Pénteken lesz Bogdán László temetése, csütörtökön este pedig virrasztást tartanak a házánál.
Virrasztással egybekötött közös imádkozást és emlékezést tartanak a tragikus körülmények között elhunyt Bogdán László lelki üdvéért a polgármester családi házánál csütörtök este Cserdiben – tájékoztatta a család a RomNetet.
A portál bejegyzése szerint Bogdán László temetése július 24-én pénteken délelőtt 11 órakor lesz Cserdiben, a falu temetőjében. Korábban úgy tájékoztattak, hogy csütörtökön helyezik végső nyugalomra a polgármestert.
A gyászszertartás előtt pénteken 10 órától a falu polgármesteri hivatala mögötti téren misét celebrálnak az elhunyt lelki üdvéért, majd a katolikus gyászszertartást követően a családtagok közösségi megemlékezést tartanak, amelyen a felkért barátok mondanak beszédet.
Bogdán Lászlót cigány szokás szerint zeneszóval kísérik utolsó útjára.
Cserdi polgármestere a múlt hét kedden hunyt el.