Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Greta Thunbergről szóló dokumentumfilmben a klímaaktivistának egy olyan arcát ismerjük meg, amelyet eddig nem igazán láthattunk a világ vezető politikusaira ráförmedő, számonkérő imázs mögött. Végig követjük, hogyan lett egyetlen év leforgása alatt a svéd parlament előtt magányosan tüntető 15 éves lányból a legnagyobb klímamozgalom inspirálója, és hogy egy kamasz miként kerekedett felül súlyos szorongásain, hogy a célját elérje. Az Én vagyok Greta című film bátorságra tanít.
Olyan brutális töménységben nyomasztó eddig 2020, hogy szinte már el is felejtettük: nemrég még egy tinédzser klímaharcos kavarta fel a környezetvédelmi diskurzus állóvizét. Pedig a tavalyi év elég erősen Greta Thunbergről és az általa életre hívott, majd világméretűvé nőtt klímavédelmi diákmozgalomról szólt. Greta Thunberget 2019-ben a Time az év emberének választotta, és egy ponton még az is felmerült, hogy a svéd kamasz kapja a Nobel-békedíjat is. Erre végül nem került sor, ahogy a svéd diák mozgalma is egy időre csendesebb lett, amikor idén év elején két lábbal rúgta be az ajtót a koronavírus.
Mivel azonban a járvány egyszer majd véget ér (még ha jön is majd helyette másik...), a klímakatasztrófa meg itt marad a nyakunkon, Nathan Grossman Én vagyok Greta című dokumentumfilmje – melyet most a Verzió filmfesztivál programkínálatában egy mozijegy áráért online meg lehet nézni – továbbra is aktuális marad.
Óriási mázlija volt a rendezőnek, hogy gyakorlatilag a nulladik pillanattól kezdve rögzíteni tudta Greta Thunberg rakétasebességgel felfelé ívelő aktivista karrierjét. Grossman egy filmes ismerősén keresztül értesült arról, hogy Malena Ernman operaénekesnő 15 éves lánya egy szál magában kijár tüntetni a svéd parlament épülete elé, hogy erőteljesebb fellépésre szólítsa fel a politikusokat a klímaváltozással szemben.
Akkor még senki nem ismerte Greta Thunberg nevét, a dokumentumfilmes is úgy gondolta, hogy jó, ha legalább annyi van a sztoriban, hogy egy-két nap forgatást megérjen a transzparenssel sztrájkoló diák. Aztán hamar feltűnt neki, hogy a földön türelmesen üldögélő lány milyen frappánsan és intelligensen válaszol az őt faggató felnőtteknek. „Miért sztrájkolsz? Az iskolában lenne a helyed” – oktatja ki egy idősebb nő. „Miért lenne szükségem az oktatásra, ha nincs is jövőm?” – érkezik a keserű válasz. Ezzel pedig nehéz vitatkozni.
Végül az egy-két napos forgatásból egy évig tartó filmezés lett: Nathan Grossman egyszemélyes stábként 2018 augusztusától kezdődően egészen 2019 szeptember közepéig követte Thunberg életének alakulását. A diák a bizalmába fogadta, így a rendező ott lehetett vele szinte az összes nyilvános szereplésén, és a nehezebb pillanatokban is, így el tudta kapni azokat a perceket, amikor a lány inkább emlékeztetett egy teljesen átlagos kamaszra, mintsem a világ leghíresebb klímaharcosára.
A film fontos hozzáadott értéke, hogy helyre teszi azt a kialakult hamis képet, miszerint Greta Thunberg „dühös és depressziós, agresszív” kamasz, akit annyira irritálnak a világot az apokalipszis szélére taszító felnőttek, hogy amikor csak lehetősége adódik, nekik ugrik. Tegyük azért hozzá gyorsan, hogy illett már végre valakinek minden kertelés nélkül számonkérnie a világ vezetőit: „Ez így nincs jól. Nem szabadna itt állnom. Az iskolában kéne lennem, az óceán túloldalán. Mégis hozzám fordulnak reményért? Hogy merészelik? Az üres szavaikkal ellopták az álmaim, a gyerekkorom. És én még a szerencsésebbek közé tartozom. Emberek szenvednek. Emberek halnak meg. Teljes ökoszisztémák omlanak össze. Egy tömeges kihalás elején járunk. És maguk csak a pénzről és az örökös gazdasági növekedés tündérmeséjéről tudnak beszélni. Hogy merészelik?” – emlékszünk, ugye, Greta Thunberg az ENSZ-klímacsúcson tartott beszédére?
A film szépen megágyaz ennek a jelenetnek: a klímaaktivista mögött ekkor már igen hosszú, feszített, szereplésekkel teli év állt, nem csoda, hogy egy idő után beszédeit az idegi kimerültség szélén, könnyekkel küszködve tudta csak megtartani.
A stockholmi magányos sztrájkjából hamarosan tömeges demonstráció lett, a svéd diákok gyorsan rácsatlakoztak a küzdelmére. A nemzetközi hírnévhez az áttörést az hozta el, mikor Thunberget meghívták a 2018 decemberi katowicei klímakonferenciára, ahol nem volt szívbajos António Guterres ENSZ-főtitkár mellett azt mondani, hogy a
vezetőink úgy viselkednek, mint a gyerekek, ezért nekünk kell felelősséget vállalnunk helyettük.
Innentől gyorsultak fel az események az életében. Miközben az éghajlatváltozás megállítása érdekében folytatott demonstrációját az Antarktisz kivételével a világ minden kontinensén átvették a diákok, és a Fridays for Future a legnagyobb klímamozgalommá nőtte ki magát, az aktivista konferenciák és politikusok gyakran meghívott vendége lett. 365 nap leforgása alatt többek között személyes találkozóra hívta Thunberget Emmanuel Macron, Arnold Schwarzenegger, Barack Obama és maga a pápa is – csak, hogy néhány kiemelkedően fontos diplomáciai eseményt említsünk főhősünk életéből.
A tüntető fiatalok között is elképesztő, rocksztárokat megillető rajongás övezte, Greta Thunberg pedig a maga 15-16 évével épp oly kitartóan szónokolt a több tízezres, ujjongó tömegek előtt, mint az öltönyös diplomaták társaságában. 2019 szeptemberében a mozgalom, melyet az ő személye inspirált, körülbelül négymillió embert vitt az utcára világszerte. Ezt mindenkinek kimerítő lenne végig csinálni és megélni, hát még egy olyan gyereknek, aki amúgy komoly szocializációs gondokkal küzd. Valójában óriási teher számára a szereplés, mégis olyan elszántan hisz a céljában, hogy meg sem fordul a fejében visszavonulót fújni.
Erről szól a film.
Hogy a klímakatasztrófa ellen nem lehet kifogás. Hogy ebben a kérdésben nem léteznek kompromisszumok. Ahogy ezt a kérdést Greta Thunberg látja és kezeli, az valószínűleg most az egyetlen járható út: számára ez egy fekete-fehér, egyértelmű ügy. Vagy mindent megteszel, vagy nem csináltál semmit.
Ha vissza akarod fogni a károsanyag-kibocsátást, akkor nem ülsz benzines autóba és repülőre, és mindenhová elektromos autóval és vonattal mész, még akkor is, ha nagyon sokat utazol. Még akkor is, ha ez őrült nehéz és kényelmetlen. Ha azzal meg lehetne oldani a világ baját, hogy heti egyszer vegetáriánusok vagyunk, akkor már rég jobb helyen élnénk – mondja Thunberg.
Nagy és példamutató áldozatokat hoz a saját klímacélja érdekében. Erről is szól a film.
Greta Thunberg lazán lepergeti magáról az összes gyűlölködő kommentet – jöjjenek azok akár Donald Trumptól vagy Jair Bolsonarótól. Gyakran látjuk őt nevetni, mosolyogni, a kamera időnként azt is elkapja, ahogy megfeledkezve mindenről, magában táncolgat.
