Vannak a világon olyan ország- és városnevek, amelyeket a korabeli tévéhíradók miatt sokan örökre összekötöttek a vérontással és életveszéllyel: Groznij is ilyen, ráadásul Csecsenföld a mai napig földi pokol, csak már nem úgy, mint húsz évvel ezelőtt.

Az idei Verzió Filmfesztiválon a legjobb emberi jogi film díját elnyerő Isten hozott Csecsenföldön a háború utáni időszakra koncentrál: hivatalosan már nincs vérontás az Oroszországi Föderációhoz tartozó, a mai napig nem teljesen egyértelmű státuszú államban, a korábban földdel egyenlővé tett fővárosba is megérkeztek a mérsékelten ízléses modern épületek, de ezért a viszonylagos békéért nagy árat fizettek a csecsenek. Megkapták elnöknek előbb a különösebb támogatással nem rendelkező, de Vlagyimir Putyinhoz nagyon hű Ahmad Kadirovot, majd 2005-ös meggyilkolása után az objektíven nézve is bolondnak tűnő fiát, Ramzan Kadirovot.

AFP / Sputnik / Said Tsarnaev

A fegyvermániás ifjabb Kadirov már a háború idején is híres volt arról, mennyire lelkesen „tesz rendet” fegyveres csapataival a környéken, ami itt annyit tesz, hogy tömegesen tüntettek el, végeztek ki és erőszakoltak meg civileket úgy, hogy semmiféle retorziótól nem kellett tartania. Elnökként sem viselkedik nagyon másképp. Csak ekkor a türkmenisztáni diktatúrára kísértetiesen hasonlító Csecsenföldön már a melegeket kezdik el szabályosan üldözni, miután 2017-ben egy drograzzia során véletlenül előkerül egy homoerotikus képsorozat. És mivel Csecsenföldről van szó, nem egy C-kategóriás politikus darált le könyveket, hanem a rendőrség vetette be magát, és itt kapcsolódhatunk be David France Verzió-díjas, és már a HBO GO kínálatában is elérhető filmjének a történetébe.

Az amúgy sem túl feltűnően élő csecsen LMBTQ-közösség vélt vagy valódi tagjai egyszer csak elkezdtek egymás után eltűnni, és nem került elő mindenki. Akik mégis, azok arról meséltek, hogy a rendőrök nemcsak túlzsúfolt cellába vitték, de kínozták is őket azért, hogy adják fel a többi meleget. A válogatott kínzások közt feltűnik a „sima” összeverés, a körmökbe vezetett áram, vagy a friss sebekre ráeresztett patkány is.

Bár a módszerek és a cél is a legsötétebb időket idézi, a Kreml gyorsan jelezte, hogy hozzájuk semmi ilyesmi nem jutott el, ahogy természetesen a csecsen hatóságok és a kormány is csak széttárta a kezét, Kadirov pedig egyszerűen azt mondta,

kizárt, hogy az ő országában üldöznék a melegeket, hiszen ott nincsenek is melegek, de ha vannak, akkor vigyék őket nyugodtan Kanadába.

HBO

Nyilván senki nem hitte el, hogy az ország atyaúristene ne tudna a melegüldözésről, és azzal, hogy Kanadát javasolta célországként, el is árulta magát: a legtöbb üldözöttet ugyanis oda menekítették ki Csecsenföldről. Az Isten hozott Csecsenföldön a csecsen–orosz helyzetet annak a szervezetnek a munkáján keresztül mutatja be, amely főleg a külföldi LMBTQ-szervezetek adományaiból humanitárius vízum segítségével segít azoknak, akiknek nemi identitása miatt már csendben élni is életveszélyes Csecsenföld.

A film két segítőjén kívül minden szereplő arcát digitálisan változtatták meg annak érdekében, hogy véletlenül se nyúlhasson utánuk senki. A félelem minden esetben indokolt: Zelimkhan Bakajev annak ellenére tűnt el nyomtalanul, hogy az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. Bár megbízható információ nincs róla, valószínűleg halálra kínozták a popsztárt, akinek nemi orientációjáról csak sejteni lehetett bármit is. De fontos szál Anja története is, akinek a helyzetét bonyolítja, hogy egy kormányzati tisztviselő lánya, ő három hónapon keresztül próbált vízumhoz jutni, hogy aztán a bezártságtól besokallva kimenjen sétálni ismeretlen tartózkodási helyéről. Őt sem látta senki azóta.

Mivel idén, valamikor a Tiger King bemutatása óta rájöhettünk, hogy a dokumentumfilm lett az új valóságshow, érdemes leszögezni, hogy az Isten hozott Csecsenföldön még a régi iskolát követi: bár a rendező elérhette volna pár lassított felvétellel és bevágott zongoradallammal, hogy a néző elbőgje magát, amikor végre felszáll két nagyon súlyos dolgokon átesett, egymásba szerelmes férfi repülője, de mégsem csábult el. Helyette csak a maga szikár módján mutatja be a szomorú valóságot, amiben nem zene szól a fontos pillanatokban, hanem feszült csend van és aggodalom.

A téma épp elég hatásos, főleg azért, mert nem egy-egy emberi történetként, hanem jelenségként mutatják be azt. Ez ugyanis nemcsak a százával bebörtönzött, és sokszor civilek által is megkínzott melegekről szól, hanem arról is, akik ezt lehetővé teszik hallgatásukkal Moszkvában. Magyarországról amúgy is zavaróan közeli probléma, és fel kell tenni a kérdést: mennyire érdemes akár csak elvi szinten is példát venni egy olyan helyről, amelynek a felsővezetése nem hogy nem védi meg a saját állampolgárait, hanem inkább ellenük irányuló törvényeket hoz?

Az elszomorító képet az teszi teljessé, ha az ember kicsit belemélyed a Csecsenföld mai helyzetéhez vezető útba is: egy olyan társadalomról beszélünk, amelyet Vlagyimir Putyin tudatosan fosztott meg az egészségessé válás lehetőségétől is azzal, hogy a saját népszerűsége érdekében 1999 és 2009 körül mesterségesen tartott fenn háborút. Az Isten hozott Csecsenföldön képein látható melegüldözés ijesztő pontossággal mutatja be azt is, mi történik, ha egy népnek generációkon keresztül teszik elviselhetetlenné az életét kétes indokból érkező katonai vagy csak félkatonai egységek az iszlám szélsőségesek elleni harcra hivatkozva, hogy aztán valamiféle győzelem címén egy szabadidejében magáról akciófilmeket forgató őrültnek adjon teljhatalmat.

Nyilván megvan annak az oka, hogy miért létezhet egy modernkori diktatúrán belül egy másfél milliós klasszikus diktatúra is. Köze van ennek a legendásan rossz orosz–csecsen viszonynak, ami 1944-re vezethető vissza. Ekkor gondolta úgy Sztálin, hogy a csecseneket és a szomszédban élő ingusokat Közép-Ázsiába deportálja a Kaukázusból. A csecsenek felé tudatos büntetés volt ez, ugyanis a népet hagyományosan nehezen tudták kezelni annak ellenére is, hogy már húsz évvel korábban lemészárolták a teljes értelmiséget. Akiket nem vittek Közép-Ázsiába, azokat a vasútállomás környékén lőtték le a katonák, de többeket élve égettek el. A deportált csecsenek egy részét később Hruscsov engedte vissza szülőföldjükre, ahol az ellenérzéseket tovább rontotta, hogy elhagyott házaikban oroszokat és ukránokat találtak.

De Csecsenföldet a már említett két háborúval a rendszerváltás utáni Oroszország is a földdel tette egyenlővé. Ennek ellenére lakossága 2012-ben 94,89 százalékban elment szavazni az orosz elnökválasztáson, ahol Putyin 99,76 százalékot kapott tőlük. De az, hogy majdnem mindenki Putyinra szavazott akkor, nem fejezi ki teljesen a valóságot, hiszen volt csecsen település, ahol a lakosok 107 százaléka járult az urnákhoz.

Ezek a szavazatok, az erőszakkal elfojtott szeparatista törekvések és Kadirov feltétlen hűsége már elég ahhoz, hogy a világ egyik, magát erősnek mutató hatalma, amely a saját narratívája szerint az ortodox keresztény értékeket védi, simán félrenéz, amikor tömegével kerülnek fel videók homoszexualitásuk miatt az utcán végigráncigált nőkről vagy megerőszakolt férfiakról.

Ha innen nézzük az idei Verzión is díjat nyert Isten hozott Csecsenföldönt, akkor még elgondolkodtatóbb.