Csődbe viheti a múzeumokat a koronavírus
Élet+Stílus hvg.hu 2020. június. 30. 09:36

Csődbe viheti a múzeumokat a koronavírus

Összesen 29 ezer milliárd forintnyi bevételkieséssel számolnak a brit múzeumok és galériák a koronavírus-járvány miatt.

Múzeumok is tönkremehetnek a koronavírus miatt elrendelt korlátozások hatására – írja a Wired. Ugyan a vendéglátóhelyek és a légitársaságok mellett kevesebb szó esik a kulturális létesítményekről, de ezek is válságos időket élnek, eddigi működésmódjuk fenntarthatatlannak bizonyult, fejti ki a lap a brit intézmények példáján.

A szektor már a járvány előtt sem volt anyagilag eleresztve: vállalatok és magénszemélyek adományai tartották lélegeztetőgépen az utóbbi évtizedben, a jótékonyságnak pedig az elmúlt hónapokban vége szakadt. Egy neve elhallgatását kérő múzeumi tisztviselő például a személyes találkozások és rendezvények fontosságáról nyilatkozott, amik nélkül kevésbé hatékonyan tudnak pénzt kérni.

A lezárás hónapjaiban minden kiadása megmaradt az intézményeknek, míg bevételük durván a harmadára esett vissza. Így történt ez a Whitechapel Gallery esetében is: az igazgatója, Iwona Blazwick szerint bevételük harmadát a jegyeladások adták a járvány előtt, harmadát a boltjuk és éttermük hozta, illetve az adományok, harmadát pedig az államtól kapják. Míg máskor, ha pénzre van szükségük, számos alapítványhoz fordulhatnak, most viszont ezeknek sincs kerete, annyian keresik meg őket.

A londoni Természettudományi Múzeumban tavaly a Coldplay együttes forgatott videóklipet, a Victoria & Albert Museum termeit esküvőkre lehet kibérelni – az ezekből származó bevételtől szintén elestek. Melanie Lewis, a liverpooli National Museums igazgatója arról mesélt a lapnak, hogy csak bizonyos részlegek nyitvatartására van pénzük. A Mary Rose kollekció műtárgyak eladására is rákényszerülhet, hogy finanszírozni tudja működését.

A brit múzeumok és galériák idén március óta tartanak zárva, az újranyitásra várhatóan július 4-én, szombaton kerülhet sor. Ez alatt az Arts Council (művészeti tanács) és a Heritage Lottery Fund (örökségi lottóalap) ugyan a segítségükre sietett, de így is összesen 74 milliárd font (közel 29 ezer milliárd forint) bevételkieséssel számolnak a járvány miatt.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója
Élet+Stílus Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni - Vándor Éva 2020. július. 10. 19:30

A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója

Napló a hátunk mögött hagyott karantén időszakról, betekintés, hogyan csinálják a világ legboldogabb országában, megrázó gyászfeldolgozás-irodalom, vérfagyasztó krimi, alternatív Trianon-kötet, egy barátság bonyolult pillanatai, egy nem hivatalos, de annál érdekesebb irodalmi szöveggyűjtemény, lassításra felszólító versek. Többek között az a jó a nyárban, hogy van időnk végre könyveket olvasni. A legfrissebb kötetek közül válogattunk, amiket jó szívvel ajánlunk a szabadság idejére.