Ez azonban Greta Thunberg személyiségének csupán az egyik oldala. A dokumentumfilmben őszintén beszél az Asperger-szindrómájáról is. Arról, hogy az iskolában nem sikerült beilleszkednie, hogy az osztálytársai minden közös programból kihagyták, hogy szeret órákra elcsendesülni, hogy nagyon fontos számára a rutin, és hosszú ideig képes egy dologra fókuszálni. Édesapja, aki maga is emberjogi aktivista, elmondja, hogy a lánya három évig nem tudott társaságban lenni, egyedül a családja körében érezte biztonságban magát. A legsúlyosabb időszakban egy évet ki is kellett hagynia az iskolából. Thunberg tisztában van vele, hogy az Asperger-szindróma segítség abban, hogy az ügyét következetesen keresztül vigye, de úgy látszik, az ügy is segít neki a felépülésben. A klíma védelméért ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, és őt éppen ez mentette meg a befelé fordulástól.
Greta Thunberg szüleiről keveset tudunk meg a filmből, leginkább az apjával való bensőséges kapcsolata rajzolódik ki. Az apa, még ha sokszor vakmerőnek is tartja a lánya ötleteit, próbálja őt mindenben támogatni. Nem menedzserként tolja őt a csatában előre, de mindig szorosan mögötte van, vigyáz rá, ha segítség kell, azonnali egyszemélyes mentőalakulatként veti be magát. Megható pillanat, mikor még a lányának azt az elsőre elvetemült ötletét is kénytelen támogatni, hogy a New York-i klímacsúcsra vitorlással menjenek repülő helyett. Mint azt látni fogjuk: a viharos Atlanti-óceánon megtett hajóút halált megvető bátorságot igényelt mindkettőjüktől.
A film egy kicsit tágabb kontextusban értelmezi Greta Thunberg szerepét. Ő olyan, mint egy diplomata, csak nem két ország, hanem két generáció között közvetít. Az üzenet viszont kevés esetben megy át. Sok politikus nem lát mást Thunbergben, mint jó reklámfogást. Kiteszik őt a kirakatba. De Greta Thunberggel kezet fogni és szelfizni, majd megsimogatni a buksiját, hogy milyen aranyos ez a kislány, aki szeretné megvédeni a Földet, épp olyan zöldítésnek látszik, mint a Coca Colának támogatni a PET-kupát, miközben a cég a világ egyik legnagyobb műanyaghulladék-termelője.
Thunberg értetlenkedve jegyzi meg az egyik klímakonferencián, hogy mégis pont egy ilyen eseményen hogy adhatnak húst és hamburgert a meghívottaknak (miközben tudjuk, hogy például a marhatartás és a húsfogyasztás visszafogása jelentősen csökkentené a mezőgazdaság ökolábnyomát).
Tudja azt is, hogy kihasználják őt és észreveszi, ha sok a bullshit. Mint bevallja egyszer: nem is érti, mit keres valójában a csinos európai palotákban, kastélyokban, elnöki rezidenciákon. „Olyan, mintha mindenki csak valami szerepet játszana. Hamisnak tűnik az egész” – mondja.
Thunberg valószínűleg egyetlen év alatt kiábrándult a zöld fordulatot ígérő, de keveset vagy nem elég hatékonyan cselekvő politikusokból. Kíváncsian várjuk, hogy ha vége a járványnak, mi lesz a következő lépése. Kettő, öt vagy tíz év múlva a politikán keresztül vagy azon kívül, hol és milyen módon próbál majd hatni a világra?
„Feketén tátongó űrként hiányzik 43 ember" - szerintünk ezek az idei Verzió legjobb filmjei
November 10-én kezdődik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, és koronavírus-helyzetre való tekintettel most minden filmet online nézhet meg a közönség. Az esemény 12 napig tart, és elég erős a felhozatal. A legaktuálisabb film a vuhani karantén 76 napját bemutató alkotás, a legkíméletlenebb a másik iránti elkötelezettség kérdéséről az Alzheimer-kór tükrében beszélő magyar film.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
