Az úszó úgy tervezi, hogy bő három hét alatt teljesíti a 235 kilométert.
Jótékony céllal „körbeússza” a Balatont Kapás Boglárka: a 235 kilométeres távot az olimpiai bronzérmes világbajnok úszó egy versenymedencében készül teljesíteni, hogy ezzel 235 ezer forintot gyűjtsön az ENSZ Gyermekalap, az UNICEF munkájának támogatására. A szervezet többek között azokat a gyerekeket és családjukat segíti, akik tiszta víz nélkül kényszerülnek megbirkózni a járványveszéllyel és a mindennapokkal.
Szerencsés vagyok, és azt mondhatom, hogy a második otthonom a víz, azonban a világon mintegy 2,1 milliárd embernek nincs hozzáférése tiszta vízforrásokhoz.
Ezzel a kampánnyal azokra a gyerekekre szeretném felhívni a figyelmet, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük az ivóvíz hiányával. Számos afrikai országban a gyerekek akár napi 8 órát is azzal töltenek, hogy a maguk és családjuk számára ivóvizet szerezzenek. Ezáltal nemcsak kimaradnak az iskolából, de sokszor veszélybe sodorják saját épségüket is” – mondta Kapás Boglárka.
Kapásnak összesen 4700 alkalommal kell fordulnia az 50 méteres medencében, hogy teljesítse a 235 kilométert. „Hat-hét kilométer úszás egy edzés adagom, ami nagyjából 70 kilométert jelent hetente. A sok fordulóhoz természetesen jó monotóniatűrés kell.
Amíg iskolába jártam, a víz alatt verseket magoltam, memorizáltam, zenét hallgattam, hogy könnyebben motiváljam magam, de az a leggyakoribb, hogy összpontosítok, maximálisan magamra és a vízre koncentrálok.”
Kapás Boglárka úgy tervezi, hogy bő 3 hét alatt teljesíti a távot.
Kapás Boglárka az UNICEF Magyarország oldalán indította el a kezdeményezését, amelyhez bárki csatlakozhat támogatóként, vagy elindíthatja saját kihívását. A karanténkihívás lényege, hogy itt mindenki átlépheti a saját határait, belemerülhet egy régi/új hobbiba, új, magasabb célokat tűzhet ki magának, miközben a legnehezebb helyzetben lévő gyerekeknek is segít.