatlan munkából, de ezen belül sokkal inkább a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat preferálják a háztartási munkákkal szemben. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy az előbbi még a nehézségek ellenére is jóval szórakoztatóbb feladat, ráadásul a felmérések alapján itt is szelektálnak: a férfiak inkább a közös játékot, programokat, meseolvasást végzik, szemben mondjuk a pelenkacserével. Szalma szerint az egyik leglátványosabb különbséget akkor látjuk, ha megnézzük, ki marad otthon a beteg gyerekkel (és vállalja, hogy kiesik a munkából) – ez Magyarországon egyértelműen az anyák feladata.

A szociológus azt tapasztalta, hogy az értelmiségi budapesti apák közül sokan kifejezetten pozitívan élték, hogy a pandémiának köszönhetően még inkább részesei lehettek gyermekük életének. Ugyanakkor ezek a férfiak is úgy fogalmaztak, hogy a szokásosnál „többet segítenek”, vagyis az apaságra még mindig inkább besegítésként gondolnak, mint teljes értékű szülőségre.

A gyerekekkel kapcsolatos érzelmi és kognitív munka, a döntéshozatal és a tervezés még mindig az anyák felelőssége.

Szabadabb apák

A cikkünk elején már idézett Balázs is elismeri, az első hónapokban hiába volt otthon, a gyerekkel kapcsolatos teendők oroszlánrészét a felesége végezte. „Az első évben nagyjából 20-80 százalék volt a feladatmegosztás aránya a feleségem javára, aztán, ahogy a lányunk nagyobb lett, ez fokozatosan kiegyenlítődött, most már azt mondanám, hogy 40-60 százalék.” Úgy tűnik, minél fiatalabb a gyerek, annál egyértelműbb, hogy a vele való foglalkozás az anya feladata. Szalma szerint ez az első három évben különösen erős, ezért is hivatkozik a jelenségre „gyes-szindrómaként”. De a nemi szerepekkel kapcsolatos konvenciók más módokon is gátolják az apák részvételét: például úgy, hogy a gazdaságilag bizonytalan időszakokban a társadalmi elvárások rájuk hárítják az anyagi biztonság megteremtésének felelősségét.

Minden nap gyereknap

AFP

Az újságíróként dolgozó András kislánya öt hónapos volt, amikor beütött a karantén. Náluk a gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésekben a felesége mondja ki a „végső szót” – a férfi szerint azért, mert ő „jobban utánaolvas a témáknak, és fontos is neki, hogy kompetens legyen”. Azt azért hozzáteszi, a háztartás egyéb területein fordított a helyzet: „A házimunka nagy részét én csinálom, mint ahogy a napi ügyek intézését, számlabefizetéseket, bevásárlást. Ezekben az ügyekben én érzem magam kompetensebbnek.” Azért igyekeznek tudatosan újragondolni ezeket a szerepeket, mivel ezzel a viszonylag konzervatív családmodellel egyikük sincs teljesen kibékülve: folyamatosan megbeszélik, melyikük hogyan érzi magát a családi dinamikában, és ha valakinek valami nem komfortos, azon megpróbálnak változtatni.

Dávidnak már a második kislánya született a karantén-időszak kezdetén: náluk úgy alakult, hogy míg az újszülött lekötötte az anya energiáit, a férfi leginkább a nagyobb gyerekkel foglalkozott. „Szerintem a szerepem paradigmatikusan nem változott meg, inkább csak több időm lett azokra, amiket már amúgy is csináltam” – magyarázza. Dávid szerint tehát a változás elsősorban „mennyiségi”, a kisbaba etetése, altatása továbbra is szinte kizárólag anyai feladat maradt náluk, ugyanakkor az, hogy ezek a feladatok mekkora terhet jelentenek az anyának, nagyban függ attól, hogy más területeken mennyire van jelen a partner: „Szerintem sokkal inkább tehermentesítő funkcióim volt, sem mint hogy átvettem volna alapvető gondoskodási feladatokat.”

Azt elismeri, a karantén alatt számára is világossá vált, hogy

egy munkahelyen ülni azért sok szempontból kényelmesebb, mint otthon a gyerekekről gondoskodni.

Ő egyébként úgy gondolja, függetlenül attól, hogy a feladatok leosztása a szülők közti dinamikától függ, a gyerekeknek jobb, ha az anyjukkal vannak az első időszakban, ugyanis az anya gyerekre irányuló intenzív fókuszát egy apa nem igazán tudja reprodukálni. „Jó esetben mindenki ott segít, ahol tud, ezt ki lehet igazítani, de szerintem a kényszeres egyenlőségre való törekvésnek nem sok értelme van” – mondja.

Annyi biztos, hogy a szerepek megosztása valóban közös feladat. Léder László is megjegyzi, fontos lenne, hogy az anyák is teret adjanak a férfiaknak, ugyanis sok nő akaratlanul is kizárja a férjét a gyereknevelésből az első hónapokban. „Ez nem szándékos az anyák részéről, hiszen ők is csak a társadalmi-kulturális elvárásoknak igyekeznek megfelelni. Ugyanakkor pszichológiai evidencia, hogy egy apa a szoptatás kivételével pontosan ugyanúgy el tud látni egy csecsemőt, mint az édesanya. Ideje lenne végre tudatosítani, hogy az apa pontosan ugyanolyan kompetens szülő – az első pillanattól kezdve.” Hogy mennyire nehéz változtatni ezen a felfogáson, azt Léderék folyamatban lévő kutatása is jól illusztrálja, amelyben gyereket tervező párok attitűdjeit vizsgálják: az eddigi 300 kitöltés alapján úgy tűnik, hogy míg a gyerekvállalás előtt kifejezetten progresszíven gondolkodnak a nemi szerepekről a párok, addig a gyerek megszületése után úgynevezett retradicionalizálódás jellemző, vagyis inkább a hagyományos szerepfelfogások kezdenek érvényesülni.

A változást az is nehezíti, hogy azok a magyar férfiak, akik az elmúlt években lettek szülők, még többnyire egészen más példákat láttak a saját apjuktól, vagyis nekik kell kitaposniuk az utat egy újfajta, gondoskodóbb apaszerep felé, ráadásul úgy, hogy a kormány még mindig kizárólag a nők ügyének tekint bármilyen gyerekvállalással és gyerekneveléssel kapcsolatos kérdést.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: