Enyhe tünetek gyötrik a fertőzött amerikai elnököt.
A koronavírussal fertőzött Donald Trumpnak – enyhe – tünetei vannak: az amerikai elnökön a megfázáshoz hasonló jeleket tapasztalni az - állítja két ember, akik rálátnak az Egyesült Államok első emberének állapotára. A két forrás azt is állította, hogy a megfertőződött elnök fáradékony, de ennél komolyabb gondja nincs.
Trump szoros kollégáit, Mike Pence alelnököt szintén tesztelték koronavírusra, de ő a New York Times szerint negatív eredményt adott. Donald Trumpról itteni idő szerint péntek hajnalban derült ki, hogy elkapta a kórt. Felesége, a first lady Melania Trump szintén pozitív. A páros azóta karanténba vonult.
Trump korábban többször is szkeptikusan beszélt a koronavírusról, nem hordott maszkot, a járványveszélyt pedig elbagatellizálta. Így aztán nem is meglepő, hogy CNN úgy fogalmazott: az elnök koronavírus-fertőzése az egyik „legveszélyesebb pillanat, amivel amerikai kormánynak valaha is szembe kellett néznie”. A helyzet komolyságát növeli, hogy Trump a kifejezetten magas rizikójú csoportba tartozik (elmúlt 70 és túlsúlyosnak számít).