A Netflixen elérhető, Jézust melegként ábrázoló film betiltásáért már kétmillióan írták alá a petíciót Brazíliában. Magyarországon is megindult az aláírásgyűjtés.
A Krisztus első megkísértése című brazil film a Netflix karácsonyi kínálatában található meg. A 46 perces produkciót a YouTube-on aktív Porta dos Fundos csoport jegyzi, a filmről messziről látszik, hogy paródia. Ez viszont nem befolyásolja azokat a hívőket, akik azt állítják, hogy a brazil alkotás megsértette a keresztényeket.
A film utalásai alapján Jézust melegként ábrázolják, egy Orlando nevű férfival van meglehetősen közeli kapcsolatban. A brazil elnök, Jair Bolsonaro fia, Eduardo Bolsonaro szemétnek nevezte a filmet, és azt mondta, a készítők nem a brazil népet képviselik. Brazíliában nagyon sok a katolikus vallású ember. Nagy volt a felháborodás a Twitteren is, és mintegy kétmillióan írták már alá azt a petíciót, amelyben követelik a Netflixtől, hogy vegyék le a műsorról a filmet.
A Porta dos Fundos közleményben azt írta, nagyra tartják a művészi szabadságot, és fontosnak tartják, hogy humorral lehessen közelíteni a legkülönbözőbb társadalmi témákhoz. Hisznek abban is, hogy a szólásszabadság az egyik legfontosabb eleme egy demokráciának.
A film ellen Magyarországon is petíció indult az ultrakonzervatív Citizengo oldalon. Itt azt írják: „Homoszexuálisnak állítja be Jézust a hetekben megjelent Krisztus első kísértése című brazil film. A botrányos alkotás Szűz Máriát házasságtörő nőként, Jézus tanítványait pedig alkoholistaként ábrázolja. (…) A Netflix karácsonyi kiadásként hirdeti a filmet, amelynek egyes további elemei olyan megbotránkoztatóak, hogy nem szeretnénk velük olvasóinkat sokkolni. A film készítői és forgalmazói keresztények millióit sértik meg.”