Helytörténeti vígjáték is megtekinthető lesz.
A kétnapos szemlén a Pajtaszínház Program ötödik évadában született előadásokat mutatják be. Szombaton és vasárnap 19 megye egy-egy amatőr színjátszó csoportjának produkciója látható a Nemzeti Színházban a Gobbi Hilda színpadon és a Kaszás Attila teremben.
A színház honlapján olvasható program szerint Ságújfalu, Egervár, Pilismarót, Pellérd, Kemence, Kömpöc, Mesztegnyő, Girincs, Keléd, Mány, Gádoros, Méhtelek, Bősárkány, Jánoshida, Ivád, Nyárád, Királyhegyes, Tolnanémedi és Újtikos színjátszói érkeznek a fővárosba.
Az idei szemle programján húsz produkció szerepel. A bemutatott művek között van Illyés Gyula Tűvé-tevők, Schwajda György Himnusz, Niccolo Machiavelli Mandragóra és Dés-Geszti-Békés A dzsungel könyve című darabja is. Emellett népi játék, hagyományőrző darab, mozgásszínház, helytörténeti vígjáték, misztériumjáték, mesefeldolgozás, zenés abszurd álnépmese, valamint József Attila Szabad ötletek jegyzékének és korai verseinek felhasználásával készült előadás is megtalálható a programban.
A Pajtaszínház Program célja a színjátszás hagyományainak felelevenítése, új lakossági aktivitások kezdeményezése és a kistelepülések közösségfejlesztésének elősegítése.
A Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve 2015-ben amatőr színjátszó körök indítását kezdeményezte és szakmailag támogatta olyan településeken, amelyeken a projekt indulásáig nem volt színjátszó kör, azonban a település lakosai részéről szándék mutatkozott létrehozására.
(Borítókép: Nemzeti Színház)