Élet+Stílus hvg.hu 2021. április. 29. 13:03

Téves felvételi követelményeket tettek közzé az SZFE honlapján

A 24.hu megkeresése után visszaállították az eredeti állapotot.

Free SZFE
Friss cikkek a témában

A Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján váratlanul megváltoztak a felvételi követelmények – hívta fel a 24.hu figyelmét egy felháborodott olvasó. Mint írta,

idén felvételizik prózai színész szakra, és eddig úgy készült, ahogy a felvételi követelményben benne volt. Három monológ, egy vers, egy dal, belépő etüd, illetve a bemutatkozó videót is elküldte.

"Ma felmegyek a weboldalra és ezt látom: hét vers, három dal, erre módosították a követelményt" – mondta a lapnak a felvételiző, és hozzátette, a változtatásokról semmilyen tájékoztatást nem kapott, ráadásul a felvi.hu-n is a régi követelmények szerepeltek. A 24.hu megkereste az SZFE sajtóosztályát az üggyel kapcsolatban, ahonnan azt a választ kapták, hogy egy hibáról van szó, amit a megkeresés után orvosoltak is.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az idei mellett, egyidőben zajlik a jövő évi felvételi követelményekkel kapcsolatos előkészítő munka. Ennek eredményeként került ki egy félreértés miatt az olvasójuk által jogosan kifogásolt változtatás. Természetesen a felvi.hu-n közzétett követelmények vonatkoznak az idei felvételi eljárásra. A honlapon az eredeti állapotot visszaállítottuk. Köszönjük az észrevételt" – írták válaszukban.

Csütörtök reggelre valóban visszaállították a követelménylistát. Nem ez az első adminisztratív bakija a modellváltáson átesett intézménynek. Néhány nappal ezelőtt az egyetem az összes, azonos szakra felvételiző e-mail-címét elküldte a jelentkezőknek, majd kétszer is hibás információk körbeküldése miatt kényszerültek magyarázkodásra.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:


VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
EURO 2020 - kövesse a foci-Eb összes hírét a hvg.hu-n!
Itthon Dezső András 2021. június. 18. 06:30

Nagyban megy az ügyeskedés a vagyonőröknél, a focimeccsek biztosítása pedig aranybánya

Sorra buknak be az adókkal trükköző vagyonvédelmi cégek, legutóbb az NBI-es focimeccsek biztosításáról híres Tóth Csaba és társai kerültek emiatt pácba. De milyen módszerekkel próbálják kijátszani az államot, mire jók a "dobós cégek", miért van sok pénz a meccsek biztosításában és kik azok, akik még a csalókat is meg tudják kopasztani?