Egy olyan időszakban, amikor szinte minden és mindenki törékenynek tűnik, az egészségügyi dolgozók erőfeszítése és kitartása már-már olyan, mint valami szupererő: minden nap komoly kockázatot vállalva mennek munkába, hogy másokat megvédjenek. És bár ennek az értékét végre felismertük – és a magunk eszközeivel értékeljük, erkélyekről tapsolunk, szíveket ragasztunk az ablakba, fehér fényárba borítjuk a Lánchidat – azzal már kevésbé vagyunk tisztában, hogy milyen árat kell fizetniük ebben a küzdelemben egy halálos áldozatokat követelő, rendkívül fertőző betegség ellen, amelynek egyelőre nincs ellenszere.

AFP / STR

Orvosok, nővérek és az egészségügy más munkatársai világszerte egy olyan járvánnyal küzdenek, amelynek eddig több mint 200 ezer halálos áldozata van. Mint sok más háborúban, a veszteségeket csak növelni fogják a túlélők mentális terhei. Ezeket lehet, hogy csak jóval a járvány lecsengése után tudjuk majd érdemben számba venni, mindenesetre már a korai adatok sem túl biztatóak. Egy március végén megjelent tanulmány szerint a koronavírusos betegekkel dolgozó 1257 megvizsgált kínai egészségügyi dolgozó több mint 50 százaléka depresszió tüneteit mutatta, 44,6 százalékuk szorongással, 34 százalékuk álmatlansággal küzdött, 71,5 százalékuk pedig kimerültségről számolt be. A legsúlyosabb tüneteket az ápolóknál és mást frontvonalban dolgozóknál tapasztaltak.

A mostani járvány idején az egészségügyi dolgozóknak egyértelműen azzal segíthetünk a legtöbbet, ha betartjuk az alapvető szabályokat, de sokan vannak, akik ennél is tovább mennek: az elmúlt hetekben egyre több szolgáltatás indult a frontvonalban dolgozók mentális támogatásáért.

MTI / Balogh Zoltán

Az egészségügyi dolgozók most közvetlenül találkoznak a járványban érintettekkel, így az egyik legmagasabb kockázati csoportot alkotják a fertőzöttség szempontjából is. Gondoljunk csak bele, hogy már önmagában is milyen terhelést jelenthet ez a szorongás, ráadásul nekik a gyorsan változó kórházi protokollokhoz, a védőfelszerelések esetleges hiányához is alkalmazkodniuk kell. A megfelelő védőfelszerelés ugyanis nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megvédené őket, hiszen e nélkül amiatt szoronganak, hogy megfertőződnek, és a fertőzést tovább adhatják a szeretteiknek.

Mivel a frontvonalban dolgozóknak nincs lehetőségük arra, hogy otthon maradjanak, a világon sok orvos és ápoló akár hetekre, hónapokra is elválik a családjától azért, hogy adott esetben elkerülje a fertőzés átadását. Egy kaliforniai orvos például a család garázsában sátorozik, hogy megvédje a családtagjait, de számos fotó, bejegyzés kering arról, hogyan választotta el a vírus a dolgozókat a férjeiktől, feleségeiktől, gyerekeiktől. Ezek a példák is jól mutatják, hogy az egészségügyi dolgozók számára mennyire magányos is a járványhelyzet, hiszen a kollégákon kívül gyakran semmilyen lelki védőhálójuk nem marad, vagy ha marad is, sokszor nehéz lehet beszélni a traumákról. Gyakran előfordul, hogy a családtagok, az ismerősök épp a súlyosan leterhelt egészségügyi dolgozótól várják a megnyugtatást vagy a támogatást.

AFP

Egy frontvonalban dolgozó magyar orvos, aki fertőzött betegekkel is találkozik, lapunknak arról beszélt, hogy a jelenlegi körülmények között teljesen más tudatállapotban dolgozik mindenki. „Bemész dolgozni, és iszonyúan nyomasztó, hogy ez az egész ott lebeg a fejed fölött. Még akkor is, ha próbálod megőrizni a hidegvéredet” – hangsúlyozta.

Az egészségügyi dolgozók támogatására több szolgáltatás indult, a Call for Help például egy 25 önkéntessel – pszichológusokkal, pszichiáterekkel, mentálhigiénés szakemberekkel – folyamatosan működő, ingyenesen hívható krízisvonal. A Habitus Mentálhigiénés Alapítványon belül alakuló magyarpolányi Lélekzug Mentálhigiénés Tréningközpont is ingyenesen kínálta fel a segítségét. Az ő szakembergárdájuk is vegyes összetételű, burnout-prevenciós munkacsoportjuk tavaly az egészségügyi dolgozókat is vizsgálta a kiégés fő tünetei szempontjából.

Vincze Diána pszichoterapeuta-jelölt a hvg.hu-nak elmondta, a nonreprezentatív vizsgálat azt találta, hogy a válaszadók többsége közepes vagy súlyos mértékben érintett a kiégésben. Mivel a mostani helyzet egy eleve terhelt csoportot érint, a szakemberek úgy döntöttek, hogy csapatmunkájukkal most ott segítenek, ahol arra a leginkább szükség van.

AFP

Vincze Diána szerint az orvosoknak, ápolóknak nem csak a nagyobb terheléssel, hanem azzal is számolniuk kell, hogy teljes osztályok funkciói alakulhatnak át, ezáltal azok a rutinok, amelyeket addig a mindennapi munka során megszoktak, nem működnek majd. „Ezekhez alkalmazkodni kell, illetve új működésmódokat kell találni. A frontvonalban dolgozókban ambivalens érzéseket szülhet saját szerepeik között a járványhelyzet, hiszen ott vannak segítőként, segítő szándékkal, tartják magukat a munkahelyi helyzetben, megfelelnek az elvárásoknak, ugyanakkor megjelenhetnek az ő félelmeik is, az, hogy féltik a családjukat. A bizonytalanság őket is ugyanúgy érinti, mint mindenki mást, ugyanakkor a veszteségekkel, a gyászfolyamatokkal közvetlenebbül találkozhatnak, sorra történhetnek a szemük előtt általuk nem kontrollálható dolgok. A fokozott szorongással, a krízisállapotokkal is számolni kell” – mondja a szakember.

