Élet+Stílus MTI 2019. november. 29. 13:10

35 ezer madarat várnak a 19. Vadlúd Sokadalomra

És húszezer embert. A helyszín a tatai Öreg-tó.

Mintegy 35 ezer ludat figyelhet meg, aki szombaton ellátogat a 19. Vadlúd Sokadalom rendezvényre a tatai Öreg-tóhoz. Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiválját élőben is követni lehet a neten.

"A tavon telelő vadludak akár öt-hatezer kilométeres távolságból, Skandinávia és Szibéria északi térségéből érkeznek. Nagyon fontos, hogy emlékezetből térnek vissza időről időre Tatára, mert itt nagyon jól érzik magukat. Ez az első település hazánkban, ahol a tilos a tűzijátékozás és a durrogtatás" - mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az M1-en.

Mint elhangzott, hat-hét lúdfaj telel az Öreg-tavon, a legnépesebb számban a nagy lilik, mellettük a vetési lúd, a nyári lúd, valamint ritkább fajták is, így a vörösnyakú lúd, amely a kihalás szélén egyensúlyoz. A ludak mellett öt-hat récefaj, néhány sirályfaj, gémek, kormoránok, réti sasok, vándorsólymok is megfigyelhetők.

"Néhány száz méteres távolságból lehet figyelni a madarakat, amelyeket nagy teleszkópokon követünk, nemcsak élőben, hanem a vadludsokadalom.hu honlapon is" - jegyezte meg a szóvivő. A növényevő vízimadarak reggel kirepülnek a környező gyepekre, szántókra legelészni, délután, kora este pedig visszaérkeznek a tó fölé.

A fesztivál három fő szervezője a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Összességében jóval több mint száz ember, köztük számos önkéntes dolgozik szombaton a rendezvényen, amelyre mintegy húszezer látogatót várnak.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.