A diákok az egyik szent kép mellé fújták fel a szivárványt, amely az isztambuli kormányzóságnak egyáltalán nem tetszett.
Rendőrkézre került négy diák Törökországban azt követően, hogy egy LMTBQ-s szivárványt rajzoltak egy szent kép mellé.
A tanulók a Bogazici Egyetem hallgatói, és egy tüntetésen vettek részt Isztambulban, ekkor készült a rajz.
A demonstrálók az intézmény új rektorának kinevezése ellen tiltakoztak, mert úgy vélik, hogy az illető szoros kapcsolatban áll Recep Tayyip Erdogan török elnök pártjával.
A tanulók rajzát csúnya támadásnak nevezte az isztambuli kormányzóság, a hatóság pedig mindannyiukat letartóztatta.
A BBC szerint a török belügyminisztérium közösségi csatornáin deviánsnak nevezte a diákokat. A bejegyzés komoly felháborodást váltott ki a lakosságból.