Élet+Stílus hvg.hu 2020. február. 18. 12:19

Sorra buknak ki a zaklatási ügyek az amerikai cserkészeknél, csődvédelmet kértek

Sokasodnak a korábbi cserkészektől származó visszajelzések, melyek szerint a szövetség (korábbi) vezetői zaklatták őket. Több száz ügyről lehet szó, a kártérítési perek miatt a szervezet nem győz fizetni.

Tavaly áprilisban súlyos botrány rázta meg a tekintélyes Amerikai Cserkészszövetséget (Boy Scouts of America), arról érkeztek ugyanis hírek, hogy a szervezet molesztálási ügyeket próbált eltussolni, ám az áldozatok, akik közül most is folyamatosan kerülnek elő újak, megtörték a csendet, és vallottak.

Több férfi is állította, hogy a szövetségnél eltöltött ideje alatt a vezetők megkörnyékezték, zaklatták őket. A botrányban érintettek száma folyamatosan emelkedett, de hogy pontosan hány emberről lehet szó, az ma sem tisztázott. Az érintetteket képviselő egyik ügyvéd, Jeff Anderson úgy véli,

több száz elkövetőről, és áldozatok ezreiről lehet szó.

A CNN most arról ír, hogy a szervezet – amely február 8-án ünnepelte fennállásának 110. évfordulóját – csődvédelmet kért, miután egyre több bejelentő jelezte: kártérítésre tart igényt, amiért cserkész évei alatt zaklatták, illetve molesztálták. (Az, hogy többen szeretnének kártérítéshez jutni, egy törvénymódosítás miatt vált lehetségessé.)

Csakhogy a szövetségnek véges a költségvetése. A vonatkozó dokumentumokban 100 és 500 millió dollár közötti kötelezettségeket soroltak ​​fel, illetve 50 ezer dollárnyi vagyont. Ez azonban valószínűleg nem lesz elég, hogy a kártérítési perekben megítélt összegeket ki tudják fizetni, volt ugyanis olyan áldozat, akinek 18,5 millió dollárt ítélt meg a bíróság.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.