Már csak azért is, mert a külföldi orvosok nyíltan beszélnek arról, hogy milyen szélsőséges döntési helyzetekbe kerülnek, amikor válogatniuk kell, melyik beteg kaphat lélegeztetőgépet és melyik nem. A BBC-nek így beszélt erről a fajta stresszről az egyik orvos: „Nem arról van szó, hogy embereket látunk meghalni. Ki vagyunk képezve arra, hogy kezeljük a halált… Arról van szó, hogy le kell mondanunk olyan emberekről is, akiket normálisan megmenthetnénk”.

A lelkiállapotnak, amelyet ez a tehetetlenség kivált, van egy tudományosan körülírt elnevezése is: morális sérülés. Ez általában olyankor fordul elő, amikor valaki olyasminek a tanúja, vagy olyasmit követ el, esetleg nem tud megakadályozni, ami szembe megy az erkölcsi meggyőződésével. Az elszabadult járvány frontvonalában dolgozóknak a hosszú műszakok és a kevés pihenés miatt nem sok idejük marad arra, hogy feldolgozzák a velük történteket, a szorongásaikat, a bűntudatot, amiért nem tudnak mindenkit megmenteni, vagy a körülmények miatt orvosilag nem tudnak mindent megadni a betegeknek, és ebből hosszú távon is komoly morális sérülés lehet.

AFP / Ina FASSBENDER

A Habitus Mentálhigiénés Alapítvány önkénteseivel online lehet felvenni a kapcsolatot, ahol egy, vagy néhány alkalmas támogató beszélgetést nyújtanak. A beszélgetések során értő figyelmet biztosítanak a segítségkérőnek, de igyekeznek a mindennapokban használható gyakorlati kapaszkodókat is nyújtani, és igény szerint akár relaxációs technikákat is tanítanak. Az, hogy mire kerül a hangsúly, a segítséget kérőtől függ. A kibeszélés már önmagában is segíthet, csökkentheti a feszültségszintet, de lehet, hogy arra van szükség, hogy feltérképezzék a hozzájuk forduló saját erőforrásait, vagy a saját maga által kontrollálható tényezőket, és tudatosítsák azokat.

„Igyekszünk segíteni a saját határok tudatosításában, akár rövid távú célok kijelölésében a stabilitás növelése érdekében, de amit mi nyújtunk, az nem pszichoterápia. Fontos különös figyelmet fordítani arra, hogy mikor jön el az a pont, amikor ez az alkalmi segítség már nem elegendő, hanem szükség van egy hosszabb, mélyebb munkafolyamatra is” – hangsúlyozza Vincze Diána.

A problémát már csak azért is fontos tudomásul venni, mert lehet ugyan, hogy a mostani helyzetben az egészségügyi dolgozóknak nincs idejük a saját lelkükkel foglalkozni, vagy telefonhívást indítani, de a Fortune-nak nyilatkozó Albert Wu, a Johns Hopkins Egyetem egészségpolitika-professzora egyenesen arról beszélt, hogy az egészségügyi dolgozók járványhelyzetben szerzett érzelmi traumái gyors kiégéshez, vagy akár poszttraumás stressz-szindrómához is vezethetnek, amivel például a háborúkat megjárt veteránok küzdenek. És ezen nincs is mit csodálkozni.

MTI / Balogh Zoltán

A témában készült, a BBC által idézett tanulmány szerint a koronavírus elleni küzdelem megdöbbentően hasonlít a harctéri orvosláshoz: kétségbeesett és kíméletlen találkozások a betegekkel, kockázatos környezet, egy láthatatlan halálos ellenség, extrém fizikai és mentális fáradtság, nem kielégítő erőforrások, és egyre több és több halott. Ezek a körülmények pedig mentálisan is nyomot hagynak bennük.

Vincze Diána ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon pszichés segítségnyújtást elfogadni még mindig nem bevett szokás, de ráerőltetni senkire nem lehet. A motiváció nagyon jelentős tényező a fejlődésben, a szakember szerint kulcsfontosságú tény, hogy ha egy egészségügyi dolgozó nem stabil, akkor nagyon nehezen tud majd segítséget nyújtani másnak. „Fontos a saját éberségük, hiszen a segítő szerep fokozott megélése háttérbe szoríthatja a lelki megterheltség érzetét, így szinte észrevétlenül sodródhatnak akár súlyosabb pszichés állapotok felé.”

A szakember szerint egyéni tényezőkön múlik, hogy a plakátok, az esti taps, az ablakokba rajzolt szívecskék vajon segíthetnek-e tartani a lelket az egészségügyi dolgozókban. Egy orvos úgy magyarázta lapunknak a megmozdulásokat, hogy bár a súlyos helyzetekben nem ez a támogatás rántja ki őt a gödörből, nagyon jól esnek neki a pozitív kezdeményezések. „Megmozdult az ország, de nagyon rossz, hogy ilyen áron. A feldolgozásban nagyban segítenek a kollégák, de az a tapasztalat, hogy ha valaki árt neked, arra egész életedben emlékszel, ha valaki jót tesz veled, azt viszont hamar elfelejted. Úgy sejtem, ez történik majd a mi megbecsültségünkkel is.”