A walesi hercegnő 1995-ös interjúja felforgató volt, de hogy mennyire, az csak 25 évvel a sugárzása után vált nyilvánvalóvá. A BBC-nek most önvizsgálatot kell tartania, hogy mekkora bűnt is követett el – nemcsak Diana hercegnő és a családja, hanem a nyilvánosság ellen is.
Ma már talán nehéz elképzelni, mekkora dobás volt a BBC részéről, és mennyire megrázta Nagy-Britanniát Martin Bashir 1995-ös interjúja az akkor már válófélben lévő Diana hercegnővel a Panorama című műsorban. (Bár a királyi család tagjai ma is gondoskodnak arról, hogy a szennyes kiteregetésének interjús műfaja tovább éljen.) A bulvárlapok sejtetései, paparazzi-fotói és nagyotmondásai után végre megszólalt az országot lázban tartó királyi családi dráma egyik főszereplője, és őszintén válaszolt egy riporter kérdéseire – érthető volt, hogy a szerkesztőséget szétfeszítette a büszkeség és az izgalom: az exkluzivitásnak olyan csúcsait ostromolták, ami kevés médiumnak adatik meg.
Hogy aztán 25 év múlva kiderüljön, sokkal több és súlyosabb okuk van szégyenkezni, mint büszkének lenni. És hiába történt negyedszázada, ennek az ügynek a mai napig vannak érvényes elágazásai, és ennek az érintettek most jogosan hangot is adhatnak.
A Panorama-interjút 1995-ben 23 millióan nézték Nagy-Britanniában, a beszélgetés nemcsak Diana és Károly házassága, hanem a riporter, Martin Bashir karrierje szempontjából is fordulópontot jelentett. Tegyük azonban hozzá: Bashir karrierje most újabb fordulóponthoz érkezett. Miután tavaly ősszel mind inkább bizonyíthatónak tűnt a vád, hogy a riporter félrevezette a walesi hercegnőt, hogy a bizalmába férkőzzön és rávegye az interjúra, a BBC – a saját hitelessége védelmében is – független vizsgálatot kezdeményezett, és ennek vezetésére Lord John Dysont, a brit legfelsőbb bíróság nyugalmazott bíráját kérte fel.
A Dyson-bizottság olyan szembenézésre kényszerítette a BBC-t, amelynek sajtótörténeti jelentősége lehet.
A 127 oldalas jelentés legfontosabb megállapításai:
- A BBC korábbi, saját belső vizsgálata „siralmasan eredménytelen” volt, amivel a brit közszolgálati csatorna a rá jellemző magas szintű átláthatósági és integritási normáknak sem tett eleget.
- Noha Diana valószínűleg Bashir megtévesztő manőverei nélkül is ráállt volna az interjúra, a riporter csalárd módon vette rá a hercegnő öccsét arra, hogy segítse elő az interjú elkészítését.
- Martin Bashir valóban hamis bankszámlakivonatokat mutatott Charles Spencernek. A hamis bizonylatok között voltak olyanok, amelyek azt mutatták, hogy Patrick Jephson, Diana egykori személyi titkára és Richard Aylard, Károly trónörökös volt személyi titkára jelentős pénzösszegeket kapott bankszámlájára a titkosszolgálatoktól. A hamis dokumentumokkal Bashir rájátszott Diana félelmeire, amelyek szerint a férje és az egész királyi udvar összeesküdött ellene, hogy hiteltelenítse őt. Bashir az interjúban rá is kérdez erre az udvari összeesküvésre, és Diana helyeselve válaszol.
„Amit Mr. Bashir tett, az nem impulzív cselekedet volt a pillanat hevében. Gondosan megtervezte. Amit tett, az alattomos és becstelen volt” – hangzott Lord Dyson ítélete.
Diana testvére, Charles Spencer megjegyezte: van abban valami jelképes, hogy ő maga 1995. augusztus 31-én találkozott Martin Bashirral, a hercegnő pedig napra pontosan két évvel később halt meg. Nem felejtette el hangsúlyozni: a két esemény között van összefüggés.
Diana hercegnő két évvel a halála előtt nemcsak egy interjút adott, hanem érzelmileg szinte lecsupaszította magát, és miközben titkokat súgott meg Bashiron keresztül a nyilvánosságnak, magával rántotta a királyi családot is, széttörve a még meglévő és féltett varázst, amelynek a monarchia legitimációjában szántak szerepet.
Erzsébet királynő híres életvezetési tanácsát, miszerint royalnak lenni azt is jelenti, hogy „nincs panaszkodás és nincs magyarázkodás”, sokat lehetett hallani az elmúlt időszakban (főleg az unokájának, Harry hercegnek és a feleségének, Meghan Markle-nek a panaszturnéja miatt). Diana minden szempontból szembement ezzel az elvvel, és 25 év távlatából nem lehet azt mondani, hogy bárki is jól jött volna ki belőle: Diana és Károly házassága felbomlott, a gyerekeik a mai napig cipelik a traumáikat, a BBC nem győz bocsánatot kérni, Martin Bashir pedig megszégyenülve távozott.
A Panorama-interjú egyúttal a monarchia szappanoperásodásnak egy fontos állomása volt. Amit addig a bulvárlapok spekulációinak vehetett a közvélemény – a megcsalástól kezdve az udvari összeesküvéseken át az érzelmi és mentális megpróbáltatásokig –, az hirtelen hihetővé és valóságossá vált, mert egy bennfentes beszélt róla. Ez a beszélgetés nem is interjú volt, hanem sokkal inkább vallomás: a gyónás, a bosszú és feltehetően a segélykiáltás furcsa keveréke.
Diana beszélt a saját afférjáról és hűtlenségéről, a kissé zsúfolt házasságáról Károllyal, akin Camilla Parker Bowles-szal kellett osztoznia, beszélt a bulimiájáról, és arról, hogy a királyi családtól nem kapott támogatást. De az intézményt is megráncigálta, mondván, hogy szerinte Károly alkalmatlan arra, hogy király legyen.
Őfelsége – akit Diana nem tájékoztatott az interjúról – érthetően nem örült.
Amikor a BBC 1995-ben műsorra tűzte az interjút, Károly és Diana még nem vált el hivatalosan. Azt sosem fogjuk megtudni, mennyi esély lett volna a házasságuk megmentésére, mindenesetre Martin Bashir és hercegnő beszélgetése után kevesebb mint egy hónappal a Buckingham-palota a válás mellett döntött.
Diana interjúja nemcsak az ott elhangzottak miatt volt történelmi, hanem azért is, mert – bármennyire is az ellenkezőjét szeretnék a fiai – a történelem valóban ismétli önmagát. A személyes fájdalom a mai napig megtalálja a módját, hogy publikus legyen, és ebben Harry szinte lépésről lépésre követi az anyját.
Diana Panorama- és Harry herceg, valamint Meghan Markle Oprah-interjúja közötti kísérteties hasonlóságokat nehéz figyelmen kívül hagyni.
Harry és Meghan: ez a bosszú inkább keserű volt, mint édes
Mindenekelőtt érdemes tisztázni: ez nem egy interjú volt, hanem egy baráti, terápiás célú beszélgetés és sok millió dolláros projekt. (Már ha abból indulunk ki, hogy interjú az, amit a szexuális visszaélés vádját magáról lerázni próbáló András herceg adott a BBC-nek, és meg is bánta.)
Mindketten úgy állították be a hatalmas médiavisszhangot kiváltó interjút, mintha az egy utolsó szál lenne, amibe kapaszkodhatnak, hogy kivívják a szabadságukat egy olyan intézménytől, amely a maga merevségével veszélyezteti a benne élők életét.
Martin Bashir azt állítja, Diana mindenképpen belement volna az interjúba, akkor is, ha ő nem folyamodik tisztességtelen eszközökhöz. Vilmos herceg szerint viszont a tény, hogy az interjút csalárd módon szervezték meg, jelentősen befolyásolta azt is, hogy Diana miket mondott a műsorban. „A legnagyobb szomorúsággal azonban az tölt el, hogy ha a BBC megfelelő módon kivizsgálta volna a már 1995-ben felmerült kifogásokat és aggályokat, akkor édesanyám is megtudhatta volna, hogy megtévesztették. Így azonban nemcsak egy csalárd riporter hagyta őt cserben, hanem a BBC vezetői is, akik inkább szemet hunytak ahelyett, hogy maguk is kemény kérdéseket tettek volna fel” – mondta Vilmos herceg.
Hogy Diana hercegnő kisebbik fiát, Harry herceget pontosan mi vagy ki vette rá, hogy kamerák elé üljön, és az édesanyjához hasonlóan kitárulkozzon a család belső ügyeiről, nem lehet tudni, mint miként azt sem, részéről ennek a kitárulkozásnak hol lesz vége.
Vilmos herceg még 2020-ban arról beszélt, hogy bár megérti az anyját, bizonytalan abban, vajon jól döntött-e, amikor belement az interjúba. „Meg tudom érteni, az ilyen helyzetekben néha hihetetlenül elkeseredettnek érzed magad, és igazságtalan az is, hogy hamis dolgok hangzanak el. Ilyenkor a legkönnyebb dolog, ha magad a médiához fordulsz. Kinyitod az ajtót.
Csakhogy, ha egyszer kinyitottad, már soha többé nem tudod visszacsukni.
Vilmos a jelentés nyilvánosságra kerülése után azt mondta: meggyőződése szerint a programnak semmi létjogosultsága nem volt, és soha nem szabad ismét műsorra tűzni. Szerinte a BBC akkori hibái nemcsak az anyját és a családját hagyták cserben, hanem a nyilvánosságot is.
A BBC a vizsgálati jelentés közzététele után levelet küldött Vilmosnak és öccsének, Harrynek, valamint Károlynak és Charles Spencernek, mindegyiküket személyesen is megkövetve a történtekért. A BBC egyben bejelentette azt is, hogy visszaadja az összes olyan szakmai díjat, amelyet a Diana-interjúval nyert, köztük a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) által a produkcióért 1996-ban odaítélt különdíjat.
Harry és Vilmos herceg soha többé nem akarja látni a BBC Diana-interjúját
Diana hercegnő fiai nyilatkozatban ítélték el a módszereket, amelyekkel megszületett a botrányos interjú.